A posztszovjet állampolgár, akit népnek szoktak szólítani és szavazópolgárként kezelni, reggel trolira száll, lyukaszt, jegyet vagy ellenőrt, ami közelebb esik neki, aztán megpróbál bízni abban, hogy valami erős ember végre rendet teremt. Különben bumm!, volt-nincs posztszovjet állampolgár, noch dazu a troliból se sok marad. Mintha fogyatkozóban volnának a terroristák tartalékai: Carlos még az OPEC-értekezlet résztvevőit akarta hidegre tenni, a RAF se adta alább NATO-főmókusnál. Most meg Jeruzsálemben busz, Moszkvában pláne troli, a sivárság, az eljegecesedett viszonyok sajátos mozgású metaforája. A jelenlegi helyzetben aligha érthető, mit akartak a trolirobbantók. Hacsak nem tényleg a csecsenek voltak, akiknek minden kifogásuk meg lehet minden ellen, ami az oroszságot mint olyant képviseli. És azért ebben kevés személy, tárgy vagy fogalom kelhet versenyre a trolival (esetleg az utcasarkon mért szovjet praliné). A két, a csecsenföldi orosz agresszióban minden bizonnyal vétlen jármű és (lapzártánkig) öt hasonlóképpen ártatlan állampolgár másvilágra küldését akár erősen alulprofilírozott, visszafogott reakciónak is tekinthetnénk arra, ami Csecsenföldön az orosz elnökválasztás óta történik. Azon nyomban, hogy Borisz Jelcin - többek közt épp annak köszönhetően, hogy a csecsen háború gyors befejezését ígérte - megnyerte a választást, az orosz hadsereg csecsen falvak szorgos ágyúzásába fogott, az áldozatok közt, civileknek, tömegközlekedőknek se szeri, se száma. (Több száz, hangzik az ilyenkor mindig legpontosabb meghatározás.) Idegbe jönni tehát lenne ok. Másrészt viszont aligha akad olyasmi, amivel saját ügyüknek jobban árthatnának, mint a mulyaságig ártatlan életeket követő trolirobbantással. És tételezzük fel, hogy Csecsenföldet profik igazgatják, akik nemigen engednék, hogy tőlük független, hozzájuk képest radikális erők Moszkvában grasszáljanak és utcai harcot folytassanak valami videójáték szabályai szerint. Éppen ezért nem kell, hogy a kelleténél hülyébbnek érezzék magukat azok, akik elhiszik, hogy a csecsenek hirdettek szent háborút a trolik ellen; és azok sem, akik provokációra gyanakszanak. Ez is benne van a pakliban. Ilyen politikai pártok és erők igenis vannak, főként Oroszországban (másutt jobbára még el-elügyetlenkedik). Belefér. Hogy tehát valami orosz volt a merénylő, esetleg létező politikai erőhöz közel álló, nagy ívű tervekkel országának jövőjével kapcsolatban; és hogy hívei között akadnak, akik valami olyasminek álcázzák magukat, mint akik vannak a trolikon, mondjuk kémiaszakkörre igyekvő gimnazistának vagy háziasszonynak hazatérőben a Petrovkáról, ceccegnek a nyelvükkel, miközben a szomszéd újságját silabizálják, aztán a sok cekkerből az egyiket ottfelejtik az ülésen; vagy ittas munkanélkülinek, aki a visszaválthatós sörösüvege mellől távozik hányavetin. Hogy ne szúrjon szemet, hogy olyan legyen, mint a többi, akik úgy vannak, trolikon, metrókon, utcákon, mindenütt, népnek szokták hívni őket, és egyre nyíltabban van vadászidény rájuk.
Na, bumm
A posztszovjet állampolgár, akit népnek szoktak szólítani és szavazópolgárként kezelni, reggel trolira száll, lyukaszt, jegyet vagy ellenőrt, ami közelebb esik neki, aztán megpróbál bízni abban, hogy valami erős ember végre rendet teremt. Különben bumm!, volt-nincs posztszovjet állampolgár, noch dazu a troliból se sok marad. Mintha fogyatkozóban volnának a terroristák tartalékai: Carlos még az OPEC-értekezlet résztvevőit akarta hidegre tenni, a RAF se adta alább NATO-főmókusnál. Most meg Jeruzsálemben busz, Moszkvában pláne troli, a sivárság, az eljegecesedett viszonyok sajátos mozgású metaforája. A jelenlegi helyzetben aligha érthető, mit akartak a trolirobbantók. Hacsak nem tényleg a csecsenek voltak, akiknek minden kifogásuk meg lehet minden ellen, ami az oroszságot mint olyant képviseli. És azért ebben kevés személy, tárgy vagy fogalom kelhet versenyre a trolival (esetleg az utcasarkon mért szovjet praliné). A két, a csecsenföldi orosz agresszióban minden bizonnyal vétlen jármű és (lapzártánkig) öt hasonlóképpen ártatlan állampolgár másvilágra küldését akár erősen alulprofilírozott, visszafogott reakciónak is tekinthetnénk arra, ami Csecsenföldön az orosz elnökválasztás óta történik. Azon nyomban, hogy Borisz Jelcin - többek közt épp annak köszönhetően, hogy a csecsen háború gyors befejezését ígérte - megnyerte a választást, az orosz hadsereg csecsen falvak szorgos ágyúzásába fogott, az áldozatok közt, civileknek, tömegközlekedőknek se szeri, se száma. (Több száz, hangzik az ilyenkor mindig legpontosabb meghatározás.) Idegbe jönni tehát lenne ok. Másrészt viszont aligha akad olyasmi, amivel saját ügyüknek jobban árthatnának, mint a mulyaságig ártatlan életeket követő trolirobbantással. És tételezzük fel, hogy Csecsenföldet profik igazgatják, akik nemigen engednék, hogy tőlük független, hozzájuk képest radikális erők Moszkvában grasszáljanak és utcai harcot folytassanak valami videójáték szabályai szerint. Éppen ezért nem kell, hogy a kelleténél hülyébbnek érezzék magukat azok, akik elhiszik, hogy a csecsenek hirdettek szent háborút a trolik ellen; és azok sem, akik provokációra gyanakszanak. Ez is benne van a pakliban. Ilyen politikai pártok és erők igenis vannak, főként Oroszországban (másutt jobbára még el-elügyetlenkedik). Belefér. Hogy tehát valami orosz volt a merénylő, esetleg létező politikai erőhöz közel álló, nagy ívű tervekkel országának jövőjével kapcsolatban; és hogy hívei között akadnak, akik valami olyasminek álcázzák magukat, mint akik vannak a trolikon, mondjuk kémiaszakkörre igyekvő gimnazistának vagy háziasszonynak hazatérőben a Petrovkáról, ceccegnek a nyelvükkel, miközben a szomszéd újságját silabizálják, aztán a sok cekkerből az egyiket ottfelejtik az ülésen; vagy ittas munkanélkülinek, aki a visszaválthatós sörösüvege mellől távozik hányavetin. Hogy ne szúrjon szemet, hogy olyan legyen, mint a többi, akik úgy vannak, trolikon, metrókon, utcákon, mindenütt, népnek szokták hívni őket, és egyre nyíltabban van vadászidény rájuk.
