Ulti, Kanaszta, Pasziánsz és egyéb játszmák

szerző
Langmár Ferenc
publikálva
1996/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egyetlenegy eldöntetlen kérdés van: mikor menjünk el a térről, meghallgassuk-e a beszédeket, és hogyan oldjuk meg a távozást? A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának 1989. június 13-i ülésén tárgyaltak erről. Nagy Imre és az 1956-os áldozatok kivégzésének június 16-i megemlékezéséről folytattak vitát az elvtársak - hogy saját szóhasználatukat idézzem. A Hősök teréről való távozás legjobb időpontjának kiválasztását zavarták az egyházfők. Ha a megemlékezésen jelen lévő kormánytagok távoznak, akkor az egyházfőkkel való "konzultáció" alapján ők - mármint az egyházi vezetők - "azonnal követik ebben is a kormány magatartását": "...ha észreveszik, hogy mi ott eljövünk, akkor ezek a bíboros, érsek, satöbbi, mind el fog jönni" - hallhatjuk Németh Miklós hangját. A kormánytagok távozásának időpontját a ravatalnál elhangzó beszédek tartalma is befolyásolta. A politikai bizottságban reménykedtek, hogy még előzetesen információt kapnak a beszédek pontos szövegéről, és így nem a helyszínen kell majd rögtönözniük.

Az Állami félelem című, 1996. június 16-i rádióadásból idéztem. A hangfelvételek és egyéb dokumentumok alapján készült műsor szerkesztői Kenedi János sajtótörténész és Vicsek Ferenc újságíró voltak. Az információktól burjánzó műsor hallatlan nagy érdeme, hogy a kommunista rendszer titkosszolgálati, dezinformációs, manipulációs mechanizmusáról, a mindennapi kommunizmus működéséről gyűjtött össze dokumentumokat egyetlen konkrét ügy kapcsán. Arról, hogy lehallgatták az egyetemi, kollégiumi és utcai telefonokat, a Hősök tere környékén ellenőrizték például a csatornákat (!), a pincéket, a padlásokat, és figyelmet fordítottak a vasúti menetrendre, de arra is, hogyan számolták el a besúgók és a főállású elhárítók költségeit.

A Kanaszta elnevezésű, úgynevezett operatív játszma keretében befolyásolták az ellenzéki szervezeteket, de külön sajtótervet is készítettek. A titkos megbízottakon (tmb), spicliken és a szigorúan titkos állományú tiszteken keresztül gondosan éltek a dezinformálás módszerével is. Néhány példa. Az intézkedési tervek szerint a Kaktusz fedőnevű titkos megbízott a CIA-vel közöl megfelelő információkat. Tövis az USA nagykövetét és tanácsosát, Guzmán az angol sajtóattasét tájékoztatja, Korall pedig a franciákat. Juhar és Gyöngyvirág a Fidesz álláspontját puhítja, Jácint pedig kiszivárogtatja a sajtónak a Fidesz megosztottságát. Kolla az SZDSZ megbeszéléseit figyeli és megpróbálja őket befolyásolni. Sás az SZDSZ-nél és az MDF-nél is jó kapcsolatokkal rendelkezik, mindkettejükről szállítja majd az információkat. Szirom csak az MDF-ről. A Szalma nevű ügynök a TIB-ről, az SZDSZ-ről és a Fideszről. Bambusz a Szabad Európa Rádiót próbálja meg befolyásolni. Szegfű tmb a Bajcsy-Zsilinszky Társaságban int nyugalomra. Baracktól majd az tudható meg, hogy kik állnak a koporsók mellett. Fedőnév megnevezése nélkül intézkednek Krassó György és Zsille Zoltán megfigyeléséről. Zsálya és Liliom tmb-k a Nyilvánosság Klubban fejtik ki áldásos tevékenységüket. Bodza a tévéhez bejelentkező külföldi forgatócsoportokról tudósít - ezúttal a titkosszolgálatnak. Egy - a rádióműsorban meg nem nevezett - tmb a rádiónál teszi ugyanezt. Y87 szigorúan titkos szolgálatú ügynök a tévéről, Articsóka tmb a rádió Politikai Adások Főszerkesztőségéről teljesíti tájékoztatási kötelezettségét. A videófelvételeket készítő MOVI-t "eligazítjuk", intézkedik a terv.

A Belügyminisztériumban a III/3-as csoportfőnökség, a belső reakció elleni harc főnöke és mások sajtótervet készítenek. Összehangolt intézkedésekkel készülnek a tömegkommunikáció, beleértve a szamizdatot is, "célirányos felhasználására". A tévé Panoráma című műsorának forgatócsoportját a megfelelő helyre "utaztatják", "feladatuk" ez és ez, "érjék el...", "idézzék fel...", szólnak a terv részletei. A Reform című hetilapban Zab tmb interjút készít ezzel meg azzal, szól az utasítás. Az "interjú szerkezetét úgy alakítsa", ahogy azt az elvtársak szükségesnek látják. A Reform főszerkesztője önálló elhatározásból interjút tervez készíteni a belügyminiszter elvtárssal. Szintén a Reformnak egy emigráns is küld majd olvasói levelet arról, hogy ha itten nem viselkednek rendesen június 16-án, akkor meghiúsul Bush amerikai elnök látogatása. A Magyar Hírlapban Fűzfa, a Magyar Nemzetben Leander megbízott jelentet majd meg orientáló cikkeket. Az MTI külföldi tudósítóit külföldi forrásokból tájékoztatják megfelelően.

Az elhangzott dokumentumok alapján a titkos megbízottaknál is hatékonyabban működött Mark Palmer amerikai nagykövet, aki Charles Gati amerikai állampolgáron keresztül a nyugati magyar emigránsokat csillapította. A nagykövet később Krassó Györgyöt intette "kemény hangon" nyugalomra. Krassó kárpótlásként a magyar tévében való szereplést kérte Palmertól, de az elhárítás (?) a dokumentum keletkezésekor ennek biztosításáról még nem határozott. A szervek a Vatikánhoz is "kijuttatták a feladatokat" annak érdekében, hogy a Vatikán a magyar egyház álláspontját fogadja el. A Hősök terén a már említett Szekfű díszőrséget is ad, és mivel közismerten fotózik, szabadon mozoghat. Ez lehetőséget ad titkos hangfelvételek készítésére. Ibolya fedőnevű tmb a Független Kisgazdapártot képviseli majd a megemlékezésen. Politikai múltja és tekintélye miatt mind alkalmas arra, hogy szükség esetén nyugalomra intse az embereket mind a téren, mind a 301-es parcellánál.

Ha valaki kételkedik a műsor által fölvillantott szerteágazó kapcsolatok létében és hatásában, javaslom, lapozza föl az 1989. májusi-júniusi újságokat. A sajtóterv és a stratégia, miszerint azt kell sugalmazni, hogy a nemzet érettségének bizonyítéka, ha a június 16-i események a politikai bizottságban elképzelt rend szerint zajlanak le, és azt, hogy "hazánk jelenlegi vezetése jót akar", megvalósult és sikeres volt. A "bíborosok, érsekek, satöbbik" például június 13-án tették közzé nyilatkozatukat, ami pontosan a most közreadott dokumentumokban megfogalmazott stratégiának felelt meg. A Reformban, a Magyar Nemzetben és a Magyar Hírlapban valóban erősen tükröződik az a hangvétel és kérdésfelvetés, amit meghatározott az elhárítás. A Reformban megjelenik az önállóan elhatározott interjú a belügyminiszter elvtárssal. Zab fedőnevű titkos megbízott ráadásul még azonosíthatónak is tűnik, valóban "úgy alakította" interjúit, ahogyan azt előírták. A Magyar Nemzetnek, de különösen a Hírlapnak is kétségtelenül sikerült érettségét bizonyítania. (A dokumentumokban nem említett Népszabadságról nem is beszélve. Persze lehet, hogy ott önként és dalolva születtek meg a kellő elvi alapon álló írások.)

A két napilapnál a nagyobb terjedelem, a sok szerző és az elkülönültebb szekesztői munka miatt jószerivel lehetetlen az ügynökök közvetlen azonosítása, így most sokan kerültek gyanúba. Olyanok is, akik csak egy szerkesztői utasításra készítettek egy interjút. Említettem már, hogy "pártunk és kormányunk" titkos akcióinak egyikét a Kanaszta nevű operatív játszma keretében folytatták. Vajon elképzelhetetlen-e, hogy az 1996. június 16-i műsor egy újabb operatív vagy hasonló játszma része? Miért pont most és nem korábban hozták ezeket nyilvánosságra? Csak nem befolyásolni akarták a Nagy Imréről szóló törvény megítélését? Vagy a hazai politikába esetleg visszatérni akaró Németh Miklósét? Nem szolgált-e valamilyen közvetlen politikai érdeket ez az adás? Ki tudja, vajon a rádióműsor szerzői nem éppen titkos megbízottak-e? Ma az információs önrendelkezés, az információs szabadság, a titkosszolgálatok ellenőrzése olyan kezdetleges fokon van, hogy ezekre a kérdésekre nem válaszolhatunk megnyugtatóan. A mai rendelkezések szerint a műsorban idézett dokumentumokhoz állampolgári jogon nem lehet hozzáférni, csak - Kenedi János szóhasználatával élve - pedigrével.

Ma senki nem hessegetheti el magától a gyanú árnyékát. A mostani, egészen kiváló rádióműsor szerkesztőinek egyike, Kenedi János 1989-ben rendelkezhetett részletes és bizalmas információkkal egy-két megfigyelt szervezetről. A krimikből tudhatjuk, hogy a tettes olykor visszatér a helyszínre. Vajon a műsor erejéig nem így tett-e Kenedi is? Akkor is jogos a kérdés, ha úgy hisszük, hogy Kenedi sokkal inkább lehetett "célszemély", azaz megfigyelt és nem megfigyelő. De beszéljünk a másik szerkesztőről, Vicsek Ferenc újságíróról, és emlékezzünk a "régi" Mozgó Világ 1984-es szétverésére. A szerkesztők és szerzők nagy részének kiebrudalása után a folyóiratot leginkább újságírók működtették, tartották életben. A régi és az új folyóirat színvonalától függetlenül ez gyalázatos tett volt. Az újságírók olyan tömegben és szervezetten tették ezt, ami bizony fölveti, hogy mindez mondjuk egy Ulti elnevezésű játszma keretében történt. Persze az is meglehet, hogy egyszerűen csak Knopp elvtárs szervezte az egészet, a titkosszolgálatokra nem volt szükség. A régi Mozgó Világ gyalázatos megszüntetése után újságírók tömege érezte úgy, hogy nekik mindenképpen a Mozgó Világ körül a helyük. Baló György, Farkas Zoltán, Bossányi Katalin, Friderikusz Sándor, Gálik Mihály, Havas Henrik, Hegyi Gyula, R. Székely Júlia, Seszták Ágnes, Tarnói Gizella, hogy csak néhány nevet említsek abból az ötvenből, akik 1984-1987-ben a Mozgó Világ körüli gyalázatukat elkövették. No és persze Vicsek Ferenc. Ha elképzelhető valakiről, hogy 1984-ben egy hatalmi játszma végrehajtó figurája (és ettől függetlenül is munkássága alapján a Kádár-rendszerrel legalábbis kollaboráló újságírónak tekinthető), akkor miért ne lenne elképzelhető róla ugyanez 1996-ban? Az Állami félelem című műsor által fölvetett legsúlyosabb kérdés a civil félelemről szól. Nincsenek információk, nem hozzáférhetők a dokumentumok. Nem tudható, nem dokumentálható, hogy kiket és kik figyeltek meg. Szétválaszthatatlanok a tények, a valószínűségek, a lehetőségek, a spicliség a másfajta emberi gyarlóságtól. Nem tudható, hogy a velünk szemben ülő nem éppen a mi besúgónk volt-e. Tudom, hogy a besúgás gyanúja az érintettek egy részét fölháborítja, különösen az, ha e kérdések esetleg nyilvánosság elé kerülhetnek. Valóban, az említettek egyikénél magam is elképzelhetetlennek tartom, hogy besúgó lett volna. De ahhoz, hogy az elképzelhetetlen vagy a meg nem történt ne legyen elképzelhető, hozzáférhetővé kell tenni a rendszerváltás előtti titkosszolgálati dokumentumok nagy részét. De június 16-a példáján is látható, hogy a politikai szervezetek és a sajtó (a szolgalelkeken kívül is) tele volt besúgókkal. A jelek szerint ezek az emberek most is "helyükön vannak". Egyik csoportnak sem érdeke tehát, hogy hozzáférhetővé tegyék az erről szóló információkat.

Az olvasó sem tudhat semmit. Azt sem, hogy ennek a cikknek a szerzője vajon nem egy Pasziánsz fedőnevű operatív játszma keretében írta-e cikkét.

A szerző újságíró.

 

szerző
Langmár Ferenc
publikálva
1996/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk