Tanulság jobbra – Levél L. Simon Lászlónak

  • Vári György
  • 2013.02.18 11:20

Publicisztika

Kedves Laci!

Talán te vagy az első kormánytag ebben a ciklusban, akinek a távozását nem az illető elsöprő, kirobbanó szakpolitikusi sikereinek elismeréseként kell felfognunk, aki nem lesz kulturális tanácsadó, IMF-tárgyalásügyi miniszter a kipaterolásügyi miniszter ellenlábasaként, vagy a színházi ruhatárak és nyilvános illemhelyek karbantartásáért felelős kormánybiztos, semmi. Te egészen egyszerűen megbuksz, mehetsz vissza a kezdőkörbe a kulturális bizottság elnökének, és maradhatsz hozzá NKA-alelnök úgy, hogy államtitkári kinevezésed előtt elnök voltál. Elődödet, Szőcs Gézát totális alkalmatlansága bő két évre hitelesítette, te nem egészen nyolc hónapnyi működést követően kényszerülsz távozásra, bár azt Balog miniszter nyíltan elismeri, hogy amúgy érted a dolgod, még ha ez senkit nem is érdekel. Hiszen, hogy valami vicceset mondjunk, még Ókovács Szilveszter is a helyén van, és alighanem marad is évekig, immár kinevezett operaházi főigazgatóként. Az az Ókovács, akinek a teljesítményével szemben – igen helyesen – óvatos elégedetlenségednek adtál hangot a kinevezésedkor készült Heti Válasz-interjúban, ahol még nemzetközi főigazgatói pályázatról is beszéltél. Most ő búcsúztat téged. Rockenbauer Zoltán viszont, akivel szorosan együtt kívántál volna működni közmédiás-kulturális ügyekben, már jóval előtted távozott. Vélhetnénk, hogy a te eseteden okulva most már mindenki érti, miről van szó, elvégre a miniszterelnök úr és lelki vezetője, Balog miniszter megint szépen elmagyarázták, szemléltető példával is alátámasztva, ahogyan szokták: hülye lehetsz, amennyire csak bírsz, de füttyentésre lábhoz jönni kötelező. Mert a miniszter, ha nem tudnád, azt jelenti: szolga, kis barátom.


Fotó: MTI

De látod, már megint hiába beszéltek így, ennyire világosan Orbánék, mert hát a francokat érti mindenki. Első renden te nem érted például, akinek utolsó emlékezetes ötlete az volt, hogy a szakma és a közönség kontrollja, legalábbis artikulált, nyilvános véleménykifejezésének esélye helyett döntsön a kulturális intézményvezetői pályázatokról egymagában a Centrális Erőtér, ahogyan Orbán Viktor szereti nevezni magát. Minek ide áldemokrácia, megvitatható koncepció meg ilyenek? Erre mi történt? Orbán úgy döntött, hogy kulturális államtitkárt is jobb kinevezni politikai megbízhatóság alapján; ő majd vállalja a te kipakolásodért is a „politikai felelősséget”. Te pedig mindezek után bejelented, hogy márpedig maradsz, viszed magaddal, bárhová vet is a sors, az NKA-alelnöki székedet, jelentéktelennek nevezed még az utolsó pillanatban is azt a Fekete Györgyékre bízott pár nyamvadt kultúrmilliárdot, és nem vágod be magad után izomból az ajtót, hogy soha többé feléje se nézz megalázóidnak, akik mindezek ellenére bevallottan illojalitásodért, valami „véleménykülönbség” miatt tettek ki.

Nemrég úgy vélted, hogy az alapján is lehet igazgatót választani a Nemzeti Színháznak, hogy ki milyen világnézeti kiindulópontból rendez Madáchot. Hozzád nem áll közel, úgymond, ha Lucifer lényegi, valódi ellenlábasa az Úrnak a drámában. Csakhogy akkor, kedves Laci, nincsen dráma, a drámában ugyanis részigazságok mérkőznek egymással. Ahol már az első színtől kezdve csak egy igazság van a porondon, az más, az a november 7-i iskolai megemlékezés. És az az igazán szomorú, kedves Laci, hogy te ezt természetesen nagyon jól tudod; ezt csak Halász államtitkár nem tudja, aki épp ezzel érdemelte ki, hogy a helyedre kerüljön. Az a baj, Laci, hogy hiába vagy lényegesen különb és értelmesebb náluk, a barátaidnál, mégis jelentkeztél, elfogadtad, végigcsináltad. Sőt még mindig csinálnád, azután is, hogy vége. Tudom, sejtem, azt gondoltad, hogy alakíthatsz egy kicsit a világon, amit amúgy e nélkül a szék nélkül nem tehetnél meg. Azt gondoltad, hogy felkészültél rá, így építetted föl a karriered ahelyett, hogy nem rossz avantgárd költő, kiadó, művelődésszervező lettél-maradtál volna. Azt gondoltad, amit Szőcs is előtted, hogy nálad csak rosszabb jöhetne úgyis, és most nyilván igazolva is érzed magad. És nem vetted észre, hogy ezek milyen régi, lejárt szavatosságú, múlt rendszerbéli dilemmák.

Mindehhez ráadásul azt is hitted, hogy ravaszabb vagy náluk, hogy neked egyedül van mozgástered és módod különcködni, neked ugyanis a legfelsőbb hely külön megengedte. „Szerintem a miniszterelnök is értékeli a szókimondásomat” – nyilatkoztad épp nekünk. Laci, legalább utólag látod, mennyire szörnyűségesen szervilis mondat ez? A Nagy Vezető értékeli a bátorságod? És ha értékelte volna – mint ahogy nem –, akkor büszke lennél rá? Tőle vágysz elismerést a „szókimondásodért”? Fentebbi mondatod után arról is beszéltél Csáki Juditnak, hogy utálod az árulókat, méltán vár rájuk Danténál a Pokol legmélyebb bugyra. De hát mihez vagy hű, Laci, amikor még mindig ott vagy? Balog Zoltánhoz és Orbánhoz, Ókovács Szilveszterhez és Simicska Lajoshoz? Miattuk felejted el – hűségből – azokat, akikhez tényleg hűnek kéne lenned? Ihletőidet, a különben mélyen balos Kassák Lajost és a neoavantgárdot? Hogy micsoda egy dráma és egy színházi előadás? Biztos, hogy ez a hűség, és az volna az árulás, ha végre otthagynád őket? Az egypárti médiafelügyelet ötletéről roppant óvatosan jelezted: nem helyesled. És? Mi történt? A Klubrádió nyírását próbáltad fékezni. Volt eredménye? Eleinte megpróbáltad megakadályozni a független színházak teljes kiszolgáltatottságának törvénybe foglalását, aztán te jegyezted azt a törvényt, amely mégis megtette.

De nem csak rólad van szó, te csak – bocsáss meg érte – a szemléltetőeszköz vagy. Mindazokról szó van, akik arrafelé, a magyar „létező jobboldalon” értelmesebbek Budai Gyulánál és derekabbak Nyerges Zsoltnál. Természetesen nagyon sokan vannak, és nagyon sokan várták reménykedve közülük a te államtitkárságodat. Te vitted a legtöbbre a jobboldal megújulását kívánók közül, legalábbis politikusként. Te jelenítetted meg a legmagasabb pozícióban azt az illúziót, hogy a joguralom teljes elbizonytalanítása, az alkotmányos kultúra felszámolása, a működő társadalmi és intézményes gyakorlatok központi parancsokkal való behelyettesítése, az alul lévők hatalmas tömegeivel szembeni szinte kéjes kíméletlenség, a számos területre kiterjedő, teljes inkompetencia és korrekcióképtelenség, a hivalkodó hatalmi mámor és erőszakosság ellenére van helyetek és teretek a létező magyar jobboldalon. Te igazán megpróbáltad, voltál alázatos és erőszakos, óvatosan kritikus és vállalhatatlan, mindhiába. Azt, hogy az orbánizmus belülről nem reformálható, nálad jobban senki nem tudja, nálad világosabban senki nem tapasztalta meg ebben az országban. A felmentésed és még inkább az indoklása esély: itt a lehetőség, hogy felállj (miután, mondjuk, nem szavazod meg a következő alkotmányos gyalázatot), visszanyerd a méltóságod és az autonómiád, és megmentsd a lelked.

De mondhatok mást is akár, ha talán merészen hangzik is: 2007–8 körül egy nem túl népes, liberális humanistákból, jogvédőkből, alterglobalista balosokból, zöldekből álló, karakteresen nemzedéki szerveződésű csoport végképp megelégelte a létező magyar „középbaloldal” viselt dolgait. Ebből az elszánásból született akkoriban az LMP. Nem, nem rendezte át alapvetően a magyar politikai térképet, de valamit azért alakított rajta. Nyomában jöttek az MSZP-vel szemben távolságtartó politikai mozgalmak és szövetségek, még az Együtt 2014 karakterét is alakítja némileg a régi elit tagjainak nem csekély részben LMP-s ihletésű önkritikája. Neked vannak ambícióid, tettvágyad, szakpolitikai felkészültséged és barátaid – túl sok egyebük pedig nem volt az új magyar baloldaliság kezdeményezőinek sem. Még politikai tapasztalatuk sem, abban máris előttük jársz. Csak annyi kell már – millió és millió ok volna rá –, hogy te is, ti is végképp megelégeljétek a jelenleg létező jobboldal ténykedését. Közgazdász és jogász szakértelmiségiek, talán mások is, már elindultak ezen az úton. Nyilván nem én mondom meg, mikor, de mégis: lehet, hogy most jött el a ti időtök.

Neked ajánljuk