n Vancsik Zoltán szocialista országgyűlési képviselő két héttel ezelőtti halálának a körülményeiről tényszerűen jelenleg nem sokat tudunk. A szakértői jelentések egyelőre nem készültek el, és ezek nélkül az eddigi részinformációk - a politikus gépkocsija műszakilag talán nem volt a legjobb állapotban, a végzetes utazás előtt nyitva találta az autó ajtaját stb. - semmit nem érnek. Csak egyvalami biztos: Vancsik az M7-esről nagy sebességgel letért, egy fának ütközött, és szörnyethalt.
De érhet-e Magyarországon "egyszerű" baleset politikust?
Nyilván nem.
Főleg, ha az elhunytról egyes nyilvános szereplők, politikusok és jól értesült sajtómunkások tudni vélik, hogy nem- csak szerette az éjszakai életet, de úgymond kapcsolatai is voltak az "alvilági élet szereplőivel", ha bizonyos sajtóhírek szerint családtagjai, rokonai közül néhányan "furcsa ügyletekbe" keveredtek, és ha leleményes lapszerkesztők főcímben ugratják ki, hogy a "székesfehérvári maffiaügynek" nevezett izé kapcsán nemrég kihallgatták. (Tanúként, egyébként: nem tudott semmit.) Az olyan politikus halála is gyanús, akiről más közszereplők úgy tudják, hogy az aktuális kormányfő családjának a vállalkozásairól gyűjtött adatokat, és sokak által vélelmezetten kínosan jól informált az aktuális kormányhoz közeli macherek gazdasági ügyleteiről (tele van a páncélszekrénye).
Vancsikról mindkét feltételezés napvilágot látott: az elsőt, az "alvilági" szálat a kormánypárti Magyar Nemzet vette föl, majd a MIÉP gombolyította tovább (a komcsik=maffiózók interpretációs szupersztrádán száguldva), az utóbbit, a kormány számára egyre kellemetlenebb Vancsik képét Horn Gyula skiccelte fel, igaz, nagyon óvatosan, inkább csak sejtetve, hogy a sok véletlen egybeesés legalábbis elgondolkodtató. De Horn csak kimondta (vagy majdnem kimondta) azt, amiben a szocialisták közül nem kevesen (és nem nyilvánosan) "majdnem biztosak": hogy valami nagyon nem stimmel. Furának tartják, hogy egy amatőr autóversenyző csak úgy elszáll; és arra is emlékeznek sokan, hogy az olykor igencsak bárdolatlanul viselkedő Vancsik fiúi érzéseiben sértette meg a kormánypártok egyik legvadabbnak tartott, befolyásos képviselőjét, aki erre hasonló stílusban közölte a szocialista honatyával, hogy "kicsinállak".
A helyzetet súlyosbítja, hogy a rendőrségi vizsgálatnak alig fog valaki hinni. Éppúgy, mint ahogyan egy évvel ezelőtt is sokan kétségbe vonták a Legfőbb Ügyészség (LÜ) azon jelentését, amely a konkrét olajügyekben megvádolt politikusokat tisztázta. Hiába lesz korrekt a rendőrség (aminek az ellenkezőjére gondolni sem akarunk), és hiába volt - amennyire mi meg tudjuk ítélni - alapos az LÜ beszámolója is. No persze - annak, hogy a politikusokkal, a politikával kapcsolatos hatósági eljárásokat eleve mély bizalmatlanság övezi, oka van: négy évvel ezelőtt a társadalombiztosítás körüli visszaélésekkel voltak tele a lapok, és semmi nem történt; három évvel ezelőtt másról sem hallottunk, mint hogy a szemünk láttára loptak el egy komplett bankot, aztán semmi nem történt; három éve képtelen a rendőrség előbbre jutni a Fidesz közeli cégek ügyében; lassan egy éve folyik a nyomozás, minden kézzelfogható eredmény nélkül a Székely-ügyben és így tovább és így tovább. A szakértői jelentések már rég nem érdekelnek senkit, a rendőrséget kikacagják, és nem alaptalanul. A magyar belpolitikában nem az a lényeg, hogy mi hogyan és miért történt; a gondolatokat már régóta az határozza meg, hogy mi az, ami még elhihető egy eseményről; hogy mi az, amit a másikról feltételezhetek. Magyarországon 2001 nyarán egy konfliktuskereső politikus haláláról az ellenérdekelt feleknek kapásból ugyanaz jut az eszükbe: hogy gyilkosság történt. És amiről sokan elhiszik, hogy megtörténhet, az előbb-utóbb meg is fog történni.
