Köszönöm Boda Zsolt részletekbe menő válaszát. Előrebocsátom, hogy sok dologban egyetértünk. Ezek közül talán az a legfontosabb, hogy a "jó kormányzás" a meghatározó kérdés ebben az iparágban, és nem önmagában a tulajdon.
Árak. Fontosnak tartom a költségek és az árak megkülönböztetését. Az általam idézett tanulmányok arról szólnak, hogy a magántulajdonban lévő szolgáltatók olcsóbban és hatékonyabban működnek-e, ami azt jelenti, hogy alacsonyabbak-e a költségeik. Az árazás ettől elkülöníthető kérdés: ha egy alacsony költséggel működő vállalat monopolárat kér, akkor az magasabb lehet, mint a magasabb költséggel működő, de megfelelően szabályozott vállalat ára. Az én olvasatomban a magán- és közösségi tulajdon hatását vizsgáló empirikus tanulmányok nem tartalmaznak egyértelmű következtetéseket. A költségek esetében a tanulmányok egy része azt mutatja, hogy a magáncégek alacsonyabb költségszinten működnek, másik része azt, hogy ugyanúgy. Az árak esetében a francia kutatók azt mutatták ki, hogy a magáncégek drágábban adják a vizet, Boda és Scheiring viszont nem talált ilyen hatást. Ha valamilyen következtetést le lehet ezekből vonni, akkor az az, hogy nem önmagában a tulajdon formája számít: a szabályozási, intézményi környezettel együtt határozza meg ezeket a különbségeket.
Egyébként éppen az ilyen, több tényezőt is figyelembe vevő elemzések teszik lehetővé, hogy a tízszeres költségkülönbség mellett is alkalmazható legyen a más vállalatok költségeit alapul vevő benchmarking szabályozás. Ha elég sok vállalat van az országban, akkor ezekkel a statisztikai modellekkel kiszűrhetők a földrajzi adottságok és a technológia különbségei.
Nem értek viszont egyet azzal az érvvel, hogy szükségképpen drágább (minden más változatlansága mellett) a magántulajdonban lévő vízszolgáltatás, mert a "vízműnek az üzemeltetés költsége mellett a magántulajdonos hasznát is ki kell termelnie". Mit takar a magántulajdonos haszna? Ez azt a hozamot jelenti, amit a vállalat részvényesei elvárnak a vállalatba befektetett tőkéjük után. Ha a vállalat megalakulásakor valaki egymillió forintért vett részvényt, akkor elvárja, hogy ezért minden évben (mondjuk osztalék formájában) megkapja azt a pénzt, amit a bank fizetne kamatként, és még valamekkora kockázati felárat is. Egyébként senki nem fektetne be ezekbe a vállalatokba. Ezt bizony ki kell termelnie a vállalatnak - de miért ne kellene a tőke költségét kitermelnie az állami vállalatnak is?
Nos, annak is ki kéne termelnie ezt a pénzt.
Tegyük fel, hogy az állam felvesz egymillió forint hitelt (vagy nem fizet vissza egymillió forint államadósságot), és tulajdonosként ebből fektet be a vízszolgáltató állami vállalatba. Ha a vízszolgáltatás árát költségalapon akarja kialakítani, akkor az egymillió utáni kamatot (és a kockázati felárat is) tartalmaznia kell a víz árának, mert különben az általános adókból kellene fizetnie az adósság kamatát - miközben az egyértelműen a vízszolgáltatáshoz tartozik. Ha valóban költségalapon határozzák meg a víz árát, akkor annak ugyanúgy tartalmaznia kell a tulajdonosok tőkéje után fizetett kamatot, akár a részvényesek, akár az állam tőkéjéről van szó.
Ha az állam ingyen adhatna tőkét az állami vállalatnak, akkor miért ne kaphatna minden állampolgár is? Például nem lenne ellenemre, ha az állam jövőre egy évre kölcsönadna nekem egymilliárd forintot. Naná, hogy kamatmentesen, hiszen az ilyen befektetéseknek csak akkor kell kitermelniük a tulajdonos hasznát, ha az magántulajdonos! Rögtön be is tenném a bankba, és decemberben visszaadnám. Sőt, igazából nem is kellene ténylegesen kölcsönadnia, beérem azzal is, ha év végén átutalja a kamatot!
Szegénység. A cikkemben épp azt hangsúlyoztam, hogy megfelelő szabályozás mellett a magántulajdonos által biztosított vízszolgáltatást is támogathatja az állam, ha szükségesnek tartja. Emellett valóban írtam azt is, hogy a viszonylag gazdag országokban ez általában nem indokolt. A közegészségügyi érvek szerintem is fontosak, csak nagyon nehéz azt biztosítani, hogy valóban csak a szegényeket támogassa az állam. A politikai folyamatok hatására gyakran felpuhulnak az ilyen elhatározások, és előbb-utóbb a középosztály még vastagabban részesül ezekből a támogatásokból. A szegények pénzbeli támogatása valamivel több garanciát jelent arra, hogy a támogatások nagyobb része tényleg hozzájuk jusson el.
Beruházások. Sok állam (közöttük a magyar) képtelennek tűnik arra, hogy a jelentősebb beruházásai ne essenek áldozatul a rövidlátásnak és a korrupciónak. Ilyen körülmények között segíthet, ha az állam vagy az önkormányzat privatizációs szerződésben kikötött és viszonylag egyszerűen ellenőrizhető módon magántőkét von be. Ez számos iparágban sikerült már eddig is. Azonban a rövidlátás itt is problémát okoz: ha a szerződésben - például a nagyobb azonnali privatizációs bevétel reményében - nem határozzák meg megfelelően ennek a feltételeit, akkor a beruházások elmaradnak. A kulcskérdés tehát itt is a "jó" (előrelátó, hozzáértő) szabályozás, kormányzás.
