A készülő közoktatási törvény, úgy tűnik, megemelné a tanárok kötelező óraszámát és iskolai munkaidejét. Bár a törvény gazdái nem beszélnek nyíltan - és a törvénytervezet publikus, 2010. decemberi változata 19-22 kötelező tanórát foglal írásba -, rosszat sejthetünk: a hírek egy ideje már heti 28 kötelező tanítási órát és 32 óra kötelező iskolai bent tartózkodást emlegetnek, ami a teljes munkaidő 80 százaléka. Ez utóbbi nemcsak a magyar hagyományokban, de világviszonylatban is szinte ismeretlen elképzelés.
Mindeközben a kormányzat a tanárokról a következő képet sugallja.
A tanár olyan munkavállaló, akinek évente három-négy hónap szabadsága van, és naponta legfeljebb 4-5 órát dolgozik. Tessék-lássék megtartja az óráit, egyre rosszabb színvonalon. Nem biztosít versenyképességet a világban, keveseket inspirál gyakorlati, természettudományos pályára. A gyerek az iskolában alig tanul olyasmit, ami valamely későbbi szakmához szükséges lehet. A tanári fizetés valóban semmire sem elég - a kezdő diplomás fizetés alig haladja meg a minimálbért, és a 36-40 év szolgálat után járó bér is kompenzációra szorult már az adójóváírás kivezetésének első ütemében -, de ilyen teljesítményért ezen nincs mit csodálkozni. Ha a tanárok mást akarnak, akkor többet kell dolgozniuk. Legyenek többet az iskolában, tartsanak több és jobb órát, törődjenek többet a gyerekekkel. Na, akkor majd lehet olyan fizetésük, amiből szerényen meg lehet élni. Hisz a tanári jövedelmek növekedését ki kell gazdálkodni. Ennek legegyszerűbb módja a kötelező tanítási óraszám növelésén és a gyereklétszám csökkenésére hivatkozó elbocsátásokon túl az, ha minden egyéb iskolai tevékenység - a helyettesítések, a fogadóórák, a felügyeletek, a szakkörök, a tehetséggondozás, a felzárkóztatás meg a többi - bekerül a kötelező feladatok körébe, külön juttatás nélkül. A minisztériumi könyvelőnek csak szoroznia és osztania kell: mekkorára nőjön a kötelező óraszám és az iskolai munkavégzési idő ahhoz, hogy az összes feladatot a meghatározott összegből fedezni lehessen: a bérek emelésével egy időben, vagy még inkább az előtt. A negatív sztereotípiákra pedig ragacsos cukormázat kennek: ez a pedagógusok erkölcsi kötelességét, társadalmi fontosságát, életvitelük és magatartásuk példaadását csillogtatja.
Mi van a számok mögött?
Az OECD évente adja ki Education at a Glance című széles statisztikai körképét az oktatásról. A 2010-es felmérés közel 40 országból ad világos képet a közoktatásban dolgozó tanárok munkaterheléséről. Ezzel vethetjük össze a magyar tanártársadalom munkaterhelését.
Magyarországon a teljes állású tanárok 2006 óta minimum heti huszonkét 45 perces tanórát kötelesek tartani. A kötelező óraszám, ellentétben számos európai ország gyakorlatával és a korábbi magyarral, egységes a közoktatás szintjein, vagyis az általános iskola alsó tagozatán, a felső tagozaton (ez a 10-14 éves korosztály: az OECD-terminológiában az alsó középfokú oktatás) és a középiskolákban (14-18 éves korosztály, felső középfokú oktatás). A kötelező óraszámok Magyarországon az elmúlt húsz évben egyetlen szinten sem csökkentek, sőt a felső középfokú oktatásban 18-ról 22-re, vagyis több mint 20 százalékkal nőttek. A felkészülés, az értékelés, az adminisztráció, a kötelező felügyeletek, az órán kívüli időtöltés a gyerekekkel legalább ennyi időt igényel. Mindez szinte automatikusan kiadja a heti 45-50 órát.
Az OECD 2010-es statisztikái szerint Magyarországon a közoktatás minden szintjén a tanárok évente 1865 munkaórát dolgoznak. A kötelező tanítási napok száma egységesen 185 nap, 37 munkahéten át. Az éves kötelező osztálytermi óraszám 60 percben mérve 611 - 45 perces tanórákkal számolva 764. Az OECD-felmérésben részt vevő 19 uniós tagország statisztikai átlagától a magyar kötelező óraszámok lényegesen nem térnek el. A kivétel a 6-10 éves korosztályt tanító tanárok óraszáma - de itt is részben látszateltérésről lehet szó, ugyanis számos uniós országban e korosztálynál az óraközi szüneteket is beszámítják a kötelező óraszámok idejébe - hisz a kisgyerekek a szünetekben is szoros tanári felügyeletet igényelnek. A felső középiskolában a tanárok kötelező óraszáma - 60 percben mérve - átlagosan évi 632 a 19 uniós tagországban. Nálunk 611 - a 21 óra különbség napi néhány percet jelent. Számos fejlett országban viszont kevesebb a kötelező óraszám: Finnországban 550, Japánban 500, Ausztriában 589, Dániában pedig 370 alatt van.
Az éves kötelező tanári összmunkaidő Magyarországon kifejezetten magas; 20 százalékkal több, mint a 19 uniós tagországban, és tízzel a statisztikákban szereplő OECD-országok átlagánál is. Ez arra enged következtetni, hogy a magyar közoktatásban a tanárok igen sok nem tanári feladatot látnak el.
A kötelező tanítási hetek tekintetében belesimulunk a 19 EU-s és az OECD-országok átlagába, a 37-38 hétbe. Vagyis a tanév meghosz-szabbításáról szóló ideák inkább csak az indulatok felkorbácsolását szolgálják.
A legtöbb országban a munkaidőt két részre bontják: a tanítással töltött osztálytermi órákra és a tanítási órán túl végzendő tanári munkára. Egyes államokban - Ausztria, Németország, Cseh Köztársaság, Japán, Korea - csupán a kötelező feladatokat rögzítik formálisan, az iskolában eltöltött időt nem. Ennél is kevésbé szabályozott a nem tanítással eltöltött idő és annak helyszíne Finnországban, Franciaországban, Olaszországban. Az iskolában eltöltendő munkaórák átlaga - ahol ez egyáltalán létező fogalom - a 19 uniós OECD-országban évi 1149 az általános iskola alsó tagozatán, 1133 az alsó középiskolában, 1108 a felső középiskolában. Ez is jóval kevesebb, mint a nálunk beharangozott 80 százalékos iskolai tartózkodási idő.
Az igazgató és a tanár
A statisztikák és a nemzetközi összehasonlítás tehát nem támasztják alá a kormányzat érveit. Lássuk most, mindez hogy mutat a napi gyakorlat perspektívájából.
Ha minden iskolai feladat alapfeladattá válik, az igazgatók kínos szerepre kényszerülnek majd. Miközben önállóságukat a készülő állami foglalkoztatás és a központi pénzügyi szabályozás jelentősen lecsökkenti, feladatkiosztó, végrehajtó szerepük megnő. Iskolájuk arculatának, specialitásainak megformálására, pedagógiai programjának kidolgozására kevesebb terük nyílik. Számolniuk kell viszont a belső feszültségek növekedésével, hiszen ők döntik majd el, melyik tanárnak jut az alapfeladatok körébe átsoroltak közül több - a kötelező óraszámokon túl.
És van-e köze a tanári munka minőségének a kötelező iskolai jelenlét hosszához?
A jó tanár jó órákat tart. Mindig felkészül rájuk, és rendszeresen értékel. A tanulócsoportokhoz illeszkedő módszereket alkalmaz, a tanórán kívül is konzultál a diákokkal, beszélgetéseket kezdeményez. Sokrétű szakmai, pedagógiai kapcsolatot ápol kollégáival, elvégzi a kötelező adminisztratív feladatokat, részt vesz a különféle értekezleteken és képzéseken, osztálykirándulásokon és iskolai táborokban. Olvas. Nem csak a szűkebb szakterületén és a pedagógiai irodalomban tájékozódik, de az ifjúsági kultúra, szubkultúra területén is. A jó tanár ezenkívül autonóm. Autonóm pedig az a tanár tud lenni, aki szakmailag felkészült, és a tankönyvi anyagokon túl is ismeri szaktárgyát; tudását és tanári képességeit önállóan is karban tartja. Képes alkalmazkodni ezerféle osztályhoz, csoporthoz, gyerekhez. "ránként új színpadra lép, ahol új közönségnek kell új programot bemutatni, lehetőség szerint interaktívan, differenciáltan, személyre szólóan. Minden produkció - ha színvonalas - minimum 30-60 perces előkészületet igényel. Ha csoportmunka, netán interaktív tábla vagy más eszközök is szerepelnek a műsorban, ez akár 3-4 órát is elvisz. Az elmélyült és sikeres tanári, pedagógusi munkához az időn túl megfelelő munkafeltételekre meg szakmai, értelmiségi attitűdre van szükség. A fiskális célból megrendszabályozott, gúzsba kötött, szabadságától megfosztott tanár személyisége a közoktatás minőségét csak ronthatja.
E munka kifogástalan elvégzéséhez az átlagos magyar tanárnak az átlagos magyar iskolában a következők állnak a rendelkezésére. Van egy darab íróasztala, netán egy-két polca egy olyan tanári szobában, amit 30-60 kollégával oszt meg. A tanáriban állandó a nyüzsgés, a nyilvános ügyintézés, folyton csöng az egyetlen köztelefon. Számítógépből 10-15 tanárra jut egy, akik használják, sorban állnak érte. Ilyen körülmények mellett elmélyülten, de még felületesen sem igen lehet dolgozni. Aki csak az iskolában tud dolgozni, az hajnalban vagy késő délután teszi. A tanárok többsége ezért otthon javít dolgozatokat, és otthon készül. Saját számítógépén állítja össze a kiegészítő anyagokat, feladat- és munkalapokat. Az iskolában legföljebb nyomtat, fénymásol, vág. Már ez sem megy könnyen - hogy a kísérletes tárgyakról ne is beszéljünk.
Mi köze mindennek a napi hat és fél órás iskolai bent tartózkodáshoz, amennyiben a törvény ezt szentesítené?
*
A heti 32 órás kötelező iskolai tartózkodás, benne esetleg napi 5-6 kötelező tanórával a pedagógiai célok szempontjából életidegen és kontraproduktív. Szakmai abszurditás. Nemhogy javítaná, de egyenesen rontja a munkavégzést, a munkamorált. Az az oktatáspolitikus, aki ezzel nincs tisztában, ugyancsak rég fordulhatott meg élő iskolában. Az iskolában azt a tevékenységet kell elvégezni, amit csak ott lehet. Ennek listáját a leggyengébb iskolavezetés is önállóan, külső szabályozás nélkül el tudja készíteni. Az üzemszervezést szükségtelen törvényben rögzíteni - hacsak nem a megnövelt feladatokat akarja így legitimálni a törvényalkotó.
A fizetések és a munkaterhelés összefüggésével pedig nem is érdemes részleteiben foglalkozni. A mi tanári fizetésünk nemcsak abszolút értékben alacsony, de az egy főre jutó GDP-re vetítve is (a relatív különbségek figyelembevételével). Észtországgal együtt sereghajtók vagyunk.
Hamarosan eljön a pillanat, amikor nemcsak elkészül a közoktatási törvény végleges változata, de meg is szavaztatik. Akár legyinthetnénk is: mindegy; késő volt a szó már tegnap, az ma is, és holnap sem fog használni. De a tisztánlátás szakmán belül és kívül is fontos. Hisz a valódi kérdés az új törvény elfogadását követően is megmarad: mit kellene tenni a közoktatás érdemi fejlesztéséhez?
A szerző tanár.
