A választás első fordulója utáni első nemzetközi sajtótájékoztatón, ahol természetesen komoly érdeklődés övezte a leendő miniszterelnök kormányzati terveit, Orbán Viktor meglehetősen kemény és konkrét kérdést kapott. A Financial Times (FT) újságírója szó szerint a következőre volt kíváncsi: "Orbán úr, ön az utóbbi négy évben sok időt töltött a szocialista kormányzat megszorító politikájának támadásával. A következő négy évben minden intézkedésüket vissza fogja vonni? És mit fog tenni a költségvetési hiánnyal? Emlékszik, ön korábban azt mondta, hogy a 3,8 százalékos hiánycél nem reális. Mi a realisztikus hiánycél? Mit fog mondani az IMF-nek? És ha adót csökkent, miből fogja azt finanszírozni, hogy megőrizze a költségvetés egyensúlyát? Önnek is majd csökkentenie kell a kiadásokat?" ("Mr. Orbán, in the last four years you have spent a lot of time attacking the austerity measures of the socialist government. In the next four years are you gonna reverse all the things they've done? And what are you gonna do with the deficit? You know that you've said that the target of 3,8% is not realistic. What is a realistic target? What are you going to say to the IMF? And if you gonna cut taxes, how are you gonna fund these, in terms of keeping the budget balance? Will you have to cut spending as well?")
Mielőtt a Fidesz elnöke válaszolhatott volna, Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője a következő kreatív rögtönzést adta elő: "Bocsánat, csak a magyar újságíróknak segítségként. Tehát a kérdés a költségvetési hiány valós mértékére vonatkozott, a leendő gazdaságpolitikai lépésekre, illetőleg a sokat bírált megszorító intézkedések visszavonására." Ne feltételezzük, hogy Szijjártó Péter nyelvértési problémákkal küszködik, hiszen saját bevallása szerint angolul, németül és oroszul is beszél (forrás: http://www.szijjartopeter.hu/eletrajz.html). Ha mégis így lenne, a kormányzásra készülő pártnak érdemes volna eltanakodnia azon, hogy a nemzetközi sajtótájékoztatókon nem volna-e érdemes inkább tolmácsok segítségét igénybe venni. Ám most induljunk ki abból, hogy hihetünk Szijjártó önéletrajzának, és valóban jól ért és beszél angolul. És ha ez így van, akkor nehéz másra gondolni, mint hogy a félrefordítás nem véletlen volt, hanem szándékos. Szándékos megtévesztése a nyilvánosság azon részének, amely nem beszél készségszinten angolul, és amely így az elnöki stáb vezetőjének interpretációjára hagyatkozhatott.
*
A Financial Times egy ilyen közegben gyakorlatilag a külföldi piacokat (is) képviseli, vagyis a hazai média jelen lévő képviselői ily módon arról is értesülhettek, mi érdekli a Magyarország jövőjét eminensen befolyásoló nemzetközi gazdasági és pénzügyi közeget. Ha nem hallottam volna az eredeti kérdést, és kizárólag Szijjártó szavain keresztül érzékelném az FT által képviselt világot, elhinném, hogy az általános piaci vélemény szerint a még hivatalban lévő kormány nem a valós költségvetési adatokat adja közre. Pedig az FT tudósítója félreérthetetlenül fogalmazott. Nem általános alanyt használt, sőt még emlékeztette is Orbánt arra, hogy a Fidesz (és nem mások) álláspontja szerint nem realisztikus a deficitcél. Szijjártó egyik legdurvább csúsztatása egyébként éppen a valós szó használata a realisztikus helyett, pedig e kifejezések között ebben a kontextusban óriási különbség van.
Ha nem hallottuk volna az eredeti kérdést, azt is gondolhatnánk, hogy - mivel Szijjártó nem nevezte meg, hogy ki bírálta sokat a megszorító intézkedéseket - közmegegyezés tárgyát képezi, hogy azokat mindenki kritizálta. Horribile dictu, a piacok is hajlamosak ezzel azonosulni. Pedig az FT egyértelmű és világos volt: konkrétan Orbánt szólította meg, rámutatva, hogy ő (és nem más) töltött sok időt az utóbbi négy évben a megszorítások támadásával.
Az eredeti kérdés ismerete híján azt is gondolhatnánk, hogy a piacok csak úgy általában, felületesen érdeklődnek a kormány "leendő gazdaságpolitikai elképzeléseiről" (by Szijjártó). (Amire nyilván csak úgy általában és felületesen lehet válaszolni.) Pedig ennél sokkal többet és konkrétabbat tett a Financial Times: a lap újságírója (a szijjártói interpretációval szemben) a lényeget ragadta meg, a Fidesz gazdaságpolitikai tárgyú megszólalásainak gyengeségeit, de legalábbis tisztázatlan és roppant fontos részleteket igyekezett a helyükre tenni. Arra az igen egyszerű és könnyen belátható összefüggésre világított rá, hogy ha csökkennek az adókulcsok, akkor hiány keletkezik, amit célszerű pótolni valahogyan, például a kiadások csökkentésével.
Nyilván a magyar újságírók többsége és maga Orbán is pontosan értette, hogy a brit üzleti napilap mit kérdezett a leendő kormányfőtől. De azzal, hogy Szijjártó a neki nem tetsző kérdés helyett egy, a saját ízlése szerinti kényelmesebb megfogalmazással segítette ki főnökét, kiküszöbölte a sajtókontrollt, és mindezzel az olvasókat, a választókat tévesztette meg - a választások közepette. Mindebből persze az következett, hogy Orbán is ízlése és kénye-kedve szerint válaszolt. Ahogyan a Fidesz elnöke teszi is: "elegánsan" bújik ki a kérdések alól, valós költségvetési hiányról beszél ahelyett, hogy az általa elképzelt "realisztikus" deficitet világítaná meg. Ha mégis az utóbbiról beszélne, kiderülne, hogy mégis érvényes a valamit valamiért elv, azaz, ha adót akar csökkenteni, valakitől el kell venni (kitől is?), vagy a hiány szalad el, amihez viszont az IMF-nek lesz pár szava. Én is csak az FT újságíróját tudom idézni (és nem interpretálni): "Mit fog mondani az IMF-nek?"
És végül felmerül a kérdés, hogy vajon egy magyarul elhangzó, hasonlóan kényelmetlen kérdést hogyan fog újbeszélre (újmagyarra) fordítani a kormányzati kommunikáció? Bízzunk benne, hogy nem válik mindennapos kormányzati gyakorlattá az első nemzetközi sajtótájékoztatón tapasztalt rugalmas médiapolitika.
A szerző a Progresszív Intézet igazgatója.
