Tartalom

Narancs XVII. évf. 23. szám (2005-06-09)

Publicisztika

Publicisztika

Pető Iván: Mi maradt?

Húsz éve senki nem hitte, hogy 15 évvel ezelőtt a független Magyar Köztársaság szabadon, demokratikusan választott parlamentje kormányprogramot vitat, és miniszterelnököt választ.

Publicisztika

Képek

A hat srebrenicai fogoly agyonlövéséről szóló videokazettát először Hágában, Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök múlt szerdai tárgyalási napján vetítették le.

Publicisztika

Zakó

Az államfő-választási esélyeket latolgató korábbi vezércikkeinkben mindig abból a hipotézisből indultunk ki, hogy a frakciók racionálisan fognak a nagy napon viselkedni.

Egotrip
Belpol

Belpol

Akiről utcát neveztek el - Bátorfi Csilla asztaliteniszező

Huszonegy évvel ezelőtt, 1984-ben szerepelt először nemzetközi felnőttvilágversenyen. Tizenöt esztendős volt akkor. Aztán 1986-ban megszerezte első felnőtt Európa-bajnoki címét. Azóta már kilencnél jár. Néhány hete, a sanghaji asztalitenisz-vb-n két elvesztett játszma után kivonult a teremből, s a maga részéről befejezettnek tekintette a hongkongi Tie Ja-na elleni, 16 közé jutásért játszott mérkőzését.

Belpol

A Nagy Kivonulás - 21. Kommunista Kongresszus

A Munkáspárt belhelyzete fokozódik: múlt szombat reggel a pártellenzék kemény magja nem jutott be az egykori Csepel Művekben tartott kongresszusra. A renitensek az üzemcsarnokot elhagyó mintegy százötven szimpatizánssal a munkásotthonba vonultak, s ott folytatták a finánctőke elleni küzdelmet.

Belpol

Majd a jövő eldönti - Koldulás Szegeden

Betiltotta belvárosában a csendes koldulást Szeged önkormányzata. Miért volt erre szükség? És vajon a türelmi időszak elteltével mit tesz a város koldusaival a rendőrség? Hogy megtudjuk, elmentünk koldulni Szegedre, aztán átöltöztünk és bekopogtunk a rendelet szerzőjéhez. De nem lettünk se gazdagabbak, se okosabbak.

Külpol

Külpol

A k. életbe, egy igazi hős! (Mély Torok leleplezése)

Május 30-án A Vanity Fair - története során először - megelőzte a Washington Postot. A W. Mark Felt = Mély Torok-sztorit első kézből adták le, így a Post, amely dicsőségét nem kis részben még mindig a Watergate-ügyre alapozza, hazai pályán volt kénytelen a hírek után kullogni.

Külpol

Benn a farkas? - Paul Wolfowitz a Világbank elnöke

Nemzetközi ellenszenvhullám és zajos tiltakozások közepette lépett hivatalába. Az iraki háború kapcsán elhíresült neokon főmumust számos támadás érte az elmúlt hetekben, noha tudható, hogy személyében a legjobb képességekkel megáldott amerikai politikacsináló került a pénzintézet élére.

Külpol

Erőltetett menet - Izrael

Augusztus 15-én szinte bizonyosan megkezdődik a zsidó állam történelmének egyik legfájdalmasabb csatája, a gázai és észak-ciszjordániai telepesek kiköltöztetése. Mióta Ariel Sharon 2003 végén bejelentette az egyoldalú elszakadás tervét, nem szűnnek az indulatok. A többnyire baloldali támogatók is hosszasan sorolják a veszélyeket és a buktatókat.

Zene

Zene

Metadonna (Olivier Assays: Tiszta)

Nem kell különösebben sok energiát ölni a keresgélésbe, ha a filmkészítők bűvészboltjában a droggal küzdő ember nyavalyái és a gyermekét innen-onnan visszaszerezni akaró anya nehézségei után kutatunk.

Könyv
Trafik
Lélek

Lélek

Minden, vissza (Esztergomi nyár)

Az idei nyár forró hangulatban indult - melyet rögvest lehűlés követett, s ez pontosan jellemzi az idei Trianon tárgyú rendezvények sorsát is. Az esztergomi megemlékezéseket speciel alacsony intenzitású érdeklődés kísérte, ám mindez nem feledteti velünk a sokkal fontosabb tapasztalatot: mennyivel könnyebb átvészelni egy kánikulai napot a csendes, békés, de legfőképpen eszményien szép kisvárosban.

Tudomány
Tranzit