Publicisztika

Kimerítettünk minden lehetőséget, a tárgyalások folytatásának nem látom értelmét - mondotta szomorúan Wolfgang Ischinger osztrák diplomata, annak a háromfős közvetítői csoportnak az egyik tagja, amely az elmúlt pár hónapban még egyszer, utoljára megpróbálta meggyőzni az albánokat arról, hogy ne akarjanak független Kosovo államot maguknak, a szerbeket meg arról, hogy hadd legyen már Kosovo független.

Hogy mi szállta meg a hétvégén az MSZP-frakciót, sejtelmünk sincs, mindenesetre megfogadták, hogy mégsem szavazzák szét az egészségpénztárakról szóló törvényt, azt, ami miatt a két koalíciós párt vezetői és szakértői lassan egy éve gyömöszölik egymást. Elhitték talán, hogy a kisebbik párt most aztán tényleg lelép, ha megint átvágják? Esetleg, akarata ellenére, ismét Orbán Viktor segített be, mint annyiszor Gyurcsány felbukkanása óta?

A szakmáját értő, becsülő tudós látványa a jóérzésű kívülállóban elkerülhetetlenül szimpátiát ébreszt. Ez az érzés csak fokozódhat, ha az illető tudósról kiderül, szereti a virágokat, valamint az olyan vitát, amelyben - függetlenül attól, hogy ő és tudóstársai mekkora "hülyeséget" mondanak - "reklámozva van" a szakma.

Hát ez elképesztő, hogy egy magyar hetilapban - még ha a Narancs is az - nyelvészetről vitatkozzanak az emberek, nem pedig arról, hogy lehet-e azt mondani, hogy lemerült a telefonom, mikor köztudott, hogy csak a búvár tud lemerülni, és különben is, nem a telefon merül le, hanem az akku. Vitatkozunk, hogy meddig tudomány és honnantól nem, hogy mit mondott Saussure meg Wittgenstein - mondom, az eszem megáll.

Salamon János lenyűgöző magabiztossággal reagált a bírálatokra, amelyek a nyelvromlásról szóló vízióját érték (Pofátlan víziók, Magyar Narancs, 2007. november 8.). Bár talán jobb lenne szó nélkül hagyni Salamon újabb írását, nem tudom megállni, hogy ne válaszoljak. Ígérem, rövid leszek.

Múlt heti vezércikkünkben (Megy-e a gőzös?) úgy érveltünk, nincs abban semmi rendkívüli, ha vasutasok a szárnyvonalak bezárása ellen tiltakoznak. Ráadásul a konkrét esetben helyes volt, hogy a kormány meghátrált, a bénán eldöntött pályalikvidálást felfüggesztette, és azt ígérte, felülvizsgálja listáját. Bár már ekkor furcsának tűnt, hogy a biztosítási reform hipp-hopp bekerült a vasutasok követelései közé, megőriztük jóhiszeműségünket.

Orbán Viktor nemet mondott, és a Fidesz gyakorlatilag elrekesztette a Gyurcsány hét pontjában szereplő három kétharmados ügy közül annak a kettőnek az útját - a képviselői javadalmazás, illetve a pártfinanszírozás új szabályozásáét -, amelyet nem buktatott meg már korábban a szocialista frakció (a főállású képviselőséget). Orbán "megtiltotta", hogy az ellenzéki képviselők fizetését úgymond háromszorosára emeljék, miközben a reálbérek csökkennek. Nem egyezik bele abba sem, hogy két-háromszorosára emeljék a pártok költségvetési támogatását, miközben az országban "szociális válság van".

Az otthon szülés ügyében folyó disputát sokkal kevésbé szakkérdésnek, mint inkább a modern élettel kapcsolatos hitvitának látom. Az érdekeltek különféle tudományos apparátusokat mozgósítva igyekeznek világnézeti csatabárdjukat bőrkötéses szakkérdésnek álcázni.

"A marxizmus irányzatának alsó színvonala, az M2 szövetkezett a régi polgári történetírás romantikus-nacionalista alsóbb színvonalával, és kijött egy P2+M2 képlet, hogy algebrai hasonlatokkal éljek. Ez egy borzasztó kövület volt."

A múlt héten, november 14-én Nagyszebenben tartott magyar-román kormányülés sajnálatosképpen a leglaposabb és legmeddőbb volt az összes közül.

Liberális (Fidesz- és SZDSZ-közeli) értelmiségiek időnként előkapják a ládafiából az MSZP-s főkáderek bábjait, s jól megszurkálják őket. Nagy Sándort, Szekeres Imrét, Kiss Pétert stb. Lamperth Mónika most önként jelentkezett, meg is kapta a magáét.

A gazdasági rendszerváltás szociális piacgazdaságot ígért, nagy választékot, jó minőségű szolgáltatásokat és szociális hálót a magasabb árakkal szemben védtelen polgároknak. Ma a rendszerváltás előtti szintnél olcsóbban juthatunk közepes minőségű élelmiszerhez és ruhához, a kezdeti bizonytalanságok után erős verseny alakult ki a bankok, a biztosítók, a gépkocsikereskedők meg a telefonszolgáltatók között - és a sor folytatható.

Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a minap az MSZP pedagógustagozatának ülésén megpendítette, hogy a gyerekek közötti esélyegyenlőség megteremtésének érdekében felül kellene vizsgálni a szabad iskolaválasztást. E gondolat egy magát szociáldemokratának tartó kormánytól nem meglepő, és nem egyedi az európai történelemben.

Hogy ki mit mond - az úszó, az edző, a szövetségi kapitány, a szövetségi elnök, az ellenőrzést végző Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója -, tudjuk. Azt is, hogy mi minden azonos ezekben az egymástól több ponton eltérő állításokban. De éppen ezek az azonosságok a legelszomorítóbbak.