Publicisztika

Büszkék lehetünk hazánk európai emberi jogi teljesítményére: az elmúlt hetekben Magyarország ismét számos kérdésben segítette elő az európai emberi jogi mérce fontos részleteinek kimunkálását.

Az utóbbi fél évtized oktatáspolitikájának lényeges fordulata, hogy a képzés tartalma és a tankötelezettség célja, azaz az ország műveltsége már nem az egyes iskolák tantestületeinek pedagógiai programjaiból áll össze, hanem az oktatáspolitika központja határozza meg és ellenőrzi a megvalósulását. A korábbi, önigazgatáson alapuló, önkormányzati iskolaszolgáltatást felszámolták – a központosított közhatalom letörte az iskola autonómiáját, s vele együtt a helyi közszolgáltatást nyújtó önkormányzatokat is.

Hogy én is őszintén tudok örülni a magyar válogatott sikerének, az nem legitimálja, hanem éppenséggel cáfolja Orbán politikájának lényegét.

Érthető, hogy mindenki, akinek fontos liberális ügye volt – én magam is! – a Soros Alapítványhoz, illetve utódszervezeteihez fordult segítségért. Ezzel azonban elmulasztottunk megkezdeni egy fontos munkát.

Az elmúlt hetekben került nyilvánosságra az oktatási kormányzat azon tervezete, amely a természettudományos tárgyak oktatását a szakközépiskolákban, illetve (szeptembertől újabb nevükön) a szakgimnáziumokban egyetlen tantárgyra szűkítené: a diákok – választott szakmájuktól függően – vagy fizikát, vagy biológiát, vagy kémiát, vagy földrajzot tanulnának.

Abban, hogy a költségvetési törvényben eldug egy kormány egy-két meglepetést, nincsen semmi kivételes.

Erős érzelmeket váltott ki a minap Orbán Gáspár, aki harmadmagával a szélesebb nyilvánosság előtt vallott hitéről, Isten megtapasztalásának élményéről, s az érdeklődőket egy Felház nevű felekezetközi keresztény gyülekezet rendezvényére invitálta.

A felmérések szerint az április 24-i szerbiai választások előtt a miniszterelnök, Aleksandar Vučić és az ő Szerb Haladó Pártja (Srpska Nap­redna Stranka, SNS) fölényesen vezet a versenyben. Hogy a kormányfő miért íratta ki az előre hozott választásokat, pontosan nem is tudni, talán azért, hogy egyedül tudjon erős kormányt alakítani és ne kelljen a szocialistákkal, azaz a Milošević-utódpárttal közösködnie. Ám az SNS eddig is tudott volna egyedül kormányozni. A cél, meglehet, az alkotmányozó többség – és még ez is összejöhet neki. De ki is ez a sikerre ítélt fiatalember, a szerb politika 45 éves veteránja, a szerb uniós csatlakozás szerb bajnoka?

A Panama-akták napvilágra kerülésével újra a figyelem középpontjába kerültek az offshore cégek. A Mossack Fonseca ügyvédi iroda által alapított vállalatok tulajdonosai vagy a hozzájuk köthető személyek között számos ismert név is felbukkant, köztük jelentős politikai potentátoké. Azóta sokan magyarázkodnak, az izlandi miniszterelnök lemondott, és David Cameront is erősen támadják. De miért? Törvénytelen dolog lenne külföldi céget tulajdonolni? Nem, nem az. Akkor tulajdonképpen miért is a pánik a nyilvánosságra került nevek miatt?

Azért szeretem Lánczi Andrást, mert elhiszi, de legalábbis elhiteti, hogy vannak itt érdemi, filozófiai vitakérdések.

Akkor még, a nyolcvanas években másképp használtuk ezt a szót. Az erőszak pozitív, ösztönző jelentéssel bír. Inkább az erőn a hangsúly – erőnléti erőszak, a tréningben kitartást jelent és elszántságot, ami a sportoló alapmotivációja. Önmagad megerőszakolását, legyőzését.

A minap egy ellenzéki párt választási reformjavaslatát tárgyaló konferencián jártam, ahol szóba került a nemek közötti egyenlőség elvének törvényi biztosítása is. A javaslatot röviden ismertető pártelnök szerint a nők közéleti szerepvállalásának növelése, helyzetük megkönnyítése érdekében az lenne a kívánatos, hogy egyik nemnek se legyen 60 százaléknál magasabb aránya a parlamentben – ám minthogy ettől még messze vagyunk, ezért a párt a cipzárelv bevezetését javasolja.