Publicisztika

Házak a csendben

Napjaink Magyarországán kapásból harsány igennel válaszolhatunk az alcímben megfogalmazott kérdésre. De szükségszerű-e, hogy kultúrharc terepe legyen az építészet? A válasz erre már nem olyan magától értetődő.

A múltat végképp eltörölni?

Olvasom a híreket: „Új tudományos szellemi központ nyitotta meg kapuit a budai Óvárosháza felújított épületében.” A szeptember 21-én rendezett megnyitó ünnepségen tartott beszédében Matolcsy György MNB-elnök elmondta: „Kilenc szellemi műhely működik majd a bölcs várban, a tudás házában, az épületben egyebek mellett 3 doktori program, köztük a Széchenyi Egyetem angol nyelvű doktori iskolája, 2 alapítvány, könyvkiadó és érmekiállítás is helyet kapott.” S hozzátette azt is: „Jelképes téren, jelképes helyen, jelképes időben” adták át a korábban majdnem teljesen lerombolt épületet, ami „azt jelképezi, hogy Magyarország 2010 után megtalálta helyét a világban, Kelet és Nyugat között jelképes hídfőállást teremtett”. Palkovics László innovációs miniszter ugyancsak beszélt az ünnepségen, és elmondta: „Azt szeretnénk, hogy Magyarország és Budapest Európa innovációs központja legyen.”
  • Klaniczay Gábor
  • 2018. október 27.

Egy élet

Két éve betöltöttem a nyolcvanadikat. A demográfiai jellemzők szerint most már tényleg öreg vagyok. Ha az ember szellemileg ép, lehet ez a számvetés ideje, azonban ezt én 70 éves koromban a Nyugat-magyarországi Egyetemről való nyugdíjba vonulásomkor már megtettem.
  • Rétvári László
  • 2018. október 20.

A Lehman fivérek öröksége

A három testvér által még a 19. század derekán alapított gyapotkereskedő cég a 2000-es évekre Lehman Brothers Holding Inc. néven az Egyesült Államok egyik vezető befektetési bankjává nőtte ki magát.

A nagy Orbán–Salvini-hack

Közhely, hogy Magyarország és Olaszország stratégiai érdekei az európai menekültpolitikában különbözőbbek már nem is lehetnének. Olaszország stratégiai frontország a földközi-tengeri útvonal kellős közepén, és ezen érdemben az sem változtat, hogy a menekültek most inkább Spanyolország felé indulnak.

Valaki ezért is fizetett

Magyarországon, mint tudjuk, megkezdődött a kereszténydemokrácia építése – s mikor máskor, mint az új kezdet emelkedett pillanataiban bukkant fel ismét a kiskereskedelmi egységek vasárnapi kötelező zárvatartásának gondolata.

A bizalom vége

Tavaly májusban az ír hatóságok Dublinban letartóztatták Artur Celmer 31 éves lengyel állampolgárt, akit kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos vádak miatt szándékozott (lengyel) bíróság elé állítani a (lengyel) vádhatóság.
  • Jeney Petra
  • 2018. szeptember 30.