Valahol utat vesztettünk

  • 2001. augusztus 30.

Publicisztika

Vancsik Zoltán szocialista országgyűlési képviselő két héttel ezelőtti halálának a körülményeiről tényszerűen jelenleg nem sokat tudunk. A szakértői jelentések egyelőre nem készültek el, és ezek nélkül az eddigi részinformációk - a politikus gépkocsija műszakilag talán nem volt a legjobb állapotban, a végzetes utazás előtt nyitva találta az autó ajtaját stb. - semmit nem érnek. Csak egyvalami biztos: Vancsik az M7-esről nagy sebességgel letért, egy fának ütközött, és szörnyethalt.

n Vancsik Zoltán szocialista országgyűlési képviselő két héttel ezelőtti halálának a körülményeiről tényszerűen jelenleg nem sokat tudunk. A szakértői jelentések egyelőre nem készültek el, és ezek nélkül az eddigi részinformációk - a politikus gépkocsija műszakilag talán nem volt a legjobb állapotban, a végzetes utazás előtt nyitva találta az autó ajtaját stb. - semmit nem érnek. Csak egyvalami biztos: Vancsik az M7-esről nagy sebességgel letért, egy fának ütközött, és szörnyethalt.

De érhet-e Magyarországon "egyszerű" baleset politikust?

Nyilván nem.

Főleg, ha az elhunytról egyes nyilvános szereplők, politikusok és jól értesült sajtómunkások tudni vélik, hogy nem- csak szerette az éjszakai életet, de úgymond kapcsolatai is voltak az "alvilági élet szereplőivel", ha bizonyos sajtóhírek szerint családtagjai, rokonai közül néhányan "furcsa ügyletekbe" keveredtek, és ha leleményes lapszerkesztők főcímben ugratják ki, hogy a "székesfehérvári maffiaügynek" nevezett izé kapcsán nemrég kihallgatták. (Tanúként, egyébként: nem tudott semmit.) Az olyan politikus halála is gyanús, akiről más közszereplők úgy tudják, hogy az aktuális kormányfő családjának a vállalkozásairól gyűjtött adatokat, és sokak által vélelmezetten kínosan jól informált az aktuális kormányhoz közeli macherek gazdasági ügyleteiről (tele van a páncélszekrénye).

Vancsikról mindkét feltételezés napvilágot látott: az elsőt, az "alvilági" szálat a kormánypárti Magyar Nemzet vette föl, majd a MIÉP gombolyította tovább (a komcsik=maffiózók interpretációs szupersztrádán száguldva), az utóbbit, a kormány számára egyre kellemetlenebb Vancsik képét Horn Gyula skiccelte fel, igaz, nagyon óvatosan, inkább csak sejtetve, hogy a sok véletlen egybeesés legalábbis elgondolkodtató. De Horn csak kimondta (vagy majdnem kimondta) azt, amiben a szocialisták közül nem kevesen (és nem nyilvánosan) "majdnem biztosak": hogy valami nagyon nem stimmel. Furának tartják, hogy egy amatőr autóversenyző csak úgy elszáll; és arra is emlékeznek sokan, hogy az olykor igencsak bárdolatlanul viselkedő Vancsik fiúi érzéseiben sértette meg a kormánypártok egyik legvadabbnak tartott, befolyásos képviselőjét, aki erre hasonló stílusban közölte a szocialista honatyával, hogy "kicsinállak".

A helyzetet súlyosbítja, hogy a rendőrségi vizsgálatnak alig fog valaki hinni. Éppúgy, mint ahogyan egy évvel ezelőtt is sokan kétségbe vonták a Legfőbb Ügyészség (LÜ) azon jelentését, amely a konkrét olajügyekben megvádolt politikusokat tisztázta. Hiába lesz korrekt a rendőrség (aminek az ellenkezőjére gondolni sem akarunk), és hiába volt - amennyire mi meg tudjuk ítélni - alapos az LÜ beszámolója is. No persze - annak, hogy a politikusokkal, a politikával kapcsolatos hatósági eljárásokat eleve mély bizalmatlanság övezi, oka van: négy évvel ezelőtt a társadalombiztosítás körüli visszaélésekkel voltak tele a lapok, és semmi nem történt; három évvel ezelőtt másról sem hallottunk, mint hogy a szemünk láttára loptak el egy komplett bankot, aztán semmi nem történt; három éve képtelen a rendőrség előbbre jutni a Fidesz közeli cégek ügyében; lassan egy éve folyik a nyomozás, minden kézzelfogható eredmény nélkül a Székely-ügyben és így tovább és így tovább. A szakértői jelentések már rég nem érdekelnek senkit, a rendőrséget kikacagják, és nem alaptalanul. A magyar belpolitikában nem az a lényeg, hogy mi hogyan és miért történt; a gondolatokat már régóta az határozza meg, hogy mi az, ami még elhihető egy eseményről; hogy mi az, amit a másikról feltételezhetek. Magyarországon 2001 nyarán egy konfliktuskereső politikus haláláról az ellenérdekelt feleknek kapásból ugyanaz jut az eszükbe: hogy gyilkosság történt. És amiről sokan elhiszik, hogy megtörténhet, az előbb-utóbb meg is fog történni.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.