Az egyik a bababoltját adta el, a másik a bankját - de hogyan!
A héten két céges hír is érkezett, ami mellett kár lenne elmenni. Orbán Ráhel eladta a férjének a bababoltját, Matolcsy Ádám köre pedig a bankját Orbán Viktor haverjának.
A héten két céges hír is érkezett, ami mellett kár lenne elmenni. Orbán Ráhel eladta a férjének a bababoltját, Matolcsy Ádám köre pedig a bankját Orbán Viktor haverjának.
A fideszes szuverenitásvédő Facebook-csoport tagjai közül nem egynek volt köze a Fidesz előtti állampárthoz és szervezeteihez.
A miniszterelnöki közlés nyilvánvaló képzelgés, de mint minden orbáni nagyotmondásnak, ennek is van célja. Nem is véletlen, hogy mikor hangzott el ez az ötlet, de érdemes felidézni azt is, hogy korábban hogyan merült fel Orbán hátralépése.
Azt, ahogy a kormányzati propaganda relativizálja az ukrajnai háborút, még családtagoktól és barátoktól is visszahallani. Holott van egy elemi kérdés, amire mindenkinek válaszolnia kell: az, hogy jutalmazzuk-e a háborús bűnös agresszort.
„Ezt az építményt a hatalom tartja egyben, a maga gépezetével és tehetetlenségi nyomatékával. Amikor ez megszűnik, gyorsan bomlásnak indulhatnak a kötelékek, az emberi gyengeségek felszínre bukkannak.”
Ki a Fideszből: ezt a drámát Hadházy Ákostól Magyar Péterig többen átélték. Vélemény.