Publicisztika

Molnár Gusztáv: Pánik Romániában

Érdekes cikk jelent meg nemrég az egyik chisinaui románbarát hetilapban az orosz titkosszolgálatok Romániával kapcsolatos stratégiájáról. E szerint Primakov külügyminiszteri kinevezése után még határozottabbá vált az az orosz törekvés, amely kezdettől fogva a Románia és szomszédai közötti ellentétek szítására irányult. A határok körüli bizonytalanság folyamatos fenntartása tűnt a leghatékonyabb eszköznek, amellyel a nyugati hatalmakat sakkban lehetett tartani, megakadályozva a közép-európai államok gyors integrációját.
  • 1996. július 18.

Na, bumm

A posztszovjet állampolgár, akit népnek szoktak szólítani és szavazópolgárként kezelni, reggel trolira száll, lyukaszt, jegyet vagy ellenőrt, ami közelebb esik neki, aztán megpróbál bízni abban, hogy valami erős ember végre rendet teremt. Különben bumm!, volt-nincs posztszovjet állampolgár, noch dazu a troliból se sok marad. Mintha fogyatkozóban volnának a terroristák tartalékai: Carlos még az OPEC-értekezlet résztvevőit akarta hidegre tenni, a RAF se adta alább NATO-főmókusnál. Most meg Jeruzsálemben busz, Moszkvában pláne troli, a sivárság, az eljegecesedett viszonyok sajátos mozgású metaforája. A jelenlegi helyzetben aligha érthető, mit akartak a trolirobbantók. Hacsak nem tényleg a csecsenek voltak, akiknek minden kifogásuk meg lehet minden ellen, ami az oroszságot mint olyant képviseli. És azért ebben kevés személy, tárgy vagy fogalom kelhet versenyre a trolival (esetleg az utcasarkon mért szovjet praliné). A két, a csecsenföldi orosz agresszióban minden bizonnyal vétlen jármű és (lapzártánkig) öt hasonlóképpen ártatlan állampolgár másvilágra küldését akár erősen alulprofilírozott, visszafogott reakciónak is tekinthetnénk arra, ami Csecsenföldön az orosz elnökválasztás óta történik. Azon nyomban, hogy Borisz Jelcin - többek közt épp annak köszönhetően, hogy a csecsen háború gyors befejezését ígérte - megnyerte a választást, az orosz hadsereg csecsen falvak szorgos ágyúzásába fogott, az áldozatok közt, civileknek, tömegközlekedőknek se szeri, se száma. (Több száz, hangzik az ilyenkor mindig legpontosabb meghatározás.) Idegbe jönni tehát lenne ok. Másrészt viszont aligha akad olyasmi, amivel saját ügyüknek jobban árthatnának, mint a mulyaságig ártatlan életeket követő trolirobbantással. És tételezzük fel, hogy Csecsenföldet profik igazgatják, akik nemigen engednék, hogy tőlük független, hozzájuk képest radikális erők Moszkvában grasszáljanak és utcai harcot folytassanak valami videójáték szabályai szerint. Éppen ezért nem kell, hogy a kelleténél hülyébbnek érezzék magukat azok, akik elhiszik, hogy a csecsenek hirdettek szent háborút a trolik ellen; és azok sem, akik provokációra gyanakszanak. Ez is benne van a pakliban. Ilyen politikai pártok és erők igenis vannak, főként Oroszországban (másutt jobbára még el-elügyetlenkedik). Belefér. Hogy tehát valami orosz volt a merénylő, esetleg létező politikai erőhöz közel álló, nagy ívű tervekkel országának jövőjével kapcsolatban; és hogy hívei között akadnak, akik valami olyasminek álcázzák magukat, mint akik vannak a trolikon, mondjuk kémiaszakkörre igyekvő gimnazistának vagy háziasszonynak hazatérőben a Petrovkáról, ceccegnek a nyelvükkel, miközben a szomszéd újságját silabizálják, aztán a sok cekkerből az egyiket ottfelejtik az ülésen; vagy ittas munkanélkülinek, aki a visszaválthatós sörösüvege mellől távozik hányavetin. Hogy ne szúrjon szemet, hogy olyan legyen, mint a többi, akik úgy vannak, trolikon, metrókon, utcákon, mindenütt, népnek szokták hívni őket, és egyre nyíltabban van vadászidény rájuk.
  • 1996. július 18.

Ének a búzamezőkről

Békés megyében a múlt héten lelepleződött a gabonakörök titka. Horn Gyula miniszterelnökelvtárs orosházi meghívásának tett eleget, amikor a féktelen kenyérár-hajszától kiborult. Orosháza, te átok: már majd´ egy hónap múlt el anélkül, hogy a miniszterelnöknek jelentősebb tömegű hallgatóság előtt meg kellett nyilvánulnia. Kis szerencsével - és az orosházi obstrukció nélkül - sajátos országos rekordot állíthatott volna be; a negyvenötödik nap szalagcímek hoznák:
  • 1996. július 18.

Végel László: Életidegen radikalizmus

Bár várható volt, mégis megdöbbentett, hogy a Magyarok Világszövetségének IV. kongresszusa belépett a magyarországi politikai életbe, vagyis demonstrálta, hogy milyen szerepet játszanak majd a határon túli kisebbségi pártok és kulturális elitek a soron lévő választási kampányban. Nagy kár, mert ezzel a kongresszus igazolta az elnökség törekvését, hogy a kisebbségi társadalmak pártjai között is döntőbíráskodjék. (Amint az megtörtént az idén Szabadkán.) Nagy kár, mert épp ez a kongresszus indíthatta volna el a párbeszédet nemcsak a magyar kormánnyal, hanem a magyar közvéleményen belül is. Az elmúlt hat év elegendő tapasztalatot biztosított arra, hogy a totalitárius államok által megteremtett kettős válaszfal lebontása után láthatóvá váljanak a napi politikán túli valóságos akadályok, a szellemi párbeszéd fehér foltjai.
  • 1996. július 11.

Így megy ez

A Magyar Köztársaság Országgyűlése a múlt szerdán befejezte nyári rendkívüli ülésszakát. Az utolsó napon fontos s az előzmények miatt az átlagosnál nagyobb közérdeklődést kiváltó ügyekben kellett határozatot hozni. Ahhoz, hogy a parlament normálisan, komolyabb presztízsveszteség nélkül legyen képes elvégezni feladatát, különböző furfangokra volt szükség. Vagyis.
  • 1996. július 11.

Bodoky Tamás: Cyberszabadság

A nyugati világban eddig minden olyan, a szabad információáramlás és az elektronikus privát szféra korlátozására irányuló kísérlet megbukott, amely a számítógépes hálózatokon folyó kommunikációt a tradicionális médiára érvényes szabályok közé próbálta szorítani. A hatóságok beavatkozása csak a civil szféra minden eddiginél hatékonyabb önszerveződési folyamatainak beindításában bizonyult sikeresnek: a PGP (Pretty Good Privacy) a katonai szintű titkosítás lehetőségével látta el a hálózatok polgárait, de megvalósíthatatlannak bizonyult a Clipper projekt a titkosított kommunikáció államilag ellenőrizhetővé tételére. Néhány hete egy amerikai bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a februárban elfogadott új amerikai médiatörvénynek a digitális médium cenzúrázását lehetővé tévő passzusait.
  • 1996. július 4.

Alkotmányos monarchia

Nyár van, alacsonyan száll a Baja Feri. Azt mondja például A Hét kamerájába, hogy azon a bizonyos botrányos napon, amikor a kormány hülyét csinált saját frakciójából (és a teljes magyar törvényhozásból), ő azért tartózkodott az új alkotmány koncepciójának megszavazásától, mert hiányzik belőle a biodiverzitás helyességének kimondása, tehát a fajok sokféleségének elismerése. A lelkiismerete alapján szavazott mindenki, és nincs alkotmányozási kényszer - tette hozzá olyan kényszeredett, rossz lelkiismeretű félmosollyal, mint aki rosszul szelektálta a kommunális hulladékot. Az állat- és növényvilág faji sokfélesége, öko-multikulti nélkül nincs alkotmány, ezt látni kell. Amíg nincs írásban, hogy az egerészölyvnek nincs joga kihalni, addig sorry, fiúk, nincs alaptörvény.
  • 1996. július 4.

A Horn-villa titka (12 aranyfog 1 tucat)

Nem is az a kérdés, van-e katakomba Horn Gyula szupertitkos-nagyondrága-ultraluxus villája alatt, mert biztos, hogy van. Az, aki fél életét a Köztársaság tér alatti labirintus penészes folyosóin bolyongva töltötte el - hallgatva az osztályidegen elemek és szűz cserkészlányok vérfagylaló sikoltásait -, az direkt rosszul van, ha tiszta hegyi levegőt kell szívnia. A Remete utcai ház legféltettebb titka a Dézsy-féle körcikkely kicsinyített mása: Horn itt szerszámoskamrát és fotólabort rendeztetett be, esténként saját kezűleg nagyítja le a kínzásokról készült képeket. Van egy rendkívül vastag csatornavezeték is, ledarált áldozatait azon keresztül juttatja a Dunába. Az is köztudott - elég csak a Remete utcai lakók körében érdeklődni, tényfeltáró jelleggel -, hogy az undok miniszterelnök a szürke zakójában és a sárga gumicsizmájában érkezett az építkezésre, sőt, provokatívan pufajkában keverte a maltert. "Lopjatok tik is, buta állatok", kiabált át ilyenkor az őt lopva és rettegve figyelő szomszédoknak. Többször szemmel láthatóan részegen érkezett meg épülő bunkeréhez - állítják jól értesült újságírók -, ilyenkor zsebeiből kitüremkedtek a frissen lopott ötezresek; hattagú cigányzenekar kísérte, amíg a frissen felhúzott falak között dülöngélt, és két kézzel szórta a pénzt a román feketemunkások között, "nesze, szőröstalpú, az anyád ne sirasson". A Remete utcában ismét mindennapos a csengőfrász: amióta a lakók látták, hogy lefüggönyözött ablakú fekete Volga viszi el a díjbeszedő vállalat dolgozóját, azóta sötétedés után nem engedik az utcára a gyerekeket, a férfiak pedig komoran fújják a Fecske füstjét és a fürdőszobában a Szabad Európára hangolják a világvevőt. A lakók mindent láttak. Azt, hogy Horn utasítására Kandikó Imre lába nyomát és az alsó fogsoráról készült gipszmintát brutálisan az alapokba falazzák, látták, amint Horn saját kezűleg vette ki egy illegális munkavállaló 12 aranyfogát. Horn kezére állt a fogó: tíz fog könnyen kijött, de két aranykorona megmakacsolta magát, ezért Horn egy féltéglát vett fel ("ezt is loptam", mondta mindenkinek hangosan), és azzal verte a szerencsétlent. Az is köztudott, hogy Horn áfát csalt, összetépette a számlákat, mert "úgyse derül ki semmi, ha meg mégis, akkor becsókolhatnak a Blaha Lujza téren".
  • 1996. június 27.

Honvéd áll a Golánon

Rég röppent fel olyan kackiás zárónyilatkozat arab csúcsértekezletről, mint a mostaniról: mintha el se telt volna az a néhány év ´93. szeptembere óta. Pedig Asszad, Mubarak, Kadhafi vagy Arafat arra, hogy az izraeli választáson a két jelöltből bárki bejöhet, felkészülhettek volna. Márpedig Netanjahu megmondta, hogy a hadsereg nem vonul ki Hebronból; és tényleg, még csak nem is csomagolnak. És megmondta azt is, hogy a Golán és Kelet-Jeruzsálem visszaadásáról szó se lehet. Hogy telerakja a kormányát a legszélsőségesebb arabfalókkal, és tényleg, benn van Saron, és ha Ejtan meg Arensz egyelőre kimaradt is, a szellemük azért nem lebeg nagyon messzire a kabinetirodától, és attól, hogy Saron mindössze egy gazdaságirányítási tárcát kapott, még nyugodtan kitörhet egy háború.
  • 1996. június 27.

Kovács Kristóf: Neomagyarország mennyország

Azt mondják, javul a helyzet: állítólag már látni, ha az ember összeszedi magát, a béka fenekét, az IMF mosolyog, Horn mégse állítja vissza a halálbüntetést, sőt, a népszavazást sem, csend van, és nyugalom, csak kultúra nincs. Igaz, végül mégiscsak meglesz a Nemzeti, méghozzá az Erzsébet téren, patinás, szép helyen, legalább lesz mire kirúgni a város közepéből az Ikarus-buszokat.
  • 1996. június 20.