Hogy Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltté jelölése mögött milyen belszocialista hatalmi dinamika működött, az biztos érdekes történet (a részleteket lásd néhány oldallal beljebb), és még érdekesebb, ha történelmi perspektívába állítjuk. Horn Gyula, az MSZP mindmáig legtermészetesebb, örökös, legörökösebb, legminiszterelnökebb miniszterelnök-jelöltje után 2002-ben már egy külső alvállalkozó végezte el a feladatot, ahogy 2004-ben, majd 2006-ban sem a párt valamely régi főkutyája verekedte magát a csúcsra - ehhez képest vajon mit árul el a baloldal jelenlegi állapotáról Mesterházy jelölése? Aki ugyan régi pártmotoros, és saját nevelés is, ám eddig annyira a második vonalban tett-vett, s a természetes szelekció szerint annyira nem őneki kellett volna következnie, hogy megtalálását akár a poszthorniánus gyakorlat folytatásának is tekinthetjük. Az MSZP erős ember ötvenesei - Szili, Kiss Péter, Szekeres, és még páran - részben egymással voltak elfoglalva, részben meg bátran elfutottak a verés elől. Mesterházy, a féloutsider így került képbe - és a becsületére válik, hogy ő legalább elvállalta. Nyilván vannak ennél szarabb állások is per pillanat a hazában, csak most egy sem jut közülük az eszünkbe.
E ponton jelen vezércikkünk harmonikusan folytatódhatna a t. jelölők, majd a jelölt közepesen szellemes pocskondiázásával. Kezdhetnénk ama divatos állítással, hogy jobb lett volna Kovács László, mert közismert fizimiskája inkább megmoccantotta volna a hagyományosan a szocpártra szavazó, ám most tespedő, idősebb rétegeket, míg az ifjabb generációk, akiket nem zavarna Mesterházy tagadhatatlan nyikhaj jellege, úgyis a Jobbikra meg a Fideszre dobnak; s a volt államtitkár az LMP-vel meg az MDF-fel szemező, poszteszdéeszes népességet sem tudja megszólítani. Ezt azért nem tartanánk épületes hozzászólásnak, mert semmi tétje nincs, lévén a kérdés empirikusan immár nem lesz megválaszolható. (Amúgy Kovács még simán lehet a kampány meghatározó alakja, ebben nagy rutinja van - 2002-ben is untermann volt, mégis megnyerte a választást Medgyessynek.) Köszörülhetnénk a nyelvünket azon, hogy a szocialista vezetés egyfajta kollektív önszuggesztió áldozata lett. Addig ismételgették magukban, hogy jó lesz az Attila, amíg a monotonitástól meg a ritmusos légzéstől teljesen betéptek, és most a bódulatban azt hiszik, hogy tényleg jó lesz.
De az igazság az, hogy e pillanatban fogalmunk sincs arról, vajon jó jelölt lesz-e Mesterházy Attila, vagy sem. Mesterházy Attiláról ugyanis nem tudunk semmit. Nem tudjuk, hogy mit és mennyit tud erről az országról, hogy szerinte mi a helyes út ebben vagy abban az égető társadalmi vagy gazdasági kérdésben, az egészségügyben, az oktatásban, az energia- vagy közlekedéspolitikában, a cigányügyben. Nem tudjuk, hogy a 2008 márciusa előtti vagy az az utáni MSZP-vel ért-e egyet, hogy milyen elképzelései vannak a szegénységről, a gazdagságról, az igazságosságról, a jó kormányzásról, a jó életről. A jó életbe! Mondják, hogy frakcióvezetőként ügyesen pakolta a szocpártot a kormány mögé - hát, lehet, de olyan nagyon nem kellett ügyeskednie, mivel a frakciónak már az elején az értésére lett adva, hogy vagy az lesz, amit a kormány akar, vagy másnap mennek haza, és a frakció ezt el is hitte. Mesterházy egy üres befőttesüvegnek tűnik, amit a spejz egy eldugott polcáról az asztal közepére tettek: gyertek, emberek, egyetek belőle!
Amiből két dolog következik. Vagy az van, hogy ez nincs így, és Mesterházy Attila kiforrott elképzelésekkel rendelkezik a fenti tárgykörökben, csak eddig nem beszélt róluk, mert soha senki nem kérdezte. (Beszélhetett volna kérdezés nélkül is, úgy nyolc-tíz éve "van a politikában", ebből négyet a kormányban töltött.) Vagy pedig az van, hogy a következő négy-öt hónapban a befőttesüveg-Mesterházyt meg kell tölteni: a pártnak, a kampánystábnak, kommunikációs és egyéb szakelemeknek; s hogy ez sikerülhet-e, arról leginkább a jelölt képességei fognak dönteni. Ezekről a jelölt track recordját tanulmányozva szintén kevés elképzelésünk lehet. Szigorúbban: egyelőre semmi okunk azt feltételezni, hogy rendelkezne ilyenekkel. Választása akár merész húzásnak is tűnhet; de meglehet, csak a végső kilátástalanság megnyilvánulása.
