A költségvetés már csak ilyen: sok, látszólag egymástól független szabályból áll, amelyeket elsősorban az köt össze, hogy a kormány elképzelései szerint jövőre többe vagy kevesebbe fog valami kerülni az államnak. Vagyis a költségvetési törvény szinte kínálja a lehetőséget, hogy a több száz ilyen-olyan félmondat közé a kormány igazi gyöngyszemeket rejtsen. Szerencsés esetben a kutyának sem tűnik fel. És tényleg: milyen lelke van már annak a honfitársunknak, aki képes kibogarászni, mi is következik abból, hogy a költségvetés elfogadásával egy másik törvény szövegében az „e törvény” szövegrészek helyébe „a törvény” szöveg lép? A költségvetés előterjesztője, Varga Mihály az indokolás szerint az „e” utalószócska eltörlését jogtechnikai pontosításnak tekinti.
Az élettársak jogai – eddig
Pedig méretes sunyiság alanyai lettünk. E „jogtechnikai pontosítás” ugyanis a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló, 2009-ben elfogadott törvényt érinti. Ez az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy az azonos nemű párok a házastársakkal közel azonos jogokat élvezzenek a magyar jog szerint is. Bár nem házasságot kötnek, mert az mégiscsak sok lett volna a törvényhozó, és pláne az Alkotmánybíróság (AB) kényes ízlésének (erről lásd: Családi kör, Magyar Narancs, 2010. április 1.), a házasság és az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolata között csak maga a 2009-ben elfogadott, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény tehet különbséget.
A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény 3. paragrafusa így szól: „Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, vagy e törvény a rendelkezés alkalmazását nem zárja ki” (kiemelés tőlem, U. R.), akkor ha egy jogszabályban a „házasság” vagy „házastárs,” „özvegy” vagy „elvált” szavak szerepelnek, ott minden további mérlegelés és fenntartás nélkül, automatikusan a „bejegyzett élettársi kapcsolatot”, „bejegyzett élettársat” vagy épp özvegyét is érteni kell. A 2009-ben választott szabályozási megoldás lényeges eleme ez az automatikus jogértelmezési szabály (szakszerűen: utalószabály). Az általános utalószabály jelentősen megkönnyíti a jogalkalmazó (vagyis a közigazgatási ügyintéző, rendőr, bíróság, közjegyző, kórházi ápoló vagy épp a hagyatéki szabályokkal bíbelődő banki ügyintéző) munkáját: a bejegyzett élettársakat az élet szinte minden területén úgy kell kezelni, mint a házastársakat. A kivételeket maga a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2009. évi törvény tartalmazza. Bár a különbségek érdemiek, a lista nem végeláthatatlanul hosszú. A bejegyzett élettársak nem viselhetik egymás nevét úgy, mint a házastársak, nem fogadhatják közös gyermekké párjuk gyermekét a házastársakhoz hasonlóan, a bejegyzés nem keletkeztet apasági védelmet, nem vonatkoznak rájuk a házastársakra szabott humánreprodukciós szabályok.
Ha már különbséget kíván tenni egy állam az államilag elismert élettársi kapcsolatok joghatásai között, a 2009-ben választott szabályozási megoldás a legkönnyebben átlátható és alkalmazható.
A frissen benyújtott költségvetési törvény ún. jogtechnikai pontosítása ezt az egyértelmű és könnyen követhető jogi helyzetet kívánja felszámolni az „e” szócska kitörlésével: ha elfogadja a parlament ezt a módosítást, a jövőben nemcsak a 2009-es bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény, hanem bármilyen más törvény is további különbséget tehet házastársak és bejegyzett élettársak között. Vagyis – túl a névviselés és a gyermekvállalás korlátozásán – szabad lesz a pálya bármilyen más hátrányos megkülönböztetés előtt. A lehetőségeknek csak a törvényhozó fantáziája és jó ízlése szab határt.
Egyelőre nem világos, milyen további eltérések lehetősége fordult meg a kormány vagy a törvényhozó fejében az „e”-telenítés alkalmából. Mivel valószínűsíthető, hogy a különbségek nem az azonos nemű pároknak kívánnak majd kedvezni a házastársakkal szemben, kis fantáziával is feltételezhető, hogy az automatikus értelmezési szabály kiiktatásával a kormány a jövőben az azonos nemű párokat a házastársakhoz képest hátrányosabb helyzetbe tervezi hozni.
Csak találgatni lehet, mi vezethette a kormányt a javaslat előkészítésekor. Az az első ránézésre is biztos, hogy a költségvetés házasságalapú családtámogatási rendszerét nem a meleg párok fogják romba dönteni. A KSH adatai szerint 2015-ben 65 élettársi kapcsolatot jegyeztek be, 2009–2015 között összesen 370-et. Összehasonlításképp: 2015-ben 45 900 pár kötött házasságot Magyarországon, ez több mint 7000 új házaspárral több a 2014. évinél. A jelenleginél szélesebb körű különbségtételt előrebocsátó javaslatot tehát nagy valószínűséggel nem az új házasok támogatására szánt költségvetési forrás hiánya teszi sürgetően szükségessé.
Európa és a házasság
A családok jogi helyzetének újragondolása fontos eleme volt annak az 1998-ban kezdődött jogalkotási folyamatnak, amelyet 2013-ban az új polgári törvénykönyv (Ptk.) elfogadása koronázott meg. Az új Ptk. nem módosította a 2009-ben törvénnyel elismert bejegyzett élettársi kapcsolatot, és nem is helyezte új alapokra a jogintézményt. Vagyis három évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a magyar jog befogadta az új jogintézményt, és lassan alkalmunk lesz arról közös gondolkodást kezdeni, 2009-ben miért is képzelte a törvényhozó és az AB, hogy a házastársak névviselési privilégiumait túlzás lenne kiterjeszteni a meleg párokra, vagy épp azt, hogy meleg pároknak gyerek nem való.
Ezeken a kérdéseken azért lenne (lett volna?) időszerű elgondolkodni, mert időközben az európai alkotmányos térben fokozatosan megszűnnek az állam által a legmagasabb fokon jogilag is elismert különbségek azonos és az ellenkező nemű párok között. Európa nyugati felén Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Finnország (2017-től), Franciaország, Hollandia, Izland, Írország, Luxemburg, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Svédország egyszerűen megnyitotta a házasságot az azonos nemű párok előtt az elmúlt években. Emellett 20 európai állam teszi lehetővé, hogy azonos nemű párok államilag elismert (vagyis jogi következményekkel járó) élettársi kapcsolatot létesítsenek. Ezek között az államok között több olyan is szerepel, ahol a házasság is nyitva áll a meleg párok előtt, vagyis a meleg párok éppúgy választhatnak a különböző állami elismerési formák között, mint bárki más. Németországban, ahol az élettársi kapcsolat külön jogintézmény, az Alkotmánybíróság fokozatosan megszüntette a meleg párokat hátrányosan megkülönböztető örökbefogadási szabályokat. A német AB szerint ugyanis a gyerekek mindenek felett való érdekét szolgálja, hogy szerető és védelmező családban nevelkedjenek, és a családi fészek minőségét nem a szülők neme és nemi irányultsága határozza meg. Az Európa nyugati felében alakuló folyamatok fényében a magyar jog azon korlátozásai, amelyek a meleg párok gyermekvállalását érintik, okafogyottnak bizonyulnak.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az azonos nemű párok magánéletét a családi élettel azonos fogalmi rendszerben értelmezi és védelmezi. Ez azért fontos, mert számos európai ország törvényhozásához és alkotmánybíróságához hasonlóan az EJEB is elfogadja: Európában a családok igen sokfélék, és messze nem kizárólag az ellenkező nemű párok házasságán alapulnak. Az európai államok a házasság intézményét saját belátásuk szerint alakíthatják, más párkapcsolati formák jogi elismerésében és szabályozásában azonban az európai emberi jogi sztenderdeknek is kötelesek megfelelni.
Az EJEB szerint a meleg párok éppúgy képesek tartós érzelmi elköteleződésre, mint a hetero emberpárok. A hagyományos családi együttélési formák védelme túl általános és absztrakt állami célkitűzés ahhoz, hogy önmagában, további indokolás nélkül elégséges legyen a családi élet védelméhez fűződő emberi jogok korlátozásának igazolására. Az EJEB állandó gyakorlata szerint amikor egy tagállam az azonos helyzetben lévő ellenkező nemű párokhoz képest hátrányosan kívánja megkülönböztetni az azonos nemű párokat, az állam mérlegelési (döntési) szabadsága igen szűkre szabott: csak különösen súlyos és meggyőző indokok alapján tehet különbséget az emberpárok között.
Strasbourg felé
Ezen az alapon mondta ki 2013-ban az EJEB, hogy amennyiben Görögország a házasság mellett más párkapcsolati formákat is jogi elismerésre méltónak ítél, az azonos nemű párok számára is köteles megnyitni az újonnan létrehozott és a házasságnál gyengébb állami elismerést jelentő élettársi kapcsolat intézményét. A görög állam hiába védekezett azzal, hogy az élettársi kapcsolat bevezetésének célja igaziból a házasságon kívül született gyermekek jogainak védelme volt. Az EJEB szerint e gyermekek jogainak védelméből nem következik kényszerítően a meleg párok kizárása az élettársi kapcsolat létesítésére jogosult emberpárok köréből. Olaszországot 2015 nyarán arra kötelezte az EJEB, hogy az azonos nemű párkapcsolatok számára is teremtsen biztos és kiszámítható jogi szabályozást. Az EJEB hangsúlyozta, hogy a családi élet emberi jogi védelme során fontos szempont a jogszabályok minősége és a közigazgatás működésének koherenciája.
A költségvetési törvény tervezett módosítása nyomán valószínűsíthető, hogy a törvényhozó nem a bejegyzett meleg párok és a házaspárok között jelenleg fennálló jogi különbségek eltörlésére készül, hanem – épp ellenkezőleg – új megkülönböztetések bevezetésére. Persze előfordulhat, hogy a törvényhozó a gyakorlatban soha nem tesz majd további kivételt házastársak és bejegyzett élettársak között. Ez már azért is méltó és üdvös lenne, mert a magyar AB eddig állandónak tekintett gyakorlata szerint az alapvető jogok korábbi védelmi szintjének csökkentése az Alaptörvénybe ütközik. Emellett a családok és emberpárok közötti nemi irányultságon alapuló különbségtételt az európai emberi jogi sztenderdeknek megfelelően különösen súlyos és meggyőző indokokkal kell majd igazolnia a mindenkori magyar kormánynak – legkésőbb az EJEB előtt, Strasbourgban.
Ha és amikor a kormány javaslata nyomán a 2009-es bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény fent idézett általános utalószabályából kiesik az „e” szócska, a jogalkalmazó többé nem lehet biztos abban, mikor jelent egy magyar jogszabályban a házasság említése csak házasságot, vagy épp házasságot és bejegyzett élettársi kapcsolatot. Ha a módosítás valósággá válik, a jogalkalmazó minden esetben, mielőtt bejegyzett élettársak ügyében döntene, kénytelen lesz nekiindulni és kutatni az esetleg létező törvényi kivételeket. Túl azon, hogy ezzel a kutatómunkával telik az idő, ha a vélt vagy valós kivételek kipuhatolása miatt további eljárásokra (hivatali fogalmi tisztázásra, majd pereskedésre) kerül sor, már első ránézésre is csorbul a jogi szabályozás kiszámíthatóságának európai emberi jogi követelménye. A helyes szimat az „e” szócska hűlt helyétől Strasbourgig vezet.
A szerző alkotmányjogász.
