A hat srebrenicai fogoly agyonlövéséről szóló videokazettát először Hágában, Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök múlt szerdai tárgyalási napján vetítették le. Aztán a világ összes nagyobb televíziójában.
A felvételeken jól táplált, állig felfegyverzett szerb katonák rángatnak le egy teherautóról hat kiéhezett, a félelemtől és a verésektől szinte megbénult gyereket és fiatalembert. A helyszín: Trnovo falu határa, Srebrenicától úgy harminc kilométerre. Az idő valamikor 1995. július 15. és 19. között. A katonák a hátrakötözött kezű foglyokat először az árokpartra fektetik. Aztán sorba állítják őket és hátba lövik. Amikor az első néggyel végeznek ily módon, a még élő két fogollyal a holttesteket az árokba dobatják. Aztán őket is lelövik. "Mindjárt lemerül az akku, de ti csak dolgozzatok", mondja közben az operatőr. "Ez beszart" - mondja az egyik hóhér. "Mit remegsz, a kurva anyádat" - rúg bele egyik, még élő áldozatába egy katona.
A szerb katonák és rendőrök még körülbelül 7500 bosnyák férfit öltek meg, többé-kevésbé ugyanígy 1995. július 11. után, a Srebrenica elfoglalását követő tíz-egynéhány nap alatt. Ezt tudtuk. De azt, hogy hogyan is történt mindez, csak elképzelni bírtuk eddig. Most láthatjuk is.
Hogy e kétségbeejtő és megrázó képsorok nyilvánosságra kerültek, s megőrizték az emlékezetnek a világháború utáni legnagyobb európai tömeggyilkosság egy epizódját, kisebb csodával ér fel. A kivégzések egy kétórás home video részletei. Annak a szerb "különleges egységnek" a tagjai, amely a gyilkosságokat elkövette, a boszniai "bevetésről" szóló filmet később lemásolták, és szétosztották egymás közt. Amikor az osztag parancsnoka értesült erről, a kópiákat azonnal megsemmisíttette. Ám az egyik katona még egy másolatot készített, amit külföldön rejtett el. A szalag kilenc éven át bujkált, a róla szőtt legenda fel-felbukkant a tárgyalótermekben, a sajtóban, a háborús folklórban. Végül egy bátor asszony, Natasa Kandic, az egyik szerbiai emberi jogi szervezet vezetője kutatta fel a rettegő, ismeretlen pentitót, aki a kazettát átadta neki. ' is és Kandic is az életével játszik. Kandic a filmet ezután elküldte a Milosevic-per ügyészének, Geoffrey Nice-nak, meg a háborús bűnösök után nyomozó szerbiai főügyésznek és a médiának. Miután Nice a tárgyalóteremben bemutatta a felvételeket, a dolgot Szerbiában sem lehetett eltussolni.
A képsorok jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Ha a hágai bíróság elfogadja bizonyítékként, úgy hatással lehet Milosevic ítéletére. A kivégzőosztag ugyanis nem a boszniai szerb hatóságok parancsnoksága alá, hanem a szerbiai, belgrádi kormány belbiztonsági szolgálatához tartozott. A volt elnök védekezése, miszerint az ő kormányának semmi köze a boszniai vérengzésekhez, ezek után tarthatatlanná válhat. A szerb hatóságok az elkövetők egy részét azóta letartóztatták. A szerb televízió levetítette a kivégzéseket. Amit eddig Szerbiában sokan nem tudtak vagy nem akartak elhinni, most cáfolhatatlanul és kitörölhetetlenül beköltözött az agyukba. S bár az első reakciók leginkább a "szerbségen" esett szégyen miatt lamentálnak, ezután talán a beismerés, a megbánás és a bocsánatkérés gesztusa sem hiú remény. S azok a vakmerő politikusok, civilek, értelmiségiek, akik Szerbiában a háborús bűnök kivizsgálását és megbüntetését, meg az államgépezet defasizálását szorgalmazzák, talán nem lesznek olyan kétségbeejtően egyedül.
A kivégzőosztag, mielőtt elindult volna Boszniába, papi áldásban részesült. "Engedd a Te hű szerb seregednek, hogy legyőzze az ellenséges népet... Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Induljatok s érkezzetek szerencsével." A gyilkosok a szerb trikolórral cicomázták fel magukat. A képeken a nemzeti gondolat, a sovinizmus paroxizmusát, perverz végfázisát látjuk. De tudnunk kell azt is, hogy mindez hogyan állhatott elő. Hogy minden olyan politika, amely a faji, vallási, nemzeti előítéletek és a gyűlölet szításával akar társadalmi támogatottságot szerezni, s minden leírt szó, mely ezt segíti, törvényszerűen vezet a közönséges bűnözők hatalmához. Ahhoz, hogy szadista barmok szabadon gyilkoljanak gyerekeket. A nemzet nevében.
