Ébredő magyarok

  • 2002. június 6.

Publicisztika

O. V. exminiszterelnök vasárnap reggel, amikor felelőtlen honfitársaink jórészt még az argentin-nigériai rangadóval voltak elfoglalva, végre megtalálta a választási vereség valódi okát. Ezek szerint a kormány (lányos zavarában-e vagy a rá oly kevéssé jellemző visszafogottság okán) elfelejtette lenyúlni a teljes magyar sajtót (az O. V. által ez alkalommal használt több összeütközés, vita szó a fideszes metanyelven határozottan annyit jelent, hogy jól odabaszunk egyet, utána kuss lesz). A keserű megbánás könnyei nem minden történeti előzmények nélkül valók: a maga nemében kortalan, soha ki nem pusztuló (rendre ugyanazon baromságokat ismételgető) honi tradicionális jobboldal körülbelül a múlt század tízes éveitől próbálná megtörni az általuk vélelmezett balliberális sajtóhegemóniát - ez a számukra kedvező történeti periódusokban (sok minden mással együtt) sikerült is nekik, igaz, ebbe súlyosan belerokkant az ország is. De ne torpanjunk meg itt, elvégre a kormányfő a minap "önmagában satnyának" ítélte kormánya egyetlen eredményét, a Heti Válasz létrehozását, ami kétségtelenül igaz, különösen ha a létrejött sajtóterméket nézzük, ám ezzel együtt úgy vélte, hogy sokkal többet kellett volna "világra segíteni" a rádiózásban, televíziózásban, újságokban is. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint hogy Orbán Viktor immár súlyos hibának véli azt, hogy a nekik adatott négy év alatt nem foglalták el erővel az egész országot. Ezt persze törvényes eszközökkel akkor sem tehették volna meg, s ezt ők is nagyon jól tudják, így hát a miniszterelnök szavai nem is jelentenek mást, mint annak töredelmes megvallását: megbántuk, de keservesen, hogy nem dobtuk félre teljesen a jogállamot. De a naiv mulyaság korának ezennel vége: ennek jeleként exminiszterelnökünk immár sokadszor vonta kétségbe az áprilisi, az ő egykori kormánya és különlegesen is közkedvelt belügyminisztere által megszervezett választások tisztaságát. Hazánk jelentős államférfia már eddig is sikerrel kerülte el a valósággal való szembenézést - s lám, a csaló bolsevisták elleni szélmalomharc még a jéghokinál is szórakoztatóbb szublimáció.

n O. V. exminiszterelnök vasárnap reggel, amikor felelőtlen honfitársaink jórészt még az argentin-nigériai rangadóval voltak elfoglalva, végre megtalálta a választási vereség valódi okát. Ezek szerint a kormány (lányos zavarában-e vagy a rá oly kevéssé jellemző visszafogottság okán) elfelejtette lenyúlni a teljes magyar sajtót (az O. V. által ez alkalommal használt több összeütközés, vita szó a fideszes metanyelven határozottan annyit jelent, hogy jól odabaszunk egyet, utána kuss lesz). A keserű megbánás könnyei nem minden történeti előzmények nélkül valók: a maga nemében kortalan, soha ki nem pusztuló (rendre ugyanazon baromságokat ismételgető) honi tradicionális jobboldal körülbelül a múlt század tízes éveitől próbálná megtörni az általuk vélelmezett balliberális sajtóhegemóniát - ez a számukra kedvező történeti periódusokban (sok minden mással együtt) sikerült is nekik, igaz, ebbe súlyosan belerokkant az ország is. De ne torpanjunk meg itt, elvégre a kormányfő a minap "önmagában satnyának" ítélte kormánya egyetlen eredményét, a Heti Válasz létrehozását, ami kétségtelenül igaz, különösen ha a létrejött sajtóterméket nézzük, ám ezzel együtt úgy vélte, hogy sokkal többet kellett volna "világra segíteni" a rádiózásban, televíziózásban, újságokban is. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint hogy Orbán Viktor immár súlyos hibának véli azt, hogy a nekik adatott négy év alatt nem foglalták el erővel az egész országot. Ezt persze törvényes eszközökkel akkor sem tehették volna meg, s ezt ők is nagyon jól tudják, így hát a miniszterelnök szavai nem is jelentenek mást, mint annak töredelmes megvallását: megbántuk, de keservesen, hogy nem dobtuk félre teljesen a jogállamot. De a naiv mulyaság korának ezennel vége: ennek jeleként exminiszterelnökünk immár sokadszor vonta kétségbe az áprilisi, az ő egykori kormánya és különlegesen is közkedvelt belügyminisztere által megszervezett választások tisztaságát. Hazánk jelentős államférfia már eddig is sikerrel kerülte el a valósággal való szembenézést - s lám, a csaló bolsevisták elleni szélmalomharc még a jéghokinál is szórakoztatóbb szublimáció.

A helyzet valóban tragikus - például a Pártnak még mindig nincs saját tévéje. (Pedig az fasza tévé volna, biztosan sokan néznék.) Tovább megyünk: tulajdonképpen saját rádiója sincsen, mert elébb felelőtlenül a kistestvérnek adott, annak meg már minek (ő is csak alig egzisztál), nem is értjük, mit szívóskodik annyira. Szemét, felelőtlen elemek váltig állítják: a Pártnak volna egy saját hírrádiója, sőt delegáltjai révén még mindig a Párt dominálja az ORTT-t, a legfőbb médiatestületet. A Párt és az örök jobboldal azonban sohasem foglalkozott a tényekkel, melyeket amúgy is egy titkos központban készítenek, szigorúan manipulatív célzattal - ezzel szemben rendre az álom az igazi valóság. Ezek után rendkívül kíváncsiak vagyunk arra, hogy a legjelentősebb (sőt saját szatellitjét nem számítva az egyetlen) ellenzéki párt milyen eszközöket óhajt bevetni elégtelennek ítélt médiapiaci jelenléte megacélozásához. Eddig, mint az közismert, az adófizetők pénzén gründolt magának és tartott fenn nyomtatott és elektronikus sajtót. Ebből a szempontból lehetőségei ugyan jelentősen beszűkültek, ám a legújabb generációs nemzeties jobboldal újdonsült kreativitásában bízvást reménykedhetünk. Tudjuk, de inkább csak sejtjük, mennyit is pucoltak ki az államkasszából a párhuzamos állam felépítésére - most meglátjuk, elég lesz-e ennyi legalább egy nyomorult kábeltévé beüzemeléséhez.

Vagy mégis inkább magukra költik az egészet.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.