Nagyívű szónoklataiban - melyek az utóbbi időben rendre úgy végződtek, hogy hallgatóságának a végén alá kellett írni hol egy chartát, hol egy ívet, hol négy évet - Orbán Viktortól hallottunk már ilyet, de most írásba is adta egy múlt heti interjúban. "A hatalomba visszatért posztkommunista elit ezúttal nem tudja elkerülni, hogy minden cselekedetéért kiméressék rá a jog szerinti felelősség."
Aha, hogy is van az "ezúttal"? Mikor van az "ezúttal"? Ha Orbán újra hatalomra kerül? Ennek persze egészen pontos előrejelzésével szolgált (közvetlen környezetének, rajongóinak - Heti Válasz, 50. szám) az idézett beszélgetésben. Jön a népszavazás: a Fidesz biztosítja az ő népének, hogy az gyakorolhassa még egy kicsit demokratikus jogait. S a népszavazás eredménye láttán az okkal hálás, egyszersmind okkal dühös nép kimegy az utcára, hogy monnyon le, alakuljon szakértői kormány, vagy írjanak ki időközi választásokat, amit csak a Fidesz nyerhet, s eljő a számonkérés szép ideje.
Oké, a "mikor" meg is van! Vessük magunkat a "hogyan" nyomába!
A hatalmon lévő (O. V.) majd megmondja, hogy kinek jár ki a jog szerinti felelősségrevonás. Mi van ennek az embernek a fejében jogállamról, igazságszolgáltatásról és egyáltalán a demokráciáról? A bűncselekmény kifejezést ismerjük, de van olyan is, hogy hatalomfüggő bűncselekmény? Tételezzük fel, Orbán nem beszél a levegőbe, s tudomása van a "posztkommunista elit" némely (szerinte minden) dolgának bűnös voltáról. Akkor miért kell megvárni, míg hatalomra tetszünk kerülni? Istenuccse, van ennek az országnak működő igazságszolgáltatása. Hozzá kéne fordulni, mondjuk rögtön azután, hogy átnézzük a büntető törvénykönyvet, s kimazsolázzuk belőle, mit is követtek el a kiszisták. Feljelentés, satöbbi. Frászt, inkább megvárom, míg hatalomra kerülök, oszt, meglátjátok barátaim, adok én a testüknek demokratikusan.
Ugyanakkor Orbán nyilván nem a kisujjából szopta az efféle - alkalmasint mégiscsak retorikai - fordulatokat, hanem olvashatta valami egészen hülye politikusoknak szóló sillabuszban, amit arra írtak, mit mondjanank egészen hülye híveiknek; hiszen hasonlóra azért már volt - ugyancsak fenemód dicsőséges - példa a közelmúltunkban. A Keller-féle közpénzügyi államtitkárság, ami ugyan drágáért semmiféle konkrét eredményt nem ért el, de arra mindenképpen jó volt, hogy még jobban megutáltassa az emberekkel a politikát (azaz saját ügyeik intézését).
Éppenséggel elfogadható, ha Orbán Viktor azt gondolja, hogy az ellenzék vezetőjeként olyan hülyeséget beszél, amilyet csak akar. Az viszont már egyáltalán nem, hogy olyan országról delirál, ahol ő mondja meg, ki a bűnös és ki nem az.
