Teljesen érthető, hogy a főügyész nem akar találkozni az Európai Unió illetékeseivel

  • Haskó László
  • 2019. február 27.

Publicisztika

Mert baj van az ars poeticával.

Egy EU tagország főügyészét beszámolásra kérte az EU egyik igazságügyi főhatósága egy konkrét ügyben. Az ügy uniós pénzek törvénytelen felhasználása volt. A szabálytalanságot az EU csalás elleni hivatala fedezte fel és a főügyész vezette hazai hatóságokra bízta az igazságszolgáltatást. De a hazai hatóságok nem találtak szabálytalanságot.

Úgy gondolná az ember, hogy nincsen olyan ok, amiért vissza szabadna utasítani egy ilyen baráti beszélgetésre szóló meghívást. Normálisan nincs is, de az említett főügyész egy olyan ország legfőbb ügyésze, ahol az ügyészség feladata a kormányfő ellenségeinek üldözése, és a kormányfő rokonainak és barátainak megvédése mindentől. Azért van ott, ahol van. És addig van ott, amíg szót fogad.  Ez teljesen demokratikus dolognak számít abban az országban, mert teljesen pártfüggetlen. A minap is három hosszú évet kapott a kormányfő párttársa, képviselőtársa Voldemort Roland. Persze föllebbezett és nagyon bízhat benne, hogy azért a koszos 2-3 milliárdért végül nem kell majd tömlöcbe vonulnia. Föltéve, hogy visszafizeti az ideiglenesen magánál állomásoztatott pénzt, annak, akinek jár. És hogy kinek jár, az államtitok. Ezek után rossz az, aki rosszra gondol! Például arra, hogy a főügyész azért nem találtatott martalócaival krapulaxot abban az ügyben, amelyikben az uniós szervek találtak, mert nem volt szabad nekik találni nemhogy krapulaxot, de még fikarcot sem. Mert egyébként a fikarc is büntetendő. Abban az országban többen ülnek előzetesben most is, akikre fikarcot próbálnak rábizonyítani, ám fikarcnyit sem sikerül. De sebaj, akkor is be lehet kerülni a kaptárba, ha fikarcnyit se, csak izraelita kaszinó-építőkkel próbál találkozni a nyári Duna jege alatt. Viszont nincs baj, ha valaki euromilliókkal veszteget meg külországi miniszterelnököt és ezért Interpol körözés alatt áll. Külföldre nem mehet, de minek is, amikor szabadon szotyizhat bármelyik díszpáholyban, többek közt magával a főügyésszel…

Érthető, hogy a főügyész részéről semmi értelme találkozni olyan uniós jogászokkal, akiknek homlokegyenest ellenkező az ars poeticája. Kész röhej.

Fölmerülhet, hogy csak a látszat kedvéért nem kellene-e mégis.

De már a látszat sem számít. A kormánypárti szavazók akkor sem változtatnának pártot, ha kiderülne minden képviselőről, hogy anyját-apját kirabolta és megölte. Lenne rá magyarázat, ha egyáltalán kellene magyarázat. Ugyanis az ottani média-viszonyok közepette ezek az apróságok simán elhallgathatók. Néhány életben maradt független médium pampogására nyugodtan lehet fütyülni.

Az ügy különben is koholmány. Hogy minden önkormányzat, ha kellett, ha nem, új közvilágítást csináltatott, és valahogy mindegyik rosszabb lett a réginél. Akkor mi van? S miért mindenki ugyanazzal a céggel csináltatta? Miért? Miért? Hát nem a miniszterelnök veje a legjobb a szakmában? Na, ugye!

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.