Vánszorgás a semmibe

  • 1999. augusztus 12.

Publicisztika

Romok a romokon: az MLSZ hétfői rendkívüli közgyűlése, kínosan hosszas vajúdás végén lapátra tette Kovács Attilát és vele az elnökség addig túlélt hat tagját, s e döntés következményeként szeptember 25-re tisztújító közgyűlést hívott össze.

Romok a romokon: az MLSZ hétfői rendkívüli közgyűlése, kínosan hosszas vajúdás végén lapátra tette Kovács Attilát és vele az elnökség addig túlélt hat tagját, s e döntés következményeként szeptember 25-re tisztújító közgyűlést hívott össze.

Győzött Deutsch?

Na ja. Neki legyen mondva. Amiatt, hogy tavaly ősszel törvénytelen úton akarta eltávolítani Kovács Attilát a szövetség éléről, a magyar labdarúgás megreformálása egy éves késéssel kezdődhet el. (Hogy Deutsch eközben a Fidesz egyik legfontosabb, jól eladható arcából közlesajnálás tárgyáva züllött, az legyen az ő baja.) Ez a közel egy év feltehetőleg épp elég ahhoz, hogy az ISM és a Fidesz privatizációs terveit a kormány ebben a ciklusban már ne tudja megvalósítani. Ráadásul mind a mai napig nem teljesen világos az oksági kapcsolat Kovács Attila eltávolítása és a magyar labdarúgás megreformálása között. A magyar labdarúgásban uralkodó káosz nem Kovács Attila műve, ergo ha ő nincs, az még önmagában nem old meg semmit. A kormánynak az MLSZ-re magára kellene ráerőltetni az elképzeléseit, egészen pontosan rábírni a szövetséget arra, hogy adja oda a kormánynak azt, ami az övé: a bajnokságok szervezésének a jogát, amit a kormány aztán eladna. A kormány ezt az MLSZ-től erővel elvenni nem tudja: ennyi, reméljük, világos lett tavaly ősz óta. Arról viszont, hogy az MLSZ jogosítványainak elvétele, majd privatizálása hogyan, milyen jogi vagy politikai lépések segítségével történik meg, feltehetőleg nem csak nekünk nincs halvány elképzelésünk sem. Annál is inkább, mert az MLSZ önmagából választ majd új elnököt, és e tény önmagában is elégséges lenne ahhoz, hogy nyugodtak legyünk: minden marad a régiben. A szeptember végén csatasorba lépő új arcok olyan régiek lesznek, mint a gyalázat maga. A százegynehány küldött között nincsen egyetlen olyan személy sem, aki az elmúlt időszakban ilyen vagy olyan szinten ne vállalt volna valamilyen tisztséget a romlottság e bizonyítottan perpetuum mobileként működő gépezetében. Nem tökmindegy, hogy Mészöly Kálmán jön-e, vagy Torgyán József? Hívják Andreát!

Mindezek tetejébe a mi konklúziónk is elmarad. Vegyük végre le a kezünket róluk! Hajítsuk közéjük merőben érzelmi létezésű gyeplőnket! Forduljunk el mindettől végérvényesen! Fogadjuk el, hogy számunkra a labdarúgás most már mindörökké csak a grundfoci szintjén létezik. Ne nézzük, játsszuk!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.