Kis pénz az ablakban

Publicisztika

Kezdhetünk reménykedni! Talán elmarad az eddig szokásos cirkusz a legközelebbi parlamenti választás körül.
Talán nem fognak dühödt polgári körösök újra- és megint újraszámlálást követelni. Pedig látszólag egyszerű dolgokban állapodott meg a négy jelentősebb (vagyis az Országgyűlésben egynél több képviselővel domborító) párt. Például külföldön bóklászó honfitársaink a konzulátuson is szavazhatnak, nem csak a nagykövetségen. Adtak a paranoiának is egy jó nagy puszit - persze mit lehet tenni, ha egyszer e honban még mindig százezrekben él ama erős hiedelem, miszerint a legutóbbi választást (meg a tavaly decemberi népszavazást) a liberálbolsik csak rejtélyes, aljas módszereik segedelmével fordították a maguk javára. Reszkethet a sok szavazatot vásárló, kékcédulás bolsi - ezentúl bővülnek a jogorvoslati lehetőségek, ráadásul tilos lesz adattovábbító eszközöket bevinni a szavazó-helyiségekbe, ami remélhetőleg egyenértékű lesz a szavazók alapos, valamennyi testnyílásra kiterjedő motozásával. De ami a legfontosabb: kötelező lesz az újraszámlálás - egészen addig, míg két egymást követő esetben nem kapják meg ugyanazt az eredményt. Üdvözlendő, hogy ezentúl több idő lesz fellebbezni, s megfigyelők delegálása sem lesz olyan szigorú határidőkhöz kötött. Azt pedig már a honatyák józan belátásának tudhatjuk be, hogy ezentúl nem lehet egy népszavazási ívre egynél több kérdést feltenni - a polgárnak éppen elég gondot okoz az első feladat megválaszolása, mire a másodikra kerülne a sor, a tanár már be is szedte a dolgozatot.

Néhány problémát azonban felvet a megállapodás: leginkább annak a hiányát, ami miatt egyelőre csak az MDF veri magát, hogy tudniillik a kampányfinanszírozás átláthatóvá tétele körül igen mély a hallgatás. Vagy inkább túlságosan is beszédes: a mocskos kampánypénzek ellenőrizhetetlen felhasználása masszív eleme marad honi parlamentáris hagyományainknak. Márpedig ez a rákfenéje a jelenlegi berendezkedésnek: a párt- és kampányfinanszírozás a színlelésre, a hazugságra épül. Arra, hogy mindenki tudja mindenkiről: a választási költségek elszámolásakor szemérmetlenül hazudik. Amit az a végtelenül cinikus szabályozás legitimál, hogy az ellenőrző szervnek (Állami Számvevőszék) azt kell hiteles adatként elfogadni, amit a pártok önmagukról állítanak. Ráadásul nem csak ez a baj: vajon hány (kis-, közepes, de főleg nagy-) vállalkozás (és "vállalkozó") köszönheti karrierjét a kampány idején kötött alkuknak? S vajon összedőlne-e a világ, ha mindez nyíltan menne; nemcsak azért, mert így volna törvényes, hanem mert a választó ennek a tudatában (is) alakíthatná a maga döntését?

A korrupt és romlott szisztéma tehát maradt: merőben technikai jellegű módosítások születtek, többségük semmi mást nem szolgál, csak a jobboldali paranoia leszerelését (mintha azt bármi is megszüntethetné). De hát fel lehet végre mutatni valamit az aggódó nagyközönségnek: pártjaink nemcsak egymás agyagba döngölésére képesek, de a nagy, országos ("nemzeti") célok érdekében, lám, megegyezésre is. Aki több pénzt tud mutyiban összeszedni, az fog tökösebb, mindenhová eljutó kampányt csinálni.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.