Utóbbi - a január 11-én és 12-én megtartott - az első fordulóban végül 6,84 százalékot szerző Vladimír Franzra vonatkozott; a Színház- és Filmművészeti Egyetem népszerű tanára brutálisan tetovált arcának köszönhette a titulust. Csakhogy a felejtősnek induló vicc távolról sem őmiatta tartott ki a megjelenésünket követő napokban (25-én és 26-án) rendezendő második fordulóig, hanem a döntő kampány egy fura, ám egyáltalán nem váratlan, jobban belegondolva teljesen logikus fordulata miatt. E döntő jelentőségű momentum a még álló két jelölt televíziós vitáján esett.
Ki jön a Hágámba?
A mondott tévévitán Karel Schwarzenberg jelenlegi külügyminiszter és Milos Zeman egykori miniszterelnök csapott össze; köztük dől el, ki is követi Václav Klaust a Hradzsinban. Lám, mindig úgy indul, hogy lehet más a politika, s oda lyukad ki, hogy mégsem lehet! Itt is kavart japán, tetovált fejű, aztán végül megint csak a levicákok állnak szemben pravicákokkal, baloldaliak a jobboldaliakkal - ez a politikai élet rendje. Hiszen a szocdem párt egykori elnöke, illetve miniszterelnöke mérkőzik, ím, a jobboldali koalíciós kormány egyik reprezentánsával. Igaz, festettek ennél mozgalmasabb képet is a küzdőkről, miszerint a láncdohányos, alkoholista, mocskos szájú populista vezér csapna össze őherzogságával, az országrésznyi területeket tulajdonló földbirtokossal, az európai arisztokrácia elitjéhez tartozó, mindig választékosan öltözködő főrenddel. Úr a prolival. Mindkét beállítás helyes a maga módján, csak egy kérdés azon a tévévitán kitette az egész hóbelevancot a margóra. Mióta felmerült ott ugyanis a Benes-dekrétumok kérdése, minden másképpen van.
A Benes-dekrétumok, melyek a II. világháború utáni csehszlovák államiság alapjait képezik, s máig szerves részei a két utódállam jogrendjének, nos, nekünk von Haus aus ismerőseink. A 143 elnöki rendelet közül tíz-egynéhányra gondolunk ma, amikor a Benes-dekrétumokat emlegetjük, melyek a kollektív bűnösség elve alapján vették el az országban élő németektől és magyaroktól az állampolgárságukat, s sújtották őket a vagyonelkobzástól a kitelepítésen át a kényszermunkáig egy sor gazsággal. E pontokra gondolnak Magyarországon, Németországban és szerte Európában, amikor a Benes-dekrétumokat emlegetik, de a legfőként erre gondolnak a mai Csehországban és a mai Szlovákiában is, választók és politikusok, ellenzői és védelmezői, mindenki, kivétel nélkül.
E tévévitán ezekre mondta Karel Schwarzenberg elnökjelölt a következőket: "Mindig azt mondtam, és emellett most is kitartok, hogy azt, amit 1945-ben tettünk, ma az emberi jogok durva megsértéseként ítélnék el. Az akkori kormány - beleértve Edvard Benes államfőt is - valószínűleg Hágában találná magát."
A közlésnek, amellett, hogy nézeteink szerint szerfelett üdvözlendő, két magyarázata is lehetséges. Az első szerint ez derekas kiállás az európai eszmények mellett, a második viszont ordas politikai bakit orront: hogyan lehetséges, hogy a professzionális kampánymasinéria nem készíti fel a jelöltet erre a kérdésre? Hiszen az ún. szudétanémet kártyát nemcsak Csehország külügyeiben, de belpolitikai csatáiban is oly sűrűn csapják ki az asztalra, hogy már rongyos a széle. Utóbbi észrevétel alig kódolva tartalmazza azt is, hogy ha úgy gondolod, hogy a Benes-dekrétumok a cseh történelem nagyobb szabású disznóságai közé tartoznak, akkor találj ki hozzá valami ügyes fedőszöveget, különben megnézheted magadat.
Megy Klaus, jön Klaus
Másnap aztán ki is lépett medréből a Moldva. Milos Zeman rögtön ily szókat intézett vetélytársához: "Aki Csehszlovákia egyik elnökét háborús bűnösnek minősíti, úgy beszél, mint egy szudétanémet, s nem mint egy államfő." De a rá oly jellemző szerénységgel azt is megosztotta a televízió (Prima Family, ott volt az elnökjelölti vita is) nézőivel, hogy "a miniszter úr tegnap Benes elnököt háborús bűnösnek minősítette, aki a hágai törvényszék elé való. Szerény tiltakozásul cseh zászlót tűztem a kabátomra". Távolról sem váratlanul (pedig hát az lenne logikus) az elnökválasztási kampányban szerfelett aktív, még épp hivatalban lévő államfő, Václav Klaus is Zeman segítségére sietett. Lengyelországból (ahol a szlovák és a lengyel elnökkel randizott - nem tudom, de önök nem úgy emlékeznek, hogy korábban az ilyen aktusokra hivatalos volt a magyar elnök is... V4 vagy hogy is hívták?) hazatérvén a Novinky.cz című prágai hírportálnak tódítván, "hogy Schwarzenberg úr valami ilyesmit gondol, már régen tudom. Azt azonban, hogy megengedi magának, hogy véleményével a cseh elnökválasztási kampányban is fellépjen, nem vártam. Valószínűleg megszokta, hogy mindent megbocsátanak neki, de én ezt a kijelentését sosem fogom megbocsátani."
Az elnök e megszólalása persze csak az alkalomnak szólt, hisz ő és kedves családja a nevezetes kijelentés előtt is hasonló húrokat pengetett. A cseh first lady például azt találta mondani, hogy nem örülne, ha őt egy olyan asszony követné a Várban, aki nem tud csehül, utalván Schwarzenberg osztrák feleségére. Ezzel párhuzamosan az ilyesmiben illetékes helyekről előkerült az is, hogy a jelölt apósa bizony náci volt a maga idejében. Klaus gimnáziumigazgatóként tevékenykedő fia azon csúfolódott a sajtónak, hogyan is énekli a himnuszt Schwarzenberg (törve a cseh nyelvet). S a példák a végtelenségig sorolhatók arról, hogy itt valójában az idegenszívűség küzd meg a hazafisággal, s ezt a szöveget természetesen nem csak Václav Klaus fújja.
Ki lesz a főcseh?
Csehországnak közjogi értelemben maximum középerős, inkább gyenge köztársasági elnöke van, a kormány kormányoz, az elnök reprezentál, adott esetben aláír vagy nem ír alá. Csakhogy ezt az elnököt nem a parlament választja, hanem a nép. S azért az ott a Hradzsinban mégiscsak Václav Havel széke... bár az ő megítélése - kivált életében - közel sem volt annyira egyértelmű Csehországban, mint bárhol máshol a világban. Ezzel együtt a cseh elnök vitathatatlan tekintély.
Milos Zeman a maga idejében Václav Klaus politikai ellenfele volt, de a személye a Klaus-éra egyenes folytatását jelentené az elnöki székben, annak minden sötét, bornírt és korrupt vonásával. S ha e pillanatban a Benes-dekrétumok megítélésének kérdése el is fedi a miniszterelnökségével szorosan együtt járó korrupciós botrányokat, kormánya mindig is abszurd külpolitikáját, s azt az általános alkalmatlanságot, amit Zeman államférfiúként hosszú időn keresztül felmutatott, az attól még nem lesz másmilyen.
Karel Schwarzenberg valóban egy aluszékony arisztokrata, aki rendre elbóbiskol hivatalos fellépésein (lásd még ragadványnevét: Schlafenberg), de az a csodálatos helyzet van most Prágában, hogy mégis ő jelenti a józanságot, a normális, európai gondolkodást, a nemzetközi megbecsülést országának.
Pont erről, a Benes-dekrétumok gyilkos örökségéről, a nemzeti alapú politizálás bűnös szűklátókörűségéről és az ország Európában elfoglalt helyéről fognak szavazni Csehországban pénteken és szombaton.
De nincsenek illúzióink.
