Tízen túl

  • 2000. április 13.

Publicisztika

A hétvégén Budapesten ismét tartottak egy Balkán-konferenciát, amiben önmagában semmi rendkívüli sincs: Jugoszlávia bombázása óta szinte hetente ruccannak át ide különféle szakértők, a szerbiai hatalomból kiszorult, vagy oda soha be nem került politikusok, és vitatják meg a régió dolgait.

A hétvégén Budapesten ismét tartottak egy Balkán-konferenciát, amiben önmagában semmi rendkívüli sincs: Jugoszlávia bombázása óta szinte hetente ruccannak át ide különféle szakértők, a szerbiai hatalomból kiszorult, vagy oda soha be nem került politikusok, és vitatják meg a régió dolgait.

A találkozó jelentősége abban állt, hogy a háború óta először egy teremben, sőt, egy asztalnál foglalt helyet egy vezető kosovói albán és egy kosovói szerb politikus. Ibrahim Rugova, aki tán még most is Kosovó nagy többséggel, ám a jugoszláv törvények értelmében illegitim módon megválasztott elnöke (ha azóta le nem váltották, vagy meg nem szűnt egyébként soha nem létezett állama) és egy bizonyos Momcilo Trajkovic, a kosovói szerbek pártjának vezetője. Régi ismerősök: a nyolcvanas évek végén a pártapparatcsikból nacionalista uszítóvá vedlett Trajkovic kulcsszerepet játszott abban az albán-ellenes hecckampányban, amely, ha némi spéttel is, de törvényszerűen vezetett háborúhoz; Rugova ebben az időben a helyi írószövetség elnökeként egyengette az albán nemzeti ébredés és felszabadító mozgalom útjait (ekkor még az alkotmányos keretek és a passzív ellenállás által szabott határokon belül). Nem mentek egymással semmire. Rugova és a többi albán egyre csak azt hajtogatták: nem adják alább a függetlenségnél, míg Trajkovic (aki tuti vesztesként és teljes joggal az emberi jogokról és a kisebbségek védelméről beszélt) nem tágított attól, hogy Kosovónak Jugoszláviában kell maradnia. De a lényeg nem ez volt. Hanem hogy egyáltalán szóba álltak egymással, hogy hajlandók voltak egy levegőt szívni a tegnapi, sőt, mai háborús ellenséggel.

Sokat ugyan dőreség lenne várni ettől, vagy a következő, a következő tíz, húsz ilyen találkozótól. De az sem igaz, hogy a balkáni rendezés e pillanatban teljesen kilátástalan lenne. Horvátország, Szerbia, Bosznia, Kosovó, Macedónia nem maradhatnak örök időkre ebben az állapotban, egymás mellett, de egymástól légmentesen elzárva, lényegében állandó háborús készültségben. És ahogy e nemzetek képesek lesznek újjászervezni belső állami életüket, úrrá lenni azon a társadalmi romláson, az állam gépezetének ama szétesésén, amibe tíz éve hatalomra került, bűnös politikusaik taszították őket, úgy találják majd meg az utat egymáshoz is, a közös érdekeket, a kölcsönös garanciák és közös intézmények rendszerét, amelyek nélkül elképzelhetetlen e térség lakóinak normális, hétköznapi, polgári élete.

Ezt némi túlzással akár Jugoszláviának is hívhatnák majd, de nem úgy fogják. És nem is egyhamar jön majd el; és a nemzetközi közösség sok pénzébe és sok erőfeszítésébe fog kerülni.

De a legrosszabb tíz éven már túl vagyunk.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).