Ez részben a kormány karakán kiállásának, részben honfitársaink szorgalmának köszönhető. A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság (EJEB) 2015. évi kimutatásai szerint tavalyi 4235 beadványával hazánk épp lemaradt a dobogóról Ukrajna, Oroszország és Románia mögött az állam ellen beadott keresetek abszolút számát tekintve, népességarányosan azonban toronymagasan vezetünk a 10 ezer lakosra jutó 4,3 beadványunkkal.
Az első ránézésre meggyőző, ám kissé személytelen számokhoz honfiúi keblet méltán dagasztó tartalom is társul. 2015 májusában az EJEB legmagasabb fórumának, a Nagykamarának magyar ügyben volt alkalma a Bíróság gyakorlatában először kimondani, hogy a parlamenti képviselők fegyelmezésének parlamenti jogi eszközeire is kiterjed az emberi jogi egyezmény védelme (Karácsony és mások kontra Magyarország, 2016. május 17.). Az EJEB általános érvénnyel állapította meg, hogy a parlamenti önkormányzási jog (autonómia) nem válhat a szólásszabadság korlátozásának eszközévé, a parlamenti fegyelem szabályai nem szolgálhatnak arra, hogy a többség az ellenzék kárára használja ki egyébként is fennálló helyzeti előnyét. Utóbbi döntés különösen szép eredmény, mivel a 17 tagú Nagykamara döntése az ügyben egyhangú volt, és szinte borítékolható, hogy mint ilyen, beíródik az európai emberi jogi joggyakorlat fejlődésében mérföldkőnek tekintett ítéletek sorába.
A fentiek hallatán már-már ünneprontásnak hat megjegyezni, hogy ez az európai szinten is számottevő teljesítmény nem az emberi jogok magyarországi érvényesülésének dicső krónikája, hanem épp a jogsértések komolyságának, valamint – amennyire honfitársaink perlési hajlandóságából erre következtetni lehet – a jogsértő állami működés elterjedt voltának (vagy legalábbis az állami visszaéléseket orvosolni hivatott hazai jogkövetkezmények hiányosságainak) következménye.
*
A Nagykamara ítélete a Karácsony-ügyben a parlamentben molinózó és egyéb, az ülés rendjét megzavaró módon tiltakozó ellenzéki képviselőkre kirótt, fegyelmezési célú pénzbírság kapcsán született. Az EJEB első körben eljáró tanácsának döntésével szemben (erről lásd: Sokba van ez nekünk, Magyar Narancs, 2014. szeptember 25.) a magyar kormány elégedetlenségének hangot adva a Nagykamarához fordult, így nyílt alkalma az EJEB legmagasabb fórumának, hogy még alaposabban sorra vegye az ellenzéki képviselők üléstermi szólásszabadságára vonatkozó európai emberi jogi alapkövetelményeket. Az EJEB eljárását komoly nemzetközi figyelem övezte, mivel Csehország mellett az Egyesült Királyság is beavatkozott a parlamenti autonómia védelmében.
A magyar állam mérsékelt sikerrel hivatkozott a tagállami szuverenitásra a parlamenti autonómia védelmében – az EJEB nem kullogott el szűkölve e nagy szavak hallatán. A Nagykamara a korábbi ítélettel egybehangzóan hangsúlyozta, hogy a parlamenti képviselők szólásszabadsága fokozott védelmet élvez, és ez a védelem nemcsak az egyes képviselők egyéni szólásszabadságát illeti meg, hanem a parlament mint intézmény egészének érdekeit védi. A hatékony parlamenti működés összekapcsolódik a politikai demokrácia működésével, a parlamenti vita szabályai azt szolgálják, hogy az Országgyűlés minden képviselője – így az ellenzéki képviselők is – egyenrangú félként vehessen részt a parlamenti eljárásban, a társadalom egészének szolgálatában.
A parlamenti autonómia azt jelenti, hogy az Országgyűlés alkotmányos keretek között, más hatalmi ágak beavatkozása nélkül szabályozhatja saját eljárásának rendjét. A képviselők szólásszabadsága bizonyos feltételekkel korlátozható a parlament egészének hatékony működése érdekében. Bár kis mértékben, de az EJEB vizsgálhatja a parlamenti hozzászólás idejét, helyét és módját meghatározó szabályokat; és magasabb mércét alkalmaz akkor, amikor a parlament a hozzászólások tartalmát kívánja korlátozni. A demokrácia az EJEB szerint nem azt jelenti, hogy mindig a többség akarata érvényesül, hanem azt, hogy a többség domináns pozíciójával való visszaélést megakadályozandó tisztességes módon biztosít alkalmat a kisebbségek véleményének kinyilvánításához (fair and proper treatment of people from minorities).
Bár az ellenzéki képviselők valóban megzavarták a parlament működését, az EJEB azt vizsgálta, hogy az ellenük lefolytatott eljárásban hatékony és megfelelő biztosítékok szolgálták-e a szólásszabadság védelmét az önkényes állami beavatkozással szemben. Az EJEB szerint a jogállamiság elvéből az következik, hogy az utólagosan kiszabott fegyelmi büntetés esetében az elkövetőt a büntetés kiszabása előtt meghallgassák, és a döntés tartalmazzon olyan érdemi indokolást, ami lehetővé teszi a fegyelmi döntés nyilvános megkérdőjelezését. Az, hogy a képviselők a parlamenti vitában megjegyzést tehettek a rájuk kiszabott bírságra, nem felel meg ezeknek a jogállamiságból fakadó eljárási minimumkövetelményeknek. Bár az időközben módosított parlamenti fegyelmi szabályok papíron megfelelnek ezeknek az elvárásoknak, ez nem befolyásolta a már megbírságolt képviselők sorsát, és természetesen nem garantálja, hogy az új szabályokat egyezménykonform módon alkalmazza majd a jövőben a parlament.
*
A strasbourgi perek nem festenek biztató képet sem a haza működésének egyedi eseteiről, sem az állami viselkedés általánosabb módjairól. Az öröm az ürömben éppen az, hogy szép számmal akadnak olyan vállalkozó szellemű panaszosok, akik nem restek az EJEB-hez fordulni a belső jogorvoslatok fáradságos kimerítése után, hogy európai mércével mérve is meggyőző módon igazolják az őket ért állami működés emberi jogokat sértő voltát. Ez a civil kurázsi intelligens és munkás megnyilvánulása, a közügyek intézésében történő állampolgári részvétel azon módja, amire persze nem lenne szükség ilyen, szinte ipari mértékben, ha az állam a saját színe előtt hajlandó lenne érdemben meghallgatni saját polgárait, adófizetőit és lakóit.
