n Pozsonyban, ha nem is fogadta olyan felháborodással az aktuális hatalom a szerencsétlen státustörvényt, mint Bukarestben, de az européernek tartott kormánykoalíció szlovák pártjai is izomból utasították el a határon túli magyarok helyzetén javítani hivatott jogi normát. Gőzük sem volt arról, mit tartalmaz - vagyis nem tudták, hogy igazán semmit -, máris diplomáciai csapáson kértek magyarázatot. Mikulás Dzurinda kormányfő megígérte a nemzetnek, megvédi az újabb magyar támadástól, talán nem is sejtve, hogy Vladimír Meciar, Ján Slota és Anna Malíková retorikáját használja. Ami nem valami dicső tett, pontosabban Szlovákia határain kívül nem az. Főleg akkor nem, ha Dzurindáék nem egyszer, de nem is kétszer deklarálták, hogy partnereiket a Balkántól távolabb eső tájakon keresik.
Ugyanezt a trükköt vetette be Vladó is: először azt találta mondani, hogy feltétel nélkül támogatja országa NATO-tagságát, sőt saját érdemeit emlegette: ha nincs az ő kormánya, Pozsony most messze állna a brüsszeli kaputól. (Csak mellékesen: Bruce Jackson, az amerikai NATO-bizottság elnöke két hete jelentette ki, hogy az elmeciarosodó Szlovákia elfogadhatatlan.) S hogy még elfogadhatóbbnak mutatkozzon Európában, azt üzente tettestársával, az időközben szocialistává vált Gyimesi Györggyel, hogy neki aztán semmi baja a státustörvénnyel, szlovákiai alkalmazását még véletlenül sem gátolná, sőt támogatná. Mert milyen szép is az, hogy Budapest aládúcolná a szlovákiai magyar iskolarendszert, miközben az alternatív oktatás bevezetését már rég elfeledte, sőt nem is gondolta soha komolyan, még kormányzása idején sem, amikor komoly erőfeszítéseket tett érdekében.
A bokszoló hangnemet váltott, lehet, mégis miniszterelnök akar lenni, méghozzá sikeres, és ehhez szüksége van jószomszédi kapcsolatokra még a rossz szomszéddal is. Főleg, ha nagyban függ az ország sorsa Budapest hangjától. Meciar baloldalán ismét helyet kapott Gyimesi, a díszmagyar, aki a HZDS korábbi kormányzása idején is ott csaholt a háttérben, hátha beveszi a világ, hogy Vladó imádja a magyarokat. Gyimesiék Magyar Szocialisták Pártjára (MSZP) konvertálták hosszú nevű pártjukat, kis haszonért akár báránybőrbe is bújnak. A kis öröm is öröm.
Ezután már csak az következhet, hogy az elborult nemzeti agy felveti a szlovákiai magyar területi autonómiát.
