Kis pénz az ablakban

Kezdhetünk reménykedni! Talán elmarad az eddig szokásos cirkusz a legközelebbi parlamenti választás körül.

Talán nem fognak dühödt polgári körösök újra- és megint újraszámlálást követelni. Pedig látszólag egyszerű dolgokban állapodott meg a négy jelentősebb (vagyis az Országgyűlésben egynél több képviselővel domborító) párt. Például külföldön bóklászó honfitársaink a konzulátuson is szavazhatnak, nem csak a nagykövetségen. Adtak a paranoiának is egy jó nagy puszit - persze mit lehet tenni, ha egyszer e honban még mindig százezrekben él ama erős hiedelem, miszerint a legutóbbi választást (meg a tavaly decemberi népszavazást) a liberálbolsik csak rejtélyes, aljas módszereik segedelmével fordították a maguk javára. Reszkethet a sok szavazatot vásárló, kékcédulás bolsi - ezentúl bővülnek a jogorvoslati lehetőségek, ráadásul tilos lesz adattovábbító eszközöket bevinni a szavazó-helyiségekbe, ami remélhetőleg egyenértékű lesz a szavazók alapos, valamennyi testnyílásra kiterjedő motozásával. De ami a legfontosabb: kötelező lesz az újraszámlálás - egészen addig, míg két egymást követő esetben nem kapják meg ugyanazt az eredményt. Üdvözlendő, hogy ezentúl több idő lesz fellebbezni, s megfigyelők delegálása sem lesz olyan szigorú határidőkhöz kötött. Azt pedig már a honatyák józan belátásának tudhatjuk be, hogy ezentúl nem lehet egy népszavazási ívre egynél több kérdést feltenni - a polgárnak éppen elég gondot okoz az első feladat megválaszolása, mire a másodikra kerülne a sor, a tanár már be is szedte a dolgozatot.

Néhány problémát azonban felvet a megállapodás: leginkább annak a hiányát, ami miatt egyelőre csak az MDF veri magát, hogy tudniillik a kampányfinanszírozás átláthatóvá tétele körül igen mély a hallgatás. Vagy inkább túlságosan is beszédes: a mocskos kampánypénzek ellenőrizhetetlen felhasználása masszív eleme marad honi parlamentáris hagyományainknak. Márpedig ez a rákfenéje a jelenlegi berendezkedésnek: a párt- és kampányfinanszírozás a színlelésre, a hazugságra épül. Arra, hogy mindenki tudja mindenkiről: a választási költségek elszámolásakor szemérmetlenül hazudik. Amit az a végtelenül cinikus szabályozás legitimál, hogy az ellenőrző szervnek (Állami Számvevőszék) azt kell hiteles adatként elfogadni, amit a pártok önmagukról állítanak. Ráadásul nem csak ez a baj: vajon hány (kis-, közepes, de főleg nagy-) vállalkozás (és "vállalkozó") köszönheti karrierjét a kampány idején kötött alkuknak? S vajon összedőlne-e a világ, ha mindez nyíltan menne; nemcsak azért, mert így volna törvényes, hanem mert a választó ennek a tudatában (is) alakíthatná a maga döntését?

A korrupt és romlott szisztéma tehát maradt: merőben technikai jellegű módosítások születtek, többségük semmi mást nem szolgál, csak a jobboldali paranoia leszerelését (mintha azt bármi is megszüntethetné). De hát fel lehet végre mutatni valamit az aggódó nagyközönségnek: pártjaink nemcsak egymás agyagba döngölésére képesek, de a nagy, országos ("nemzeti") célok érdekében, lám, megegyezésre is. Aki több pénzt tud mutyiban összeszedni, az fog tökösebb, mindenhová eljutó kampányt csinálni.