Borges írja a trogloditákkal kapcsolatban (mitológiai törzs, földbe vájt barlangokban élnek, és halhatatlanok, de rendesen öregszenek, halhatatlanságuk oroszlánrészét szenilitásban töltik), hogy a trogloditák olyan hülyék, hogy egyszer egy troglodita beleesett egy gödörbe, és a többi trogloditának hétszáz évig nem jutott eszébe kihúzni onnan. Itt még azért nem tartunk, de ha igaz a történet, hogy házaspár kutyája Kőbánya sörgyári szellőzőaknába esett, házaspár kerített hajléktalant, leküldte kutya után, hajléktalan feladta kutyát, házaspár gödörben hagyta hajléktalant; ha csak a fele igaz, már nincs messze Borgestől.
Ilyenkor, ugye, az ember nem talál szavakat. Holott nem egy nagy ügy. Két hajlékos benne hagy egy hajléktalant. Egy szellőzőaknában, amit már nem használnak, nincs itt már mit szellőztetni. Fedőlap nélkül, mert az aknát azért szellőztetni kell. Különben megdohosodna, holott egyelőre ez az egyetlen, ahová mindenki bedobhatja a hajléktalanját, ha már nem kell; ott még nem tart az urbanizáció, hogy legyenek köztéri ládák vagy edények erre a célra, a szelektív hulladékkezelés, valamint a recycling gondolatának jegyében. Pedig kellenének, egyre több ilyen házaspár sétáltat kutyát vagy gyereket, viszont egyre fogy az aknafedő (haza szokták vinni; aknát nem, az nem férne sehova), a sétáltatott egykettőre belezuhan, még szerencse, hogy itt mindig van kéznél egy hajléktalan. Akit nem azért hagynak ott, mert gonoszak; a hajléktalant minek szedjék ki, hova szedjék ki, kinek lesz jobb, ha kiszedik, neki se lesz jobb, ha kinn van.
Utóbbi egyébként stimmel, kinn se jobb. Na jó, ez a sztori végül rendeződött, a hajléktalant bátor tűzoltók, jajveszékelő szomszédok, tudni vágyó kutyasétáltatók, kiemelték, kórház, hófehér ágynemű, gusztusos nővérkék, minden rendben van; de akkor se. A házaspár, ha kérdeznék, hogy mégis, ezt hogy képzelték, a vállukat vonogatnák, így szokás, mormolnák, őket is lenyúlták nemegyszer. Igazuk lenne, így szokás, és ki nem lett itt lenyúlva. A polgár meg olyan, hogy mintakövető, ha fejétől bűzlik a hal, ő benne hagyja az aknában a hajléktalant, lent élősködjön a rohadék. A legtöbb párt egyébként erre az életérzésre és szavazórétegre alapozza a kampányát: abból a minden bizonnyal helyes feltételezésből kiindulva, hogy a szavazót nem érdekli, ki mit mond a jogrendről, az állami szerepvállalás mennyi- és minőségéről és egyéb absztrakt balfaszságokról, hanem az érdekli, hogy ki tud több rossz arcút egy csapásra agyonütni. Majd ők rendet raknak. Jut majd minden lenyúltra meg lenyúlóra egy rendőr is.
Esetleg egy hajléktalan, legyen, aki kihúzza a kutyát az aknából.
