Az államfő-választási esélyeket latolgató korábbi vezércikkeinkben mindig abból a hipotézisből indultunk ki, hogy a frakciók racionálisan fognak a nagy napon viselkedni. Nos, a hétfői és a kedd délelőtti második forduló minden cifrasága, trükkje és hisztije ellenére a döntő harmadik menetben ez így is történt. Sólyom László 185 szavazatot kapott, pontosan annyit, amennyi a Fidesz és az MDF frakcióitól, illetve a fideszista függetlenektől előzetesen várható volt. Szili Katalinnak pedig az a 182 voks jutott, ami a sajátjaitól, a három szabaddemokratától plusz egy függetlentől (vélhetően Balogh Gyulától) bejött. Csodák nem estek, és voltaképpen örülhetünk, hogy az ésszerű magatartásnak a politikában sincs alternatívája.
Ami az elmúlt napokban történt, az nettó pártpolitika volt. Ám még mielőtt valaki is azt hinné, hogy mindjárt az emiatti divatos nyavalygásba kezdünk, szögezzük le: mindig is azt mondtuk, hogy a köztársaságielnök-választás - mivel az alkotmány szerint a pártok dolga - magától értetődően politikai kérdés. Minden, amit a Fidesz művelt (meg nem nevezett MDF-képviselők lekorruptozása, a nyíltan titkos szavazás kreatív ötlete meg a többi), ennek a folyománya. Egy cél vezérelte őket - de nem Sólyom elnöksége, mert ez nekik alighanem ötödrangú kérdés. Hanem a politikai győzelem a koalíció fölött, ami a 2006-os választási kampány nyitánya előtt nagy kezdősebességet adhat nekik. A tét nagyságát (ami, rögzítsük még egyszer: nem az államfő személye) Orbán Viktorék felismerték - és a feladatot teljesítették.
A koalíció pontosan ezt volt képtelen fölmérni. Hogy melyikük a hibásabb, azt hamarosan túl sokan fogják úgyis latolgatni, mi inkább hagynánk. De ha a kormánypártok hetekig nem tudtak a saját makacsságukon túllendülni - vagy, ahogyan nemegyszer írtuk: felnőtt módra viselkedni -, a második forduló után még mindig hagyhattak volna esélyt maguknak a győzelemre. Vagy úgy, hogy Szili visszalép, és a harmadik körben az MSZP és az SZDSZ Sólyomra egységesen nemet mondva időt nyer a megegyezésre, vagy úgy, hogy az SZDSZ a politikai vereség elkerülése érdekében az utolsó pillanatban mégis Szili mellé áll. (Az összes szereplő közül egyedül az SZDSZ tehette volna meg, hogy az utolsó pillanatban megakadályozza Sólyom elnökké választását.) Ez utóbbi ciki lett volna a szabaddemokratáknak, persze: de még mindig könnyebben kimászhattak volna abból a slamasztikából, mint emebből, amibe a saját hülyeségük meg jó szándékú kibiceik egy része terelte őket.
Mert mi van most, a saját vállat veregető önbátorításon túl? (Hogy ti. nem államfőválasztásra, hanem közös kormányzásra szerződtek stb.) Jókora zakó, az van. Sokkal nagyobb, mint amit a 185-182-es szavazati arány sejtetni enged. Az ésszerű kompromisszumra törekvés csődje van, meg a kedd után óhatatlanul megmaradó kölcsönös gyanakvás. Meg a szavazótábornak küldött világos üzenet - ami mi is? Csak nem az, hogy lássátok, híveink, ha kell, a totális buktáig elvhű, tökös gyerekek vagyunk? Ami marhára harmonizál avval a választói igénnyel, amely 2002-ben hatalomra segítette a mostani koalíciót, és amely így összegezhető: Orbán kormányzása katasztrófa, egyezzetek meg bármi áron, hogy újbóli ciklusát megakadályozzátok.
A politikai küzdelmet a Fidesz megnyerte, és a koalíció sokkal többet vesztett, mint egy közjogi pozíciót. Nehéz elképzelni, hogy az MSZP-ben ne legyenek személyi konzekvenciái a történteknek; és az is valószínűsíthető, hogy a szabaddemokraták kormányzati pozíciói is megsínylik a kedden történteket. A várható felfordulás piszkosul jót tesz majd a koalíciónak a jövő tavaszi - vagy még korábbi - választások előtt. Amire már így is komoly hendikeppel készülhetett az MSZP és az SZDSZ; de a kedden történtek után a távolság nagy valószínűséggel még inkább nő a Fidesz és az MSZP között, az SZDSZ pedig könnyen a bejutási küszöb alá kerülhet.
Sólyom Lászlónak jó erőt és egészséget kívánunk új tisztségéhez.
