Kaszára, kapára!

Publicisztika

Hogy nekünk, kelet-európaiaknak túl sok lapot osztottak volna a múlt hét végi uniós költségvetési csúcson, nem lehet mondani: a visegrádi négyek drámai trouble shooting javaslata (vigyétek a hülye pénzeteket: a GDP 4 százalékát kitevő támogatás helyett elég lesz a 3,7 is) a magas feleket legfeljebb zavart köhécselésre késztette.

Hogy nekünk, kelet-európaiaknak túl sok lapot osztottak volna a múlt hét végi uniós költségvetési csúcson, nem lehet mondani: a visegrádi négyek drámai trouble shooting javaslata (vigyétek a hülye pénzeteket: a GDP 4 százalékát kitevő támogatás helyett elég lesz a 3,7 is) a magas feleket legfeljebb zavart köhécselésre késztette. Ezen a szinten mi, sajnos, nem játszunk. Bár a könnyes-nyálas önsajnálat (hej, ha mi belépünk valahova, az menten szét is esik) előtt látszólag széles pálya is nyílt, a költségvetési tervezet el nem fogadásának nem az új tagoktól való félelem vagy a velük szembeni undor és smucigság az oka. Nagyobb dolgokról van itt szó; még csak nem is okvetlen a (sok) pénzről.

Tony Blairnek bizonyára igaza van akkor, amikor a közös uniós agrárpolitikát (KAP) ostorozza. Mert valóban, az összedobott közös pénz (úgy 1000 milliárd euró) közel 40 százaléka az európai lakosság 4-5 százalékának a munkavégzésre irányuló tevékenységét finanszírozza. A KAP-ban forgó káprázatos summák haszonélvezői a francia, spanyol, osztrák, finn, lengyel, magyar parasztok. Ez számos okból helytelen és igazságtalan, politikai szempontból pedig veszélyes. A lineáris föld alapú támogatás önlogikája szerint a nagygazdáknak, sőt a nagybirtokosoknak, néhol a nagybirtokos arisztokráciának csöngeti a legtöbb eurót, pedig ők aztán ellennének nélküle is. Nem ösztönöz kifejezetten környezetbarát gazdálkodásra - ha a paraszt a beszántott hektár után kap pénzt, akkor előbb-utóbb elfogy minden talpalatnyi föld, erdő, legelő, rét, amit bevethetne. Továbbá: a KAP szinte minden eurócentje veszteséget finanszíroz, azaz olyan gazdasági tevékenységet, aminek az eredménye máshonnan olcsóbban is beszerezhető lenne; a KAP nem befektetés, ami előbb vagy utóbb megtérülhet. Sőt az a pénz, amit az unió erre kiad, nem költhető más, versenyképesebb tevékenységek támogatására - azokra a célokra tehát, amelyeket a felzárkózás lisszaboni programja megfogalmazott. Ha ez sokáig így megy tovább, az unió (persze korántsem kizárólag az agrárpolitikájának köszönhetően) tönkremegy.

Nincs tehát okunk arra, hogy Tony Blairtől, aki a múlt hét végén (néhány más tagállammal együtt) megfúrta az uniós büdzsét, elvitassuk a jóhiszeműséget. A brit kormányfő a költségvetés újraírását szorgalmazza. Pech, hogy ezt pont épp a francia elnökkel, meg úgy általában a franciákkal szemben kell tennie - de Blair, a leginkább uniópárti brit politikus akkor sem valami nagyszabású európai hatalmi játékot játszik. (És nem okvetlenül a brit visszatérítés fenntartására hajt: a hét elején már jelezte, hogy ezt az elvet is újra kell gondolni.)

De jóhiszeműség ide, gazdasági racionalitás oda, valamit akkor is kezdeni kell ezekkel az emberekkel - az európai lakosság öt százalékáról van szó; speciel gondolhatunk hazánkra is (mint ezt részletesen megtesszük lapunk 42-43. oldalán), ahol több százezer ember, meg azok családja függ kisebb vagy nagyobb mértékben a mezőgazdaságtól. Márpedig a francia, bajor, magyar stb. paraszt előbb tolat ki traktorjával különféle főutakra, mint hogy kezébe vegye a "Biotechnológia kezdőknek és félanalfabétáknak" vagy a "Pénzügyi tanácsadás otthonról és a fészerből" című tankönyveket. És még csak azt sem állíthatjuk, hogy mindezt valami elvetemült gonoszságból tennék - ők sem akarnak tönkremenni, becsődölni, koldusbotra jutni. Sőt. Hogy a vidéki lakosság ne tűnjön el, az bízvást nevezhető közös európai érdeknek, hisz akkor például nem lehetne meglátogatni a vidéki nagymamát, vagy szívni a jó falusi levegőt, vagy ittasan randalírozni a kocsmából kitámolyogva a községháza előtt. Minő paradoxon, hogy erre más, mint a közös agrárpolitika, nem lehet alkalmas: csak éppen az egészet más elvek szerint kellene kialakítani.

A holland és a francia népszavazáson mondott nem pontos okai ismeretlenek ugyan, de az bizonyos, hogy a KAP eddigi kedvezményezettjei Európa ellen szavaztak. Más nemzetiségű osztályos társaik vélhetőleg ugyanígy tettek volna, ha kérdezik őket. Ez a fajta Európa-ellenesség, amely mély, egzisztenciális félelmekből táplálkozik, immár súlyos politikai kockázat, ami mihamarabb értelmes választ kíván. Hiszen strukturált önkifejezését a nemzetállami ideológiában, a nacionalizmusban találhatja meg. És akkor nemhogy jövőre nem lesz költségvetése az uniónak, de jövő utánra meg azutánra sem. Nem lesz semmije.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.