Vánszorgás a semmibe

  • 1999. augusztus 12.

Publicisztika

Romok a romokon: az MLSZ hétfői rendkívüli közgyűlése, kínosan hosszas vajúdás végén lapátra tette Kovács Attilát és vele az elnökség addig túlélt hat tagját, s e döntés következményeként szeptember 25-re tisztújító közgyűlést hívott össze.

Romok a romokon: az MLSZ hétfői rendkívüli közgyűlése, kínosan hosszas vajúdás végén lapátra tette Kovács Attilát és vele az elnökség addig túlélt hat tagját, s e döntés következményeként szeptember 25-re tisztújító közgyűlést hívott össze.

Győzött Deutsch?

Na ja. Neki legyen mondva. Amiatt, hogy tavaly ősszel törvénytelen úton akarta eltávolítani Kovács Attilát a szövetség éléről, a magyar labdarúgás megreformálása egy éves késéssel kezdődhet el. (Hogy Deutsch eközben a Fidesz egyik legfontosabb, jól eladható arcából közlesajnálás tárgyáva züllött, az legyen az ő baja.) Ez a közel egy év feltehetőleg épp elég ahhoz, hogy az ISM és a Fidesz privatizációs terveit a kormány ebben a ciklusban már ne tudja megvalósítani. Ráadásul mind a mai napig nem teljesen világos az oksági kapcsolat Kovács Attila eltávolítása és a magyar labdarúgás megreformálása között. A magyar labdarúgásban uralkodó káosz nem Kovács Attila műve, ergo ha ő nincs, az még önmagában nem old meg semmit. A kormánynak az MLSZ-re magára kellene ráerőltetni az elképzeléseit, egészen pontosan rábírni a szövetséget arra, hogy adja oda a kormánynak azt, ami az övé: a bajnokságok szervezésének a jogát, amit a kormány aztán eladna. A kormány ezt az MLSZ-től erővel elvenni nem tudja: ennyi, reméljük, világos lett tavaly ősz óta. Arról viszont, hogy az MLSZ jogosítványainak elvétele, majd privatizálása hogyan, milyen jogi vagy politikai lépések segítségével történik meg, feltehetőleg nem csak nekünk nincs halvány elképzelésünk sem. Annál is inkább, mert az MLSZ önmagából választ majd új elnököt, és e tény önmagában is elégséges lenne ahhoz, hogy nyugodtak legyünk: minden marad a régiben. A szeptember végén csatasorba lépő új arcok olyan régiek lesznek, mint a gyalázat maga. A százegynehány küldött között nincsen egyetlen olyan személy sem, aki az elmúlt időszakban ilyen vagy olyan szinten ne vállalt volna valamilyen tisztséget a romlottság e bizonyítottan perpetuum mobileként működő gépezetében. Nem tökmindegy, hogy Mészöly Kálmán jön-e, vagy Torgyán József? Hívják Andreát!

Mindezek tetejébe a mi konklúziónk is elmarad. Vegyük végre le a kezünket róluk! Hajítsuk közéjük merőben érzelmi létezésű gyeplőnket! Forduljunk el mindettől végérvényesen! Fogadjuk el, hogy számunkra a labdarúgás most már mindörökké csak a grundfoci szintjén létezik. Ne nézzük, játsszuk!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.