Az Alkotmánybíróság (AB) kedden sem hozott határozatot a decemberben elfogadott nyugdíjtörvényt támadó beadványokról. Pedig számos jel mutatott arra, hogy fog. Mindenekelőtt az a sajtónak kiszivárogtatott anyag, amely szerint az AB két lényeges ponton a pénztártagok számára kedvezően íratná át a törvényt. Egyrészt törölné a jogszabály azon részét, hogy a magánnyugdíj-pénztárakban maradt tagok befizetéseik ellenére sem jogosultak decembertől az állami nyugdíjra, másrészt megsemmisítené a munkavállalói nyugdíjjárulék átnevezését "nyugdíj-hozzájárulásra". Az AB ezzel kinyilvánította volna, hogy a kormányzati szómágia ellenére is olyan járulék jellegű befizetésről van szó, ami járadékfizetést keletkeztet - a magányugdíj-pénztári tagoknak is.
Ám a testület mégsem döntött, és bár az információk meglehetősen szűkösek, magyarázatok vannak. Leginkább az, hogy néhány bírónak vagy különvéleménye volt, vagy párhuzamos indokolást kívánt a határozathoz fűzni - és amíg ezek nem készülnek el, a határozat sem kihirdethető. De az is fölmerült, hogy "egyes" bírák szándékosan húzták az időt, mivel e héten csütörtökön már hivatalba lép az az öt új alkotmánybíró, akit a kizárólag a Fidesz-KDNP jelölt és választott meg. A kibővült testület aztán vagy elfogadja az állítólagos határozattervezetet (mert a "régiek" - a jók - a kellő arányban támogatják), vagy nem (mert az újakkal - a pártkatonákkal - már a másik vélemény kerekedik felül).
A jelenlegi alkotmánybíráknak azonban e nélkül is van elég bajuk - amit csakis maguknak köszönhetnek.
Ha a kiszivárogtatott határozattervezetet fogadja el az AB, az alig belátható következményekkel járhat. Azoknak, akik az emlékezetes jogfenntartó nyilatkozatot megtéve kerültek vissza az állami rendszerbe (hogy ti. csak azért nem maradnak kasszatagok, mert különben elveszítenék majdani állami nyugdíjrészüket), minden bizonnyal kellő jogalapot biztosítana egy ilyen döntés a kártérítési igényre. Ám az sem kizárt, hogy a jogfenntartó nyilatkozat híján áttessékelt volt tagok is sikerrel perelhetnék az államot a magyar vagy a nemzetközi bíróságokon. Ugyanis nem az történt, hogy ezek az emberek önként átléptek a magánrendszerből az államiba, hanem az, hogy a köztük és a magánnyugdíjpénztárak közötti magánjogi szerződést egy harmadik, nem részes fél, az állam egyértelmű fenyegetéssel felszámolta. Ezek az eljárások nyilván évekig elhúzódnának: az viszont valószínűsíthető, hogy a magyar államnak - az akkori kormánynak - súlyos összegekkel kellene vezekelni az Orbán-kormány bűnéért: mindannyiunk adójából. Ami az - akkori - költségvetésben vagy rendkívüli vészhelyzetet okozna, vagy az államot törvényszegésre kényszerítené (hogy ti. nem, vagy nem annyit fizet).
És tényleg. Figyelemmel minderre, nem az-e a kisebbik rossz, ha minden úgy marad, ahogy most van? És lehetséges-e, hogy a határozat azért nem bír megszületni az istennek se, mert az AB tagjai ezt a kegyelmi állapotot akarják elhúzni a világ és az idők végéig?
De mindegy is: az AB nem a mostani, hanem a korábbi döntésképtelensége miatt hibáztatható elsősorban. Hiszen a fenti dilemma egyszerűen nem létezne, ha a pénztári vagyon de facto megmozdításáig, elköltéséig meghozza a határozatát. Nem igaz, hogy nem volt rá ideje. Nem igaz az sem, hogy a bírák ne lettek volna annak tudatában, hogy a 2011 második felére halasztgatott döntés már nem akadályozhatja meg a magán-nyugdíjpénztári befizetések ellopását.
Talán azért vártak ki, mert attól tartottak, hogy ha elmeszelik a magánnyugdíjak államosítását, Orbánék cakpakk kiírják az AB-t a készülő alaptörvényből. Márpedig a megnyirbált jogkörű alkotmánybíróság is jobb a semmilyennél! Még mindig jobb, ha én, aki a jogállamiságnak bolondja vagyok, némi megalkuvás árán alkotmánybíró maradhatok, mintha egyáltalán nem is lesz munkahelyem! Akarom mondani: alkotmánybíráskodás Magyarországon! (Ad notam: "Azért maradtam párttag, hogy belülről bomlasszak.")
Az AB a megtámadott nyugdíjtörvényt helyben hagyó határozatot aligha hozhat - ha szemet huny az állam azon önkényes és minden lehetséges alapjogot sértő lépése felett, hogy állampolgárok egyes csoportjaitól befizetett járulékaik ellenére is megvonja a nyugdíjat, attól a pillanattól kezdve meg is szűnne Alkotmánybíróságnak lenni. Még ha az is maradna. A nyugdíjtörvényt elparentáló döntést pedig továbbra sem bír hozni. Nem mer.
Ha időben lépnek, a parlamenti kétharmad vagy beszántja az intézményt, vagy nem. De legalább azt biztosan tudtuk volna, hogy Magyarországon olyan bírák teszik a dolgukat, akik kizárólag az alkotmányossági szempontokra vannak tekintettel. Amíg tehetik. Pár felelős ember, akiknek a jog fontosabb minden politikai és magánjellegű kényszernél.
Ebben ma már elég nehéz hinni.
