Saját korábbi nyilatkozatához képest őszintébben nyilvánult meg Kósáné Kovács Magda alelnök, aki korábban valami "kommunikációs zavarral" magyarázta, hogy az információs robbanás korában miért nem jutott el a szocialista kormánytagokhoz az a hír, hogy a frakció - az ötpárti megállapodásnak megfelelően - több napja megszavazta a koncepciót. KoKoMa most kimondta: egy pártnak a "politikai értékeit és érdekeit" is "megfelelő súllyal" kell képviselnie a választókkal szemben. Na ez az. Szociális jogok, létbiztonság kiharcolása nélkül nincs szocialista párt. Az MSZP alelnöke jól látja, hogy pártjának, ha már nem demokratikus szocializmusban, hígított bernsteinizmusban, felvizezett renegát kautskyánus gezemicében, hanem piacgazdaságra emlékeztető valamiben utazik, legalább a szociális jogokért való küzdés látszatát illik produkálnia, ha már napi szinten leárulózzák, amiért nem 3,60-ért adja a kenyeret és nem garantálja alanyi jogon az első nőhöz jutást. Amúgy meg: pártprogramot az alkotmányba! Forza Lenin!
Az MSZP bajban van, mert a saját maga által kitermelt klientúra számára valami identitást kell előbb-utóbb felmutatnia, mert eddig volt a megszorítás meg a leépítés, viszont lassan közeleg ´98, és bármikor megkérdezhetik tőle, mondd, MSZP, mire föl olyan nagy a szád, és akkor a végén még azt kell mondania: azért, hogy jobban bekaphassam. A nagyobbik kormánypárt identitása azonban - szögezzük le - kifejezetten magánügy, amit nem rendelhet alá az alkotmányozásnak. Ha ezt teszi, ha a szocialista miniszterek (plusz a győri programját bonyolító Horn Gyula) keresztbe tesznek saját pártjuknak, ha a demokrácia csak ügyrendi, nem pedig politikai kérdés, akkor inkább feudális-monarchikus állapotban élünk, mint polgári demokráciában.
Ez az alkotmánykoncepció a legjobb volt, amit ez a nyüves ország eddigi szánalomra méltó története során látott. Eltörölte az általános hadkötelezettséget, a magyar jogtörténetben először, néhány száz éves késéssel alkotmányos alapra helyezte a Habeas Corpust (a 72 órán túli fogva tartás esetén vádemelési kötelezettséget írva elő az ügyésznek), beemelte az alkotmányosság egyetemes elveit a szabadság, egyenlőség és testvériség alapján. Ez utóbbi iróniája, hogy még a liberálisok sem gondolták a konzervatív ellenálláson átvihetőnek a francia forradalmi hármas jelszó beiktatását a szövegbe; aztán a kereszténydemokraták (Gáspár M., Isépy, Rubovszky, Varga L.), miután elvetették egy ködös, szeretetről, türelemről, megértésről, szolidaritásról való javaslatukat, zavarukban frígiai sapkát öltöttek.
Nem a bolsevik pártfegyelmet kell számon kérni az MSZP vezetőin, hanem többek között azt a minimális erkölcsi érzéket, amelyből kiindulva nem hosszú hónapok után, utólag vétóznak nekik nem tetsző ügyekben, hanem esetleg időben szólnak, ha mondjuk még a sztrájkjogot benyomatnák. Vegyük például Vastagh Pált. Õ Magyarországon az igazságügy-miniszter. Vastagh Pál nem az a szószátyár ember. Ha valami gondja van, nem szól, inkább magába fojt, kivár, eljön a gombnyomás napja, akkor viszont lecsap, mint tót az adóbeszedőre. De az, hogy a pártvezetés és a kormánytagok bohócot csinálnak a pártból, a koalíciós partnerből, és ami ennél sokkal súlyosabb: az egész magyar parlamentarizmusból, ráadásul sumákul, abban reménykedve, hogy majd elkenődik a turpisság, mint orr alatt leheletnyi takony, s pusztán azért, mert ezt olvasták egy alsó-klagenfurti politológia docens húsz év előtti dolgozatában a mussolinista osztrák Sozialpartnerschaftról, az azért tényleg botrány, még egy ilyen hihetetlenül magas ingerküszöbű országban is.
Hétfőn a Népszabadság címlapsztorija ez volt: "Vezéreink ismét a helyükön vannak". Így igaz, enné meg a fene.
