Ulster lángjai

  • 1997. július 10.

Publicisztika

Tavaly másképp történt. Más kormány volt Londonban, más kormány volt Dublinban, más politikusok próbáltak közvetíteni protestánsok és katolikusok között Észak-Írországban. Akkor az lett kitalálva, hogy a protestánsok, az Orániai Rend Drumcreeból mégsem mehetnek át Portadownba, és útközben nem masírozhatnak át a katolikusok utcáin. A drumcree-i masírozók aztán öt napig nem mozdultak ki a templomkertből, fölöttük katonai helikopterek köröztek, körülöttük plasztikpajzs mögött rendőrök és katonák. És egyre többen lettek. Amikor már egész Észak-Írországból arrafelé indult a nép, a rendőrfőkapitány engedett. Az Orániai Rend végigmenetelt a Garvaghy roadon. Utána napokig lángolt Ulster.

Tavaly másképp történt. Más kormány volt Londonban, más kormány volt Dublinban, más politikusok próbáltak közvetíteni protestánsok és katolikusok között Észak-Írországban. Akkor az lett kitalálva, hogy a protestánsok, az Orániai Rend Drumcreeból mégsem mehetnek át Portadownba, és útközben nem masírozhatnak át a katolikusok utcáin. A drumcree-i masírozók aztán öt napig nem mozdultak ki a templomkertből, fölöttük katonai helikopterek köröztek, körülöttük plasztikpajzs mögött rendőrök és katonák. És egyre többen lettek. Amikor már egész Észak-Írországból arrafelé indult a nép, a rendőrfőkapitány engedett. Az Orániai Rend végigmenetelt a Garvaghy roadon. Utána napokig lángolt Ulster.

De idén másképp történt. Másképp történt ugyanaz. Idén Mo Mowlam, a brit kormány Észak-Írországért felelős minisztere az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy az Orániai Rend végigvonulhat a Garvaghy roadon, nem tiltja be és nem téríti el a menetet - még mindig ez a kisebbik rossz. Múlt vasárnap a mókás ruhába öltözött, keménykalapos protestáns férfiak néma csendben elhaladtak katolikus honfitársaik sorfala előtt, akik sértéseket és fenyegetéseket kiabáltak feléjük, és náciknak nevezték őket. De az igazi megaláztatást mégis ők szenvedték el. Észak-Írország térképét gettók adják ki. A gettólakók arcról is felismerik a saját fajtájukat és a másikat, épp ezért ritkán tévednek az ellenség negyedeibe. Amelyekről azt gondolják, hogy igazából az is az övék. Ez az értelme a látszatra minden értelem nélküli marching seasonnak, a tavasztól augusztusig tartó felvonulási évadnak, amikor az Orániai Rend, a protestáns, tehát többségi, tehát lojalista kulturális és hagyományőrző szervezet átvonul kisebbségi katolikusok utcáin. A tér szimbolikus birtokbavétele; és mielőtt hülyének néznénk őket, gondoljunk arra, hogy hány emléktáblát meg szobrot avattak Erdélyben a magyarok 1990 után. Az Orániai Rend azt mondja: ez az ország a miénk, jogunk van benne járkálni. A katolikusok azt mondják: ez az utca meg a miénk, és jogunk van beverni a pofátokat, ha idejöttök. Múlt vasárnap a katolikusok nem verték be senkinek a pofáját: a menetelés alatt a RUC, a - protestáns többségű - északír rendőrség tartotta őket távol a menetelőktől, és aznap este, hogy teljes legyen a vereségük, még meg is verték őket, mintegy magánszorgalomból.

Pedig még néhány hete is úgy tűnt, hogy sikerül asztalhoz ültetni a katolikus kisebbség legerősebb politikai pártjának, a Sinn Féinnek a vezetőit. A brit kormány teljesítette volna követelésüket, köztük azt is, hogy a fegyverek beszolgáltatása ne a tárgyalások előtt, hanem azokkal párhuzamosan történjék. Sőt - Tony Blairék arra is hajlottak volna, hogy a legnagyobb írfaló seggfejt, Ian Paisley tiszteletest kihagyják a békefolyamatból. A Sinn Féin ezek után nehezen mondhatott volna nemet - és a Sinn Féin nélkül nemcsak béke nincs, de nincs háború sem. Azok, akik háborút akarnak, meg kellett hogy akadályozzák a Sinn Féin bekapcsolódását a békefolyamatba. Ezért lőtt le két, női ruhába öltözött IRA-tag két rendőrt június 16-án, a felvonulási évad elején Lurganban. A többi már ment a maga útján. A Sinn Féint ezután nem hívták sehová: múlt vasárnap óta már ha hívnák, se menne. És Ulster idén nyáron is sokáig fog lángolni.

Figyelmébe ajánljuk