Publicisztika

Hiszen az öntelt és korlátolt mérnökember – akit, mint hajdanán írtam, az ő jó szerencséje és a mi fölfoghatatlan balszerencsénk Bartók Béla fia, a gyermektelenül maradt ifjabb Bartók Béla unokaöccsének (felesége testvérének a gyerekének) rendelt – ezek után már csak pro forma sorolta elő kifogásait egy a próbáról készült videofelvétel megtekintése után.

Ez a képlet, ha cipőgyárakról szólna a dal, rendkívül röviden lezárható volna: aki több cipőt csinál, mint amennyit megvesznek, az tönkremegy.

Kezdhetünk reménykedni! Talán elmarad az eddig szokásos cirkusz a legközelebbi parlamenti választás körül.

Hogy nekünk, kelet-európaiaknak túl sok lapot osztottak volna a múlt hét végi uniós költségvetési csúcson, nem lehet mondani: a visegrádi négyek drámai trouble shooting javaslata (vigyétek a hülye pénzeteket: a GDP 4 százalékát kitevő támogatás helyett elég lesz a 3,7 is) a magas feleket legfeljebb zavart köhécselésre késztette.

A Közgazdasági Szemle áprilisi számában jelent meg Kertesi Gábor és Kézdi Gábor írása az általános iskolai szegregációról. A tanulmány állítja, hogy a magyar iskolarendszer szegregáló, és ahelyett, hogy ellensúlyozná vagy kiegyenlítené, inkább megerősíti, elmélyíti a társadalmi egyenlőtlenségeket. Mindezt a megismételt PISA kutatások, a témával foglalkozó más dolgozatok is alátámasztják.

A nagy amerikai lapok oly gonoszak tudnak lenni Európával!

Sírnivaló látni, hogy az elutasító referendumok után az európai integrációt megújítani kívánó alkotmányszerződés hatálybalépése egyre esélytelenebbnek tűnik, s hogy olyan országokban szavazott a többség nemmel, amelyek a második világháború utáni európai együttműködés összekovácsolói voltak.

Miközben az MLSZ vezetése nem kis bátorságról tanúbizonyságot téve egyszerre hozza nyakunkra a Real Madridot és az argentin válogatottat (az előbbinek még nem találtak méltó ellenfelet - gyanítjuk, az utóbbinak sem: talán majd egymással menni fog), a magyar futball új dolgokat produkál.

Ha rögtön az államfőválasztás után a (leginkább emtékás) vért inni akaró szocialisták hangja hallatszott a legjobban, néhány nap múltán mintha a józanabb észjárásúak kerekedtek volna fölül.

Húsz éve senki nem hitte, hogy 15 évvel ezelőtt a független Magyar Köztársaság szabadon, demokratikusan választott parlamentje kormányprogramot vitat, és miniszterelnököt választ.

A hat srebrenicai fogoly agyonlövéséről szóló videokazettát először Hágában, Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök múlt szerdai tárgyalási napján vetítették le.

Az államfő-választási esélyeket latolgató korábbi vezércikkeinkben mindig abból a hipotézisből indultunk ki, hogy a frakciók racionálisan fognak a nagy napon viselkedni.

Dicső nép vagyunk mi, annyi már szentvaló; Csak az irigyünk sok, hordja el a manó. ... Aztán meg, nagy átok e szép ivadékon, Hogy az egyetértés közte igen vékony. Tartsunk össze, urak! most, urak, vagy soha! Itt a jó alkalom; hí a nemzet java. (Arany)

Hogy Szili Katalin miért nem lenne jó államfője Magyarországnak, számos alkalommal leírtuk ebben az újságban.