Érdekes cikk jelent meg nemrég az egyik chisinaui románbarát hetilapban az orosz titkosszolgálatok Romániával kapcsolatos stratégiájáról. E szerint Primakov külügyminiszteri kinevezése után még határozottabbá vált az az orosz törekvés, amely kezdettől fogva a Románia és szomszédai közötti ellentétek szítására irányult. A határok körüli bizonytalanság folyamatos fenntartása tűnt a leghatékonyabb eszköznek, amellyel a nyugati hatalmakat sakkban lehetett tartani, megakadályozva a közép-európai államok gyors integrációját.
Mivel Romániának Jugoszláviát kivéve gyakorlatilag valamennyi szomszédjával területi vitái voltak vagy vannak, kézenfekvő lett volna, hogy a Funart támogató kolozsvári napilapban és a legkövetkezetesebben nyugati orientációjú Demokrata Párt napilapjában egyaránt újraközölt terjedelmes cikk az orosz szándékok "elhárítása" céljából a jövőre vonatkozó határgaranciákat is tartalmazó alapszerződések mielőbbi aláírását javasolja mind Magyarországgal, mind pedig Oroszországgal, Ukrajnával és a Moldvai Köztársasággal. A román elemzés ehelyett a kialakult patthelyzet épületes magyarázatával szolgál.
Primakov "légiói"
Az alapszerződések aláírására azért nem kerülhetett sor, így a cikk, mert mind Magyarország, mind pedig Ukrajna és Moldova sajnálatos módon besétált az oroszok által felállított csapdába. A Moszkva segítségével hatalomra került magyarországi baloldalnak tetszett a kialakult helyzet: a Romániával és Szlovákiával szembeni területi igények és az alapszerződések alá nem írása, amit az amerikai Szenátus magyar lobbija is támogatott, sikeresen távol tartotta ezeket az országokat az európai struktúráktól. Az erőteljes nyugati nyomásgyakorlás hatására Szlovákia bizonyos engedményeket tett, Románia esetében azonban a szcenárium kitervelői biztosra mentek: tudták, hogy az eddigi - túlságosan is gyakori - területi engedmények által okozott szenvedések miatt ez az ország nem fog engedni a nyomásnak. Az RMDSZ szélsőséges autonómiatörekvései, folytatódik a cikk érvelése, ugyancsak azt a célt szolgálták, hogy a román "nacionalizmus" és a román "szélsőjobboldal" a nyugati közvélemény figyelmének középpontjába kerüljön. Arra a nyugatiak nem gondoltak, hogy a magyarországi fasiszta szélsőjobboldal megjelenése nélkül a Nagy-Románia Párt sem jöhetett volna létre. A Román Információs Szolgálat által idejében felfedezett és megsemmisített erdélyi magyar terrorista kiképzőtáborokról nem is beszélve.
Egyszóval Primakov "légiói" az 1990. márciusi marosvásárhelyi véres események megrendezésétől kezdve a Magyarország és Ukrajna közötti alapszerződés minél sürgősebb aláírásának erőltetésén keresztül a román-magyar és a román-ukrán alapszerződés - egyedül Moszkva érdekeinek kedvező - késleltetéséig mindent elkövettek és elkövetnek azért, hogy eltereljék a románok figyelmét a lényegről, vagyis Besszarábiáról. Mivel a román-magyar és a román-ukrán határ a román diplomácia folyamatos erőfeszítéseit meghiúsító obstrukciók miatt bizonytalannak tűnik, Bukarest nem tud határozottabban cselekedni a két román állam újraegyesítése érdekében.
Oroszország - folytatódik a román okfejtés - megegyezett Amerikával: a NATO bővítésével kapcsolatos tárgyalások során elérte, hogy a Molotov-Ribbentrop-paktum következményeit ne lehessen semmisnek nyilvánítani. Alfred Moses bukaresti amerikai nagykövet ezért jelenthette ki olyan határozottan, hogy "túl késő van már ahhoz, hogy a határokat meg lehessen változtatni, (...) a határok kérdése egyszer s mindenkorra lezárult Európában". Ha tehát Románia be akar lépni a NATO-ba, az amerikaiak szerint le kell mondania a Sztálin által elcsatolt román területek visszaszerzéséről.
Moszkva Ukrajnát a Krím félszigettel, a Moldvai Köztársaságot Transnistriával zsarolja, hogy addig érdemben ne is tárgyaljanak Bukaresttel, ameddig az - a Molotov-Ribbentrop-paktum semmissé nyilvánításáról lemondva - alá nem írja a román-orosz alapszerződést. Így szövik egyre szorosabbra Románia köré Primakov "légiói" az orosz érdekek hálóját - vizionálja cikkünk szerzője.
Új védelmi doktrína?
A minden bizonnyal román titkosszolgálati forrásokból származó elemzés érthetővé teszi a jelenlegi román vezetés pánikhangulatát. Ha Románia kimarad a NATO-bővítés első köréből, ha a jelenlegi vezetés által követett stratégiai cél elérhetetlennek bizonyul, nemcsak a közhangulat fordul egészen biztosan a jelenlegi irányvonal és az azt képviselő politikai elit ellen, hanem az ország egész védelmi és biztonsági doktrínája megváltozhat. Ezt a Tinca védelmi miniszter által megfogalmazott üzenetet Andrei Cornea, a bukaresti 22 című hetilap kitűnő publicistája azonnal le is fordította nekünk magyarra: a bukaresti politikus voltaképpen azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben Magyarország bekerül a NATO-ba, Románia viszont kimarad, Magyarország - román nézőpontból - Románia ellenségévé válhat.
A másik "ellenség" szintén kéznél van: a nemcsak az egyesülést, hanem a "másik román állam" státusát is visszautasító Moldvai Köztársaság. Két héttel ezelőtti chisinaui látogatása során Iliescu elnök kétségbeesetten próbált agitálni a Romániát és a Moldvai Köztársaságot összekapcsoló "közös - román - nyelv, közös kultúra és közös történelem" és ezzel az egyesülés lehetőségét jelentő "két román állam" tételét szintén elfogadó Mircea Snegur államelnök mellett. Snegur politikai bázisa a Demokratikus Agrárpárttal való szakítása óta minimálisra csökkent, a biztonsági szolgálat nem áll mögötte, a védelmi miniszter elmozdítását célzó, a hadsereg bizonyos részeinek támogatását élvező akciója pedig a kormány, a parlament, végül pedig az alkotmánybíróság határozott ellenállása miatt kudarcot vallott. Az év végén esedékes elnökválasztásokon minden bizonnyal a Moldova teljes - politikai, történelmi, kulturális sőt nyelvi - különállóságát hirdető, a falusi moldovánok és az orosz ajkú lakosság által támogatott Andrei Sangheli jelenlegi miniszterelnök lesz a befutó.
Ha az év végére ki fog derülni, hogy Románia nem tudja megakadályozni Magyarország NATO-csatlakozását, ráadásul Moldovát is - immár véglegesen - "elveszíti", a román kül- és védelmi politikát irányító elit válaszút elé kerül. Vagy a nemzeti alapokon álló politikának, vagy az integráció előnyben részesítésének kell levonnia a konzekvenciáit. Ioan Mircea Pascu honvédelmi minisztériumi államtitkár szerint Románia állami és nemzeti léte áll vagy bukik azon, hogy az ország képes lesz-e integrálódni. Ez a szenvedélyes pátosz nem annak mély átéléséből fakad, hogy Románia esetleg kívül maradhat az euroatlanti civilizáció körén. Az ok sokkal prózaibb: "gondoljuk csak el - figyelmeztet -, mit fog jelenteni számunkra, ha azok, akik nem éppen barátaink, integrálódnak, mi pedig kívül maradunk (?!)".
Geopolitikai archetípus
Arról a rendkívül ingatag pontról, ahol jelenleg Pascu - és vele együtt Tinca honvédelmi és Melescanu külügyminiszter, Adrian Nastase, a kormányzó párt ügyvezető elnöke, Magureanu, az SRI főnöke, egyszóval Iliescu és egész agytrösztje - áll, két irányba lehet elmozdulni. Az egyik út visszafelé vezet, ahhoz az állásponthoz, amelyet Pascu 1993-ban - kinevezése évében - számos romániai és külföldi fórumon és publikációban figyelemre méltó pontossággal megfogalmazott. E szerint az "évezredeken keresztül zűrzavaros, többnyire ellenséges geostratégiai környezetben élő" román nép biztonsága "a magyar vezetők, a magyar diaszpóra és a romániai magyarság Romániával szembeni ellenséges cselekedetei" miatt újból veszélybe került. Pascu 1993 márciusában - a jugoszláv háborús válság kapcsán - arra emlékeztetett, hogy a Nagy-Britannia elleni légi háború teljében Magyarország azzal zsarolta a román olajat nélkülözni nem tudó Németországot, hogy sürgősen rendeznie kell ezeréves vitáját Romániával. "Magyarország - tette hozzá - most újból megpróbálkozhat valami hasonlóval: megzsarolhatja a volt Jugoszlávia ügyeibe katonailag is beavatkozó nagyhatalmakat, hogy amennyiben Romániával szembeni (elsősorban a Romániában élő magyar kisebbséggel kapcsolatos) követeléseinek nem tesznek eleget, nem vállalhat felelősséget a következményekért, ezzel igyekezvén elérni, hogy azok rákényszerítsék Romániát követelései teljesítésére."
A román védelmi miniszter minapi nyilatkozata ("Nagyon tisztán látok egyes magyarországi és külföldi köröket, amelyek a magyar NATO-csatlakozást rosszul értelmezve kijelentik: most válthatjuk valóra régi álmunkat.") sajnos arra vall, hogy a román politikai elit visszafelé tekint, vagyis a már idézett több ezer évesnek kikiáltott geopolitikai archetípusnak megfelelően okoskodik, valahogy így: "Mivel ellenségekkel vagyunk körülvéve, amelyek ráadásul az országon belül is jelen vannak és bármikor felfordulást okozhatnak, létfontosságú számunkra egy olyan szövetségi rendszer, amely ezekkel a veszélyekkel szemben megvédelmezhet bennünket."
A hatalmat - most még - gyakorló román politikai elitnek tudnia kellene, hogy a NATO nem ilyen szövetségi rendszer. Ha tehát ők a jelenlegi - mind a román belpolitikában, mind pedig az európai geopolitikában - átmeneti periódusban azt hiszik, hogy a nemzeti fóbiákon és egységmítoszokon alapuló - és éppen ezért irracionális - politizálást össze lehet egyeztetni a nemzetek fölötti geopolitikai racionalitással, nagyon értékes hónapokat pazarolnak el. Iliescu és környezete láthatóan nem akar tudomást venni a differenciált integráció következményeiről. Miközben Kinkel világosan megmondta román partnerének, hogy Románia számára az EU-csatlakozás fontosabb, mint a NATO, a román államfő németországi látogatása során kijelentette, hogy "inkább halasszák el az integráció folyamatát, de Romániának és Magyarországnak egyszerre kell belépnie az Atlanti Szövetségbe".
Hasonlóképpen nyilatkozott néhány nappal ezelőtt Bukarestben Thierry de Montbrial is, a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetének (IFRI) igazgatója. "Nagy hiba volna - mondta a talán legbefolyásosabb francia külpolitikai szakértő -, ha Magyarországot Románia előtt vennék fel a NATO-ba. Egyes amerikaiak, angolok és németek úgy vélik, hogy először a visegrádiakat kellene felvenni a NATO-ba. Nagyon fontos volna, hogy amerikai barátaink megértsék a szövetség bővítésének tényleges dimenzióit, azt, hogy semmi okunk elhamarkodott intézkedéseket hozni. A NATO-bővítés, a biztonság európai pillérének megteremtése, az Európai Unió kibővülése egységes rendszert alkot. A nagy művek azonban nem valósíthatók meg egyik napról a másikra."
Nem valószínű, hogy ez a franciák által régóta és kitartóan hangoztatott érvelés elegendőnek bizonyul majd Melescanu július 16-17-i washingtoni látogatása során, amikor a román diplomácia vezetője Christopherrel, Strobe Talbott-tal és Anthony Lake-kel esedékes tárgyalásai során még egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy az amerikaiakkal megértesse a differenciált NATO-bővítés feltételezett veszélyeit. Hiszen a bővítés első hullámára pontosan azért kerül sor viszonylag gyors ütemben (1999-ig) és amerikai nyomásra, hogy az új tagállamok felvétele az Atlanti Szövetségen belüli jelenlegi stratégiai erőviszonyok (magyarul: az amerikai hegemónia) további fennmaradását erősítse, és ne válhasson az Európa belső koherenciáját felborulással fenyegető és éppen ezért az európaiak többsége által sem támogatott önálló európai pillér vagy védelmi identitás megteremtésének eszközévé.
Az utolsó lehetőség
A román vezetők bizonyára pontosan tudják, hogy a halasztásra hiába spekulálnak. Az első néhány állam felvételi procedúrájának elkezdődését nemhogy ők, de az oroszok és a franciák sem tudják már megakadályozni. Ezért Gheorghe Rotaru tábornok, a NATO mellé frissen kinevezett új román megbízott a július közepén Brüsszelben elkezdődő Románia-NATO egyéni párbeszéd keretében a Románia számára még elfogadható utolsó lehetőségként azt az elképzelést fogja előterjeszteni, hogy Bukarest tudomásul veszi a differenciált integrációt, amennyiben a NATO előre megnevezi mindazokat az országokat, amelyek részt fognak venni a bővítés folyamatában. Miközben bizonyos országokkal elkezdődnek a csatlakozási tárgyalások, a többieknek "hitelt érdemlő és valódi" együttműködési formát kell felajánlani. Így azok - hangsúlyozta Rotaru -, akik nem kezdik el a tárgyalásokat, garanciát kapnak arra, hogy az előrelátható jövőben felveszik őket a NATO-ba, és formális csatlakozásuk csupán technikai részletkérdésnek tekinthető.
A jelenlegi román politikai vezetés csapdahelyzetbe került. Óriási szüksége volna a NATO-tagságra vagy legalább a NATO-tagság biztos ígéretére ahhoz, hogy hatalmon maradhasson. Ugyanakkor saját hatalmon maradását tekinti a nyugati integráció egyedüli biztosítékának. Ha a bővítés konkrét folyamatának beindítását immár nem is halogatja tovább, annyi ideje azért még maradt a NATO-nak, hogy a román politikát hat év óta megbénító belső konfliktus eldőlését kivárja. Úgy tűnik, valódi rendszerváltás nélkül immár Romániában sem képzelhető el a hiteles nyugati orientáció.
