H
Az elmúlt két év során azt vizsgáltuk, mit gondolnak az általános iskolát elhagyó gyerekek a környezetükben élõ külföldiekrõl. Az MTA Kisebbségkutató Intézetének keretein belül végzett OTKA-kutatás egy nagyobb, a külföldi gyerekek iskolai beilleszkedésérõl szóló felmérés részét alkotta. A vizsgálat során egyik célunk az volt, hogy megértsük, a magyar serdülõk gondolkodásában milyen összefüggés van az iskola és a szélesebb értelemben vett társadalmi környezet által formált nemzet- és másságkép, valamint a külföldiekhez való viszony között.
Bár rendszeresen készülnek kérdõíves felmérések a felnõtt lakosság idegenekhez való viszonyáról, még mindig csak hevenyészett fogalmaink vannak arról, hogy az elmúlt tizenöt év mássággal kapcsolatos politikai és közbeszédbeli változásai miként csapódtak le az iskolákban. Márpedig az iskola állampolgári szocializációjában betöltött szerepének és a felnövekvõ nemzedékek idegenekrõl alkotott képének változásai nemcsak a fiatalok önmagukhoz, a kisebbségekhez és a világhoz való viszonyáról, hanem a társadalom "tudatában" és "lelkiállapotában" végbemenõ változásokról is árulkodnak.
Ezeknek a változásoknak a feltárására budapesti általános iskolák olyan nyolcadik osztályos tanulóit kértük meg úgynevezett fókuszcsoport-beszélgetésekben való részvételre, akikrõl tudtuk, hogy a környezetükben élõ bevándorlók átlagosnál nagyobb koncentrációja miatt (piac közelsége, alacsony ingatlanárak stb.) hétköznapi közelségben élnek külföldiekkel. Választásunk azért esett a serdülõkre, mert a gyerekek ebben az életkorban a legfogékonyabbak a nemzeti vonatkozású kommunikációs hatások iránt, ekkor alakulnak ki alapvetõ értékeik, és ekkor kezdik valóságképpé strukturálni azokat a többség-kisebbség viszonyról alkotott elképzeléseket, amelyek a családi és iskolai szocializáció során alapozódnak meg.
H
Az egyenként kb. 70 perces csoportbeszélgetésekre nyolc alkalommal került sor, összesen 49 gyerek részvételével. A gyerekeket kilenc budapesti iskolából válogattuk. A fókuszcsoportok összetétele (lakóhely, szülõk iskolai végzettsége, iskola szellemisége stb.) az adott szempontok szerint kiválasztott mintán belül vegyes volt.
A csoportinterjú jellegzetessége, hogy a csoportokon belüli kisebbségi vélemények háttérbe szorulnak, és a markáns véleményegyüttesek kikristályosodnak. Az elemzés során ezért nem is annyira az egyes kijelentések mögött húzódó egyéni motivációk megértésére koncentráltunk, hanem annak feltárására, hogy a domináns véleménycsoportok mögött vajon milyen intézményesen elfogadott és támogatott narratívák húzódnak.
A kis mintán végzett, a téma mélyrétegeinek feltárására törekvõ felmérés arra nyilvánvalóan nem alkalmas, hogy általános érvényû megállapításokat tegyen a hasonló korú magyarországi gyerekek külföldiekkel kapcsolatos vélekedéseirõl. Az eredmények - a szélesebb társadalmi kontextus ismeretében - mégis túlmutatnak a kutatás szûk keretein: nemcsak azt jelzik, milyen állampolgárokat teremt a mai magyar iskola, hanem az elmúlt 15 év társadalmi és oktatáspolitikai folyamatairól is sokat elmondanak.
H
Várakozásainkkal ellentétben a gyerekek társadalmi hátterétõl és iskolájától függetlenül, minden csoportban domináltak az idegenellenes vélemények. A külföldiek magyarországi jelenlétének megíté-lésével kapcsolatban különbségek inkább csak a kisebbségben lévõ "különvélemények" megfogalmazásában nyilvánultak meg.
A gyerekek bevándorlással szembeni elutasító attitûdjének egyik kifejezõdése, hogy mindannyian úgy gondolják, a külföldiek túl sokan vannak. A résztvevõk egyetértettek abban is, hogy a magyarországi külföldiek száma már kezdi túllépni az elviselhetõség határát. Az egyik 14 éves fiú szavaival: "Majdnem minden második ember kínai, és ez persze hogy zavar." A gyerekek túlnyomó többsége emellett úgy gondolja, hogy Magyarország "túlságosan befogadó" a hozzánk érkezõ külföldiekkel szemben. "Hát engem nem zavar, hogy vannak, csak azért szerintem túl sokan vannak. Mindenkit beengednek az országba" - mondja egy szintén 14 éves fiú. Ezek a vélemények nyilvánvalóan a gyerekeket körülvevõ politikai és médiadiskurzusból táplálkoznak, hiszen a Magyarországon élõ külföldiek száma (144 ezer fõ) és aránya (1,5 százalék) még kelet-európai viszonylatban is igen alacsony, és az utóbbi években - részben az igen restriktív bevándorlási és vízumpolitika következtében - nem is mutat növekedést.
A "túlságosan befogadó" bevándorlási politikát bíráló gyerekek egy része szerint a külföldiekkel szembeni nyitott politika egyik legfõbb hátulütõje az, hogy veszélyezteti a magyar nemzet nyelvi és kulturális egyöntetûségét. Mások szerint a külföldiek "növekvõ jelenléte" azért aggasztó, mert a bevándorlás olyan méreteket kezd ölteni, ami akár végzetes következményekkel is járhat a magyarságra nézve: "Vannak olyan külföldiek, akik tényleg normálisak. Jó, ez mind szép és jó, de akkor hová tûnik a magyarság? El fogja lepni tényleg Magyarországot. Már így is tele vagyunk. Hova kell még tenni?" - teszi fel a kérdést egy 15 éves lány.
A külföldiek "növekvõ" és már-már "fenyegetõ" jelenlétét illetõen tehát megegyezik a gyerekek véleménye, valamint abban is egyetértenek, hogy Magyarország "túlságosan beengedõ" migrációs politikája kárára van az országnak. Álláspontok közötti eltérést egyedül a probléma kezelésére tett javaslatok között találunk. Ebbõl a szempontból a legvisszafogottabbaknak azok a gyerekek mutatkoznak, akik beletörõdnek abba, hogy "túl sok" a bevándorló, és úgy ítélik meg, hogy olyan visszafordíthatatlan folyamat vette kezdetét, amelyen utólag úgysem lehet már változtatni. "A dolog a kezdetekben lett elrontva" - állítja egy 14 éves lány. A gyerekek többsége a korlátozás elvét alkalmazná. Szerintük különféle szigorításokkal lehetne elérni, hogy külföldiek csak korlátozott számban és ideig tartózkodjanak az országban: "Egy korlátot kéne szabni, hogy mennyi az a mennyiség, amennyi bejöhet, nem pedig az, hogy jövünk ezren meg millióan." (14 éves lány) A kutatásban részt vevõ gyerekek egy kisebb része pedig egészen radikális megoldásokkal csökkentené a külföldiek számát: "Meg kéne tizedelni a külföldieket. Én kiküldeném azokat, akikre nincs szükség. A tanultabbja, a hasznosak maradhatnak, de a csóró, a proli menjen. Nem azért, én Hitlerrel nem értek egyet, de annyiban igaza volt, hogy õ sem személyeskedett, a saját csaját is elgázosította." (14 éves fiú)
A serdülõk bevándorlással kapcsolatos állításai legfõképpen a morális dimenzióban, tehát a befogadó ország felelõsségét érintõ kérdésekben mutatnak elfogadottságot. Míg tehát a bevándorlás gyakorlati következményeinek megítélését illetõen igen negatív a gyerekek véleménye, és leginkább a korlátozás, a szelekció és elutasítás alternatíváit részesítik elõnyben, addig eszmei szinten a politikailag korrekt, toleráns kijelentésekhez vonzódnak: "Úgy gondolom, hogy az alapmûveltség az lenne, hogy ne ítéljük el a bevándorlókat" - mondja egy 14 éves lány. Egy hasonló korú fiú pedig úgy véli, hogy "Az emberi jogok ellen lenne, ha elküldenénk azokat, akikre nincs szüksége az országnak."
A gyerekek tehát úgy érzik, hogy egy bizonyos politikai, gazdasági fejlettségi szint a bevándorlókkal szembeni emberséges bánásmódot is megkövetel. A fejlettség jelenlegi fémjelzõje a gyerekek szerint az európai uniós csatlakozás, amely nemcsak Magyarország teljesítményének elismerését jelenti, hanem azt is megkívánja, hogy Magyarország megfeleljen az új normarendszer követelményeinek. A gyerekek többsége szerint az egyik ilyen követelmény a külföldiekkel szembeni toleráns, nyitott hozzáállás, hiszen a külföldieket kirekesztõ gondolkodásmód nehezen fér össze az unió eszmeiségével. A másság elfogadása és tiszteletének civilizációs normaként való megfogalmazódása azonban a gyerekek gondolkodásában nem mond ellent a bevándorlással szembeni elutasítás és elhatárolódás nyílt kifejezhetõségének. Összességében ezért is tûnhet úgy, hogy a gyerekek meglehetõsen bizonytalanok abban, hogy a bevándorlással kapcsolatban az együttmûködõ, nyitott és befogadó hozzáállást vagy inkább az elzárkózás és elutasítás attitûdjét vállalják.
H
Az ideológiai-politikai kereszthatások találkozásában fogant vélemények leginkább arról tanúskodnak, hogy a többség-kisebbség viszonyának értelmezésével összefüggõ kérdések az elmúlt két évtizedben elõtérbe kerültek és jelentõsen átértékelõdtek ugyan, nyilvános tematizációjuk azonban leginkább csak a politikai diskurzus szintjén jelent meg. Ezzel függhet össze, hogy az iskola nemzeti szocializációban játszott szerepe továbbra sem tisztázott, és a nemzeti és interkulturális elemek, ha egyáltalán teret kapnak, még mindig csak esetlegesen bukkannak fel az iskolai oktatásban. A társadalommal, az állampolgári szereppel, az emberek különbözõségével kapcsolatos intézményes pedagógia híján a toleráns szemlélet kialakítására az egyes pedagógusok lehetnének hatással. Ám lehetséges, hogy az ûrt nem az értelmezési mintákat maguk is keresõ pedagógusok, hanem a magyarországi nyilvánosságból áradó idegenellenesség tölti ki?
