Majsai Tamás: Quo vadis, egyházpolitika?
Avalláspolitikáját egykor még a "térdre, imához" parlamenti gúnyfelkiáltásban kikristályosító, és az egyházakat a kormányon lévő MDF halálos ölelésétől óvó Fidesz nagy utat tett meg odáig, hogy ne csak "vallásos" legyen, de ideológiájával, politikai vallást idéző közforgolódásával szinte maga kínálja a komolyságot, a hit bensőségességét a Kárpát-medence "keresztényeinek". A párt híveinek egyházias közönsége nem ritka fajta az újkori történelem veteményeskertjében. ´k azok a kényszerkeresztények, akik kora ifjúságuktól fogva nehezen viselik, hogy hitük elvi-hivatalos regiszterei még csak homályosan sem rímelnek pogány lelkük kincseire, akik számára a kereszténység legfőbb tartalma nacionális mitológiákban ölt testet, és funkciója szerint kimerül a tegnap biztonságához visszasegítő racionális etikai értékek (kultúra, erkölcs és szokásrend) közvetítésében. Közéjük tartoznak az egzisztenciális stabilitást Jézus váltsághalálában nem találók, az Isten Országát Nagy Magyarországgal behelyettesítők, a feltámadás öröme helyett az "itt élned, halnod kell" pogánykodásba beleremegők. Közéjük tartoznak azok a szittya vér helyett keresztvízzel meghintett, majd konfirmációban, bérmálásban részeltetett lányok és fiúk, hölgyek és urak, akiknek szíve Jahve szerelmétől nem különösképpen parázslik fel, ám annál kábultabb sikolyokban és erotív rángásokban törnek ki mindannyiszor, ha feltűnik a láthatáron kollektív Egójuk, az új Demagóg: a nevében is nagyra hivatott Viktor. ´k azok, akik lekötetlen vallási vegyértékeiket e világi erkölcsi tézisek, nemzeti, nemzetmetafizikai bóvlik számára kínálják fel, hogy aztán átélhessék az üdv jelenvalóságát, valahányszor csak felhangzik a Szentháromság triangulumát idéző (ex)kormányvallási krédó triásza: "Kitartás!", "Hajrá, Magyarország!", "Hajrá, magyarok!"