Néhány problémát azonban felvet a megállapodás: leginkább annak a hiányát, ami miatt egyelőre csak az MDF veri magát, hogy tudniillik a kampányfinanszírozás átláthatóvá tétele körül igen mély a hallgatás. Vagy inkább túlságosan is beszédes: a mocskos kampánypénzek ellenőrizhetetlen felhasználása masszív eleme marad honi parlamentáris hagyományainknak. Márpedig ez a rákfenéje a jelenlegi berendezkedésnek: a párt- és kampányfinanszírozás a színlelésre, a hazugságra épül. Arra, hogy mindenki tudja mindenkiről: a választási költségek elszámolásakor szemérmetlenül hazudik. Amit az a végtelenül cinikus szabályozás legitimál, hogy az ellenőrző szervnek (Állami Számvevőszék) azt kell hiteles adatként elfogadni, amit a pártok önmagukról állítanak. Ráadásul nem csak ez a baj: vajon hány (kis-, közepes, de főleg nagy-) vállalkozás (és "vállalkozó") köszönheti karrierjét a kampány idején kötött alkuknak? S vajon összedőlne-e a világ, ha mindez nyíltan menne; nemcsak azért, mert így volna törvényes, hanem mert a választó ennek a tudatában (is) alakíthatná a maga döntését?
A korrupt és romlott szisztéma tehát maradt: merőben technikai jellegű módosítások születtek, többségük semmi mást nem szolgál, csak a jobboldali paranoia leszerelését (mintha azt bármi is megszüntethetné). De hát fel lehet végre mutatni valamit az aggódó nagyközönségnek: pártjaink nemcsak egymás agyagba döngölésére képesek, de a nagy, országos ("nemzeti") célok érdekében, lám, megegyezésre is. Aki több pénzt tud mutyiban összeszedni, az fog tökösebb, mindenhová eljutó kampányt csinálni.
