Az Emmiben talán arra gondoltak: jobb, ha a szakmunkás tanuló magasabb óraszámban tanul a szakmájához, jövendő munkájához kapcsolódó gyakorlati ismereteket. Ugyanakkor az óraszám tovább nem emelhető, ezért a „haszontalan”, később úgyis feledésbe merülő ismereteket nyújtó tantárgyakat kell kivenni a tantervből.
A terv ellen tiltakozott a Magyar Kémikusok Egyesülete, a Magyar Földrajzi Társaság és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat is. Lapunk két tudós szerzőt kért meg arra, hogy gondolják végig: milyen következményekkel jár, ha a természettudományos alapismeretek kiemelődnek a közműveltség azon részéből, amely eddig a legszélesebb rétegek számára is hozzáférhető volt. Hogyan hatna ez a mindennapi életünkre? Hogyan festene az az iskola, ahol csak fizikát vagy csak kémiát, vagy csak biológiát tanulnak? Elképzelhető-e ilyen tanterv? S ha mégis megvalósul, milyen hatása lesz a társadalmi mobilitásra?
A szerk.
Gábris Gyula: Végérvényesen lezárt utak
Nem vonom kétségbe a gyakorlati képzés fontosságát – ám a közvetlen gyakorlati haszonnal nem járó ismereteket, amelyek a közműveltség szerves részei, emiatt nem szabad kiszorítani a szakgimnáziumokból. Ezen iskolatípusba jár a középiskolás korosztály mintegy 40 százaléka, s az iskoláknak egy sor nevelési feladatuk van, amelyhez a természettudományos alapismeretek (is) szükségesek.
Erre csak egy példa: a környezettudatos magatartásra nevelés. Ahhoz, hogy a jövő nemzedéke megérthesse a körülötte zajló természeti és társadalmi folyamatokat, mint a globalizáció vagy a migráció, ismerje a globális és a lokális környezeti problémák – mint a klímaváltozás, az élelmiszerválság, a vízgazdálkodás változásának – okait és következményeit, hogy az utánunk jövő generációk számára ne csak üres frázis legyen a fenntartható fejlődés fogalma, földrajzi ismeretekre és gondolkodásra is szükség van. Ezeket kizárólag a kétarcú, részben természettudományi, részben társadalomtudományi ismereteket tartalmazó földrajz tantárgy képes közvetíteni a középiskolás korosztály számára. Tantárgyunknak vitathatatlan szerepe van a hazaszeretetre nevelésben is.
A tantárgyak azonnali és közvetlen hasznosságuk szerinti osztályozása és ennek alapján egyesek törlése a tanrendből szűk látókörű megoldás. A „csavarhúzó minden zsebben” oktatáspolitika csak egy magyarországinál alacsonyabb társadalmi-gazdasági fejlettségi szinten lehet hosszú távon hatékony stratégia. Nálunk már régen az „okostelefon minden zsebben” politikának kellene érvényesülnie, mint például Észtországban.
A földrajz, a kémia, a fizika hasznát feszegetni tévútra vihet, hisz ilyen alapon más közismereti tantárgyak, a versek vagy évszámok biflázásának (amit „amúgy is elfelejt a gyerek”) létjogosultsága is megkérdőjelezhető lenne. Mondván, mi a haszna annak, hogy valaki tudja, mikor volt a mohácsi vész, vagy ki volt Juhász Gyula. Vagy hogy földrajzi példával éljek: miért lett a világörökség része Tokaj?
Azt hiszem, nincs olyan ember, aki ezeket az ismereteket ne tartaná fontosnak. Elképzelhetetlen olyan középfokú oktatás, amelyben kizárólag a gyakorlati szempontból hasznos témaköröknek van helyük. Bár a szakgimnáziumok nyilván szakmát adnak, de emellett az érettségizett ember mégiscsak legyen gondolkodó, világra nyitott, művelt személy. A műveltség és valamely szakma ismerete pedig nem zárja, nem zárhatja ki egymást. Hisz hogyan tudná például valaki értelmezni a Himnusz sorait, ha – a fenti példánál maradva – nem tudja, hogy hol van Tokaj, hogy Tokaj szőlővesszein miféle „nektár” terem és legfőképpen, hogy miért pont ott, miért pont az a hegyoldal a legalkalmasabb a minőségi szőlőtermesztésre? A természettudományos és a nem természettudományos műveltség egymás nélkül elképzelhetetlen, szervesen összefügg egymással, ennek bármiféle „szétválasztása” beláthatatlan következményekkel járna.
Folyamatok és összefüggések
Való igaz: a lexikális ismeretekre összpontosító módszer elavult. A természettudományos tárgyak oktatása reformra szorul, de ez az oktatás hatékonyságának növelését, nem pedig megszüntetését jelenti. A hagyományos tantárgyi kereteken átívelő együttműködés, valamint az összefüggések és folyamatok középpontba állítása lehet ennek az átalakításnak a vezérelve.
Hogy az alapvető természettudományos összefüggéseket felismerjék a tanulók, bizonyos lexikális ismeretekre feltétlenül szükség van. Nem lehet mindent megkeresni a világhálón. Olyan tantárgyi reformok kellenek tehát, amelyek a lexikális ismeretek csökkentése mellett az ok-okozati összefüggések korábbinál hangsúlyosabb bemutatására irányulnak. A Nemzeti alaptanterv ötévenkénti kötelező megújítása azt jelenti, hogy ez 2017-ben lesz esedékes – a Magyar Földrajzi Társaság felajánlja szakmai részvételét ennek a változtatásnak a kidolgozásában, azért, hogy 2018-ban új szemléletű NAT alapján folytatódjék az oktatás.
Ami a földrajzot illeti, tantárgyunk már régóta nem csupán a „hol?” kérdésre keresi a választ, hanem egyre inkább a miértekre, a magyarázatokra fókuszál. Tartok tőle, hogy a tervezet kimunkálóiban a harminc, negyven évvel ezelőtti kép él tudományunkról. A jelenlegi földrajzoktatás merőben más; jó lenne, ha a döntéshozók kézbe vennék és tanulmányoznák a most használatba került (de valami ismeretlen okból szinte hozzáférhetetlen) 7.-es és 9.-es kísérleti földrajzkönyveket.
A tanításra fordítható idő emelésének pedig több módja is elképzelhető. Üdvös lenne, ha a tervezett szakgimnáziumokban a képzés időtartamát öt évre emelnék (amint az a nyelvtanulás érdekében jelenleg is történik), hiszen szinte elképzelhetetlen a szakma és a közismereti tárgyak hatékony, azonos szintű elsajátítása ugyanannyi idő alatt. Vagy az se lenne ördögtől való, ha a szakmai gyakorlati képzést egy-egy nyári gyakorlattal egészítenék ki.
Új eszközök
A természettudományos tárgyak szoros kapcsolatban vannak egymással, egyetlen kiragadott tárgy oktatása aligha hozhat érdemi eredményt. Ilyen tanterv nem életszerű, mivel a természettudományok számos ponton kapcsolódnak egymáshoz. A hazánk időjárását befolyásoló földrajzi tényezők megismerése például elképzelhetetlen alapvető fizikai ismeretek nélkül. Ugyanígy a biológia ezer szállal kapcsolódik kémiai, fizikai témakörökhöz. Ha egy egészségügyi szakközépiskolás csak biológiát tanulna, s fizikát nem, akkor a vérnyomás fogalmát, mértékegységét hogyan érthetné meg? Vagy egy erdészeti szakközépiskolás, aki szintén csak biológiát tanulna a tervezet szerint, hogyan értené meg az erdőkben zajló ökológiai folyamatokat alapvető talajtani, éghajlattani és egyéb földrajzi ismeretek nélkül?
A szakbarbár szakik képzése a minimumra csökkenti az amúgy is csekély társadalmi mobilitást, beszűkíti a pályaválasztás – 13-14 éves korban véglegesnek aligha tekinthető – lehetőségét, és szöges ellentétben van az élethosszig tartó tanulás egyre nyilvánvalóbb szükségességével.
Ez a változtatás szinte végérvényesen lezárná a szakmán kívüli továbbtanulás lehetőségét a szakközépiskolai (szakgimnáziumi) tanulók előtt. A Szegedi Tudományegyetemen végzett felmérés szerint például a földrajz és földtudományi BSc-hallgatók mintegy 25-30 százaléka eddig szakközépiskolákból érkezett. Az élethosszig tartó tanulás elve is sérülne akkor, ha a terv megvalósulna, hisz a tanulási készségek is a legjobban a középiskolákban sajátíthatók el.
A természettudományos elemző gondolkodás hiánya egész generációk jövőjét is befolyásolná, korlátozná az új szakmák elsajátításának lehetőségét is.
Egyre gyorsabban változó világban élünk. Szinte napról napra új szakmák jelennek meg, miközben bizonyos szakmák egyszerűen feleslegessé válnak. Új műszerek, új eszközök kerülnek be a termelésbe. Ha a szakközépiskolások csak bizonyos sémákban és bizonyos eszközökben tudnak gondolkodni, az jelentősen visszavetheti elhelyezkedési esélyeiket a munkaerőpiacon.
Márpedig a középiskolából most kilépő korosztályok a következő 30-40 évben munkaerőpiaci szereplők lesznek. A technológia, az eszközök, a módszerek jelentősen változnak majd ennyi idő alatt. Ha egy szakközépiskolás korosztály nem képes alkalmazkodni a dinamikusan változó munkaerőpiaci feltételekhez, ha a természettudományos képzés hiányosságai miatt nem tudja elsajátítani a középiskolai évei alatt a fejlődés képességét, akkor végérvényes hátrányba kerül a más képzésben végző kortársaihoz képest.
A szerző geográfus, professzor emeritus, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke.
*
Patkós András: Rövidlátás
Az oktatási kormányzat nem indokolja tervezetében a csökkentendő vagy megszüntetendő tárgyak kiválasztását. Ha igaz lenne, hogy a „haszontalan”, később elfelejtett ismereteket átadó tantárgyakat törölnék vagy csökkentenék, akkor az érettségi tantárgyak ebben legalább azonos mértékben kellene helyt kapjanak, mint a természettudományi ismeretek. Vajon a matematika oktatási órakeretét és tematikáját milyen mértékben kellene csökkenteni annak tükrében, hogy a műszaki-természettudományi szakra felvett hallgatók által a szemeszter első hetében írott felmérő dolgozatok eredményét kivetítve a teljes korosztályra azt látjuk, hogy az érettségi után két-három hónappal az érettségizettek 90 százaléka nem képes egy törtkifejezés hibátlan egyszerűsítésére? Esetleg abból szűrjünk le következtetést az irodalom oktatásának értelméről, hogy egy egyetemi kiemelt szakkollégiumba jelentkező első évesek kedvenc irodalmi olvasmányai után érdeklődve több mint felük nem tudja a Harry Potter-köteteken kívül egyetlen más, általa említett könyvcím tartalmát sem felidézni?
Közelebb juthatunk a tárca megfontolásaihoz, ha a szakirányú képzési rendszer fő szerkezeti megvalósításaként elképzelt ún. duális képzésből, azaz az iskolák és a vállalatok között megosztott oktatás modelljéből indulunk ki. Nyilvánvaló, hogy a vállalati helyszín nem ideális az általános műveltség körébe tartozó ismeretek és azok iskolán túli továbbfejlesztését elősegítő készségek elsajátítására. Inkább ez okból nem nyúltak azokhoz a tantárgyakhoz, amelyek ebbe a körbe tartozónak tekintett tartalmakat és készségeket tanítanak. És ebbe a körbe – hűen a pártállástól és világnézettől független hazai közvélekedéshez – a természeti jelenségekbe és az ember és természet viszonyába bevezető tantárgyakat nem sorolják be. Erre nézve abból vonhatunk le megcáfolhatatlan következtetést, hogy a szakirányú képző intézmények két kategóriájában (ezekbe tartozik például a művészeti és az optikai szakképzés) a természettudomány oktatását teljes egészében meg kívánják szüntetni. Továbbá az lehet a véleményük, hogy az e tantárgyakból nyerhető, valóban használható ismeretek javát a szakmai tantárgyak részeként elsajátíthatják a tanulók.
A kormányzat a szakirányú képzésben részt vevő diákok természettudományi kompetenciáinak fejlesztésére vonatkozó koncepcióját, ha van ilyen, még az oktatási kerekasztal tematikus csoportjaiba delegált szakértőinknek sem mutatta be. Arra sem volt alkalom, hogy a szakközépiskolákban dolgozó szaktanárok a vállalkozásokkal közvetlen együttműködésben kezdjenek hozzá a duális képzésbeli feladatmegosztásra alkalmas tantervi átalakításokhoz.
Kihagyhatatlan alapok
Milyen, természettudományi műveltséget igénylő kérdésekben várható el minden állampolgár részvétele a demokratikus véleménynyilvánítási és döntési folyamatokban? Úgy vélem, az energiaátalakítás és -felhasználás, a klímaváltozást meghatározó légkörkémiai folyamatok és az ellátás biztonságát garantáló modern agrár- és élelmiszer-technológiai eljárások e kérdések között is a legfontosabbak. Az elsőhöz főleg a fizika, a másodikhoz a kémia, a harmadikhoz a biológia alapvető, ugyanakkor mindehhez a 20. század közepének ismeretein túllépő, azokat akár átértékelő eredmények birtokában tudnak az állampolgárok felelősen hozzászólni. Mérnöki, kutatói vélemények szerint erre a külön álló fogalmi eszköztárt használó szaktudások szintéziseként van esély, aminek lépéseire sem elegendő órakeret, sem kipróbáltan sikeres módszertan nem áll rendelkezésre egyik iskolatípusban sem. Nemcsak Magyarországon, de sehol a világon. Ezért tartom rendkívül előremutatónak az MTA kezdeményezését a szakmódszertani kutatások kiemelt támogatására.
A természettudományi műveltség olyan alapfokú iskolai megjelenítéséhez, amely egységes alapját tudja adni a szakiskolai, a szakgimnáziumi és a gimnáziumi képzésnek, még hosszú út vezet. Ennek teljes kihagyását a szakirányú középfokú képzésből olcsó és elfogadhatatlan „megoldásnak” tartják tanárkollégáim.
Pedig nem is kell nulláról indulni, ha új szemléletű, a természettudományok együttműködését tükröző módszertant keresünk. Az egyes tantárgyakon belül 2008 óta folytak olyan tananyagfejlesztő munkák, amelyek célja a hétköznapi élet és az emberi használat szempontjából létfontosságú jelenségek és értelmezésük kvalitatív, a számszerűség helyett vizuális megfigyelési élményekre építő bemutatása. Ez a folyamat a 2012-es kerettanterv kidolgozásakor, az MTA támogatásának hála, folytatódhatott. E fejlesztések eredményeként a fizika diszciplináris alapú (hagyományos) oktatása, amelyet a műszaki és agrármérnöki, az orvosi és a természettudományi felsőoktatás elvár a középfok után, úgy maradhat meg, hogy helyet ad egy új megközelítést tükröző, párhuzamos fizikatanítási koncepciónak.
Az elmúlt két évben a közoktatási kormányzat szakmai háttérintézményeivel kialakított együttműködés eredményeként az ELFT szakértőinek véleményére is figyelve dolgozták ki az OFI által megbízott szerzők az új megközelítésű kerettanterv-változathoz illeszkedő tankönyvsorozatot. Ez hosszabb távon a tanulók azon 70-75 százaléka számára nyújthatja a fizikának az általános műveltségből kihagyhatatlan alapjait, akik nem folytatnak felsőfokú tanulmányokat, vagy középiskola utáni tanulmányaikban már nincs fizikához kapcsolódó követelmény. Innen tudnánk továbblépni a többi természettudománnyal, elsősorban a természeti földrajzzal és a kémiával együttműködve, az ember és természet harmóniájának megteremtésében felkészülten részt vállaló állampolgárok egységes természettudományi nevelése felé. Most kollégáim azt látják, hogy az új tankönyvsorozattal megcélzott tanulói csoport nagyobb részét és tanáraikat megfosztják az új felfogású fizikaoktatás kipróbálásának lehetőségétől.
Ígéretek
A természettudomány egységes alapokra épül, amelyekre a modern tudományos gondolkodás fél évezrede alatt példátlan szilárdságú épületet emeltek. Az egyes természettudományok nagyjából az egymást követő emeleteknek feleltethetők meg. Ennek az épületnek a lenyűgöző és inspiráló összhatásában van az ereje, amelyet nem élhet át az, akinek csak egy-egy emeletének megtekintését engedélyezik.
A közös alapok megismerését érdemes egységes természetismereti oktatással kezdeni az általános iskola első 5-6 évében, amely jó kiindulás a differenciált tantárgyi keretű oktatáshoz.
Abban nincs vita, hogy az általános gimnáziumi oktatásnak el kell jutnia a felsőoktatás által megkövetelt belépési szintekhez abban a tantárgyi körben, amelyet a tanuló a szabad órakeretből önállóan kiválaszt. A szakirányú középfokú képzésben viszont nem nélkülözhető egy második egységes természettudományi lépcső, amelyben a diák megtalálja a szakmai képzéshez leginkább illeszkedő, az általános iskolainál feltétlenül magasabb szintű tantárgyi specializáció helyét. Az egykori legjobb technikumok, a legeredményesebb mai szakközépiskolák oktatási programjában kipróbált tantárgyi keretek most javasolt mesterséges továbbszűkítésének nincs értelme. A jelenlegi keretnek előnye, hogy megvan a lehetőség a duális rendszerűnél magasabb szintű felsőfokú képzésre alkalmas diákoknak az eltérő tanmenetet kiegyenlítő felzárkózására, azaz arra, hogy sikeresen felvételizzenek az egyetemi felsőfokú képzésbe is. Az elmúlt 10-15 évben az egyetemek természettudományi szakjain szép számmal kaptunk szakközépiskolában érettségizett, jól teljesítő hallgatókat. Ennek lehetősége megszűnik, ha színvonalában és terjedelmében beszűkítik a szakirányú képzés természettudományi vonatkozásait.
A természettudományi műveltség megszerzése iránti igény nagyon egyenlőtlenül jelentkezik a társadalomban. Fontos hangadó rétegek, amelyek tagjainak semmi sem akadályozná a reál és a humán kultúra egyenrangú megismerését, hangosan elutasítják egyiket vagy másikat. A féloldalas műveltség miatt ők ugyanolyan könnyen manipulálhatók, mint azok, akiknek a lehetőség meg sem adatik.
A természettudomány iránti érdeklődést nem a tudománytörténeti múlt, hanem a jelen és a jövő felfedezései tartják ébren, amelyet az iskola ma már csak ritkán közvetít elsőként, a média szerepe az újdonságok tálalásában sokkal fontosabb. Az iskola nyújtotta alapműveltség azért fontos, mert a napi hírekbe elkerülhetetlenül bekerülnek a szenzációhajhász, áltudományos, gyakran csalárd célú megtévesztések, amelyeket elemi természettudományos ismeretekkel már le lehetne leplezni. Ugyanez igaz a műszaki vagy az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére, igénybevételének kiterjesztésére vonatkozó politikai ígéretek jelentős részére is.
*
Rövid távon elképzelhető, hogy a néhány évre előre látható gazdasági igényeknek megfelelően, valamely gazdasági szervezet speciális igényeit követve kiképzett személy biztosabb foglalkoztatási perspektívát kap széles megalapozású tudással bíró társánál. Ám készségei a gazdálkodási környezet változásakor gyorsan értéktelenné válhatnak és alapok hiányában megújításuk aránytalanul költségesebb, mint az erős általános társadalomtudományi és természettudományi alapokkal rendelkező társaié. Így társadalmi felemelkedését visszasüllyedés követheti.
A szerző fizikus, professzor emeritus, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöke.
