Nem lehet most jó Schmuck Andornak lenni, bár épelméjű ember eddig is ritkán riadt fel álmából fojtogató kényszerrel, hogy mielőbb Schmuck Andorrá kell operáltatnia magát. Ugyanakkor nehéz feltételezni, hogy Schmuck Andor nem vette észre a pillanatot, amikor a pártja méretet vett róla és kilövésre érettnek találta. A nagy mű töredéke elkészült, lehetett a visszavonulásra készülni lassan: belépni úttörőnek, egy szavazattal bírni a közgyűlésen, felszámolni, de veszni nem hagyni a lelkes tábort, a fogyasztási és egyéb szokásaiban, pártpreferenciáiban számon tartott tömeget.
Választási évet élünk, áldozatok köllenek. Ezt még Schmuck is belássa. Annál is inkább, mert a nagy maflást nem ő, hanem a jelentős bűntársnak tűnő, szédületes karrierjét állítólag bűnözők strómanjaként befutó Czégé Zsuzsa kapta. Mondjuk, az már szombaton, a Népszabadság-cikk olvasása közben kérdésként merülhetett fel, hogy hol voltak ekkor a többiek. Hol volt a párt, a mindig éber miniszterelnök (aki a Horn Gyula betűsort alkalmazva szokja a jelenléti íveket szignálni), hol tébláboltak elvtársai? A válasz szinte magától fogalmazódott meg a naivabb olvasószerű papucsállatkában: nem voltak messze, és ha történetesen bizonyos zártkörű klubban költötték el estebédjüket, akkor első kézből értesülhettek mindenről.
Szerencsére Csintalan Sándor már hétfőn cáfolta, hogy a szocialista politikusoknak bármilyen kapcsolatuk lenne az alvilággal. Egy ország lélegzett fel. Ha nincs, hát nincs, jobb ez így mindenkinek; az meg külön öröm, hogy Csintalan hű előfizetőként érezte kötelességének, hogy megszólaljon és cáfoljon, csurkázzon és fenyegessen (azt, hogy a cikk megjelentetése "többmilliós reklámbevétel-kiesést ért meg" a lapnak, elég nehéz máshogy érteni).
Ám az csak az egyik kérdés, hogy miért épp most ment neki a Népszabadság Schmuck Andornak és Czégé Zsuzsának (akiknek lendületes Xénia-őrületéhez egy időben cserealapon reklámfelületet is biztosított). A másik az: lesz-e folytatás? Hogy az Andor csak kalkulált veszteség-e, akinek a dossziéját a párt dobta oda koncul, kivetve látszólag soraiból az oda nem valókat? Mert Schmuck és Czégé inkább látszanak Stannak és Pannak, mint Bonnie és Clyde-nak: Baja Ferenc mellett ők csak igyekvő kisdobosok. Ferenc tud valamit. Nem csak azt, hogy szereti a Gyula, és azt, hogyan kell 247 millió 662 ezer forintot keresni egy ügyleten - ez a hülyének is menne, ha hagynák -, Ferenc tudása abban rendkívüli, hogy mindent képes megúszni. Róla aztán bármi kiderülhet, dús és ápolatlan hajzuhatagának egyetlen szála sem sérül. Támogathat vodkahamisító üzemet, hírbe hozhatják a Nyírfa-dossziéval, a Magyar Nemzet leírhatja róla - szintén a Nyírfára hivatkozva -, hogy a Zefírusz Kft. (ahol Ferenc felügyelőbizottságol) példátlan méretű ingatlanbirodalomra tehetett szert nevetséges összegekért, Ferenc marad. Melyik kommandós-iskolában képeznek ilyen túlélőket? Mit szerethet rajta a miniszterelnöknek látszó Horn Gyula?
Lehet, azért tűri meg, mert nem tud róla eleget. Segítsünk Horn Gyulának: kérjük azokat, akik tudnak valamit Baja Ferencről, osszák meg velünk és az olvasókkal. Vagy egyszerűen írják meg, mit gondolnak e nagy tehetségű miniszterről.
Derüljön már ki végre, hogy ki ez a Feri, aki egy ideig még belénk veri.
