United Vadkan Company

  • 2004. június 10.

Publicisztika

Polt Péter legfõbb ügyész egyenlege a Narancsban eddig nullszaldós volt: például az olajügyi hisztéria idején nemcsak korrektül viselkedett (ez a minimum), hanem határozottan is; az elõzõ kormány "megfigyelési ügynek" elkeresztelt rágalomhadjáratát hivatalos jelentésben minõsítette alaptalannak. (Jogállamban egy ilyen legfõbb ügyészi állásfoglalás után a rágalmazó bocsánatot kér, veszi a kalapját és hosszabb pihenõre vonul vissza. Már ha úriember az illetõ. Igaz, úriember defaultban nem rágalmaz.) A másik serpenyõbe került mondjuk a Fidesz közeli cégbirodalom furcsa elemekkel teli kezelése (például tanúként sem hallgatták ki azt az ügyvédet, aki elõtt egyazon munkanap leforgása alatt három különbözõ ember jelent meg ugyanazzal a Joszip Tot nevére kiállított útlevéllel), vagy az a feltûnõ visszafogottság, ahogyan a közvádlók a végül jogerõs elmarasztaló bírói ítélettel végzõdött Várhegyi Attila elleni perben viselkedtek.

Az elõzõ kormányzati ciklus gyanús ügyletei (Országimázs Központ, Millenáris, Magyar Televízió, martinsalakos házak, sztrádaépítés stb.) miatt indított eljárások sorra elhaltak: és bár a legfõbb ügyész, mint mindig, ezekben az esetekben is aprólékos jogi érveléssel támasztotta alá hivatala álláspontját, egyre több kérdés maradt a levegõben. A lapunk elõzõ két számában közölt Millenáris-összeállítás (Látszat és valóság, illetve Homályból homályba) pontosan mutatta be, hogy mely pontokon lohadt le az igazságszolgáltatás tényfeltáró buzgalma.

Kételyeinket csak tovább növelte az elmúlt napokban kipattant vadászhistória. Polt Péter együtt lõdözgetett az erdõ vadjaira többek között azzal a volt államtitkárral, akinek a felügyelete alá tartozó intézmény szerzõdéseit javában vizsgálták már a hatóságok e felhõtlen szórakozás idején. Hogy ebbõl következik-e valami, azt lehetetlen bizonyítani. De lehetetlen azt is, hogy ebbõl semmi nem következik. Ám a volt kománytisztviselõ nyilván megkönnyebbült 2003 õszén, amikor értesült arról: az ügyészség azért nem továbbította a bíróságra a Millenáris ügyében benyújtott pótmagánvádat, mert az úgymond egy nappal lecsúszott a határidõrõl. És kiderült az is a HVG egyik írásából, hogy a köztársaság legfõbb ügyésze olyan birtokon vadászgat olykor, amely közvetve a legnagyobb lakossági bank vezetõjének az érdekeltsége.

Az adatvédelmi ombudsman, az ellenzéki sajtó a vadászatokról adatokat gyûjtõ Keller Lászlóra tüzel. Utóbbinak ez a dolga (legfeljebb kissé vicces, hogy Polt nevét e tudósításokban nagyítóval kell keresni), viszont az a sietség s a nagyvonalúság, amivel az országgyûlési biztos pálcát tört Keller fölött, gondolkodóba ejtõ. Lehet, Keller adatgyûjtése valóban hatályos törvényekbe ütközött (de nagyobb a valószínûsége annak, hogy nem). Ám a szocialista politikus lépése ez esetben kétségkívül közérdeket szolgált: igenis joguk van az állampolgároknak tudni azt, hogy a törvényesség egyik fõ letéteményese - aki egyetlen nyilatkozatában sem mulasztja el kifejteni, hogy posztjából fakadóan milyen normáknak kell megfelelnie - hivatali munkaidején kívül egy eljárás alá vont intézmény vezetõ alkalmazottjának társaságában kapcsolódik kifelé. Továbbmegyünk: a közvéleménynek azt sem árt tudnia, hogy a legfõbb ügyész kinek a társaságában látogatja munkahelyének mosdóját. És ha a közvélemény netán arról értesül, hogy a legfõbb ügyész a politika és a gazdaság határmezsgyéjén kavaró, nagy befolyású személyekkel jár egy brancsba, vagy fogadja el meghívásukat, akkor a közvélemény ezen nyilván el fog töprengeni. Ha ezekre az információkra nem lehetünk kíváncsiak, s ha lemondunk arról a jogunkról, hogy ítéletet alkossunk róluk, a vadászkompánia tagjai után mi is megtettük a magunk kis lépését a banánköztársasági államforma felé.

Neked ajánljuk