Pogány Kristóf: Elemében az ötödik (Az új kormányról)

publikálva
2002/23. (06. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Amúlt héten hivatalba lépett a köztársaság ötödik szabadon választott kormánya. Számos elemzés napvilágot látott már a szocialisták és a szabaddemokraták formálódó koalíciójáról: az elemzők mind a bal-, mind a jobboldalon a liberálisok túlsúlyáról beszéltek. Ahhoz, hogy a kormány jellegéről adott leírásról megalapozott véleményt alkothassunk, tisztáznunk kell mindenekelőtt, milyen pártok kötöttek kormányzati szövetséget, majd szemügyre kell vennünk a kormány személyi összetételét. Ezután elemezhetjük csak a kormány és az azt alkotó pártok jövőbeni lehetőségeit.

Amúlt héten hivatalba lépett a köztársaság ötödik szabadon választott kormánya. Számos elemzés napvilágot látott már a szocialisták és a szabaddemokraták formálódó koalíciójáról: az elemzők mind a bal-, mind a jobboldalon a liberálisok túlsúlyáról beszéltek. Ahhoz, hogy a kormány jellegéről adott leírásról megalapozott véleményt alkothassunk, tisztáznunk kell mindenekelőtt, milyen pártok kötöttek kormányzati szövetséget, majd szemügyre kell vennünk a kormány személyi összetételét. Ezután elemezhetjük csak a kormány és az azt alkotó pártok jövőbeni lehetőségeit.

H

A szocialista párt vezetése az 1998-as választási vereséget követően a párt egyik leginkább SZDSZ-barátnak tartott politikusa, Kovács László kezébe került. Nemcsak egyszerű pártelnökváltás történt azonban, hiszen a második ciklus vezető szocialista politikusainak nagy része is háttérbe szorult; és egy náluk fiatalabb, az ötvenes években született nemzedék kapott lehetőséget arra, hogy győzelemre esélyes pártot csináljon az MSZP-ből. Ekkor vált első vonalbeli politikussá Szili Katalin vagy Juhász Ferenc. A párt oligarchái és az új pártelit közötti kompromisszum megkötésére azért kerülhetett sor, mert a korábbi erős emberek belátták: elemi érdekük, hogy a párt mindenképpen megnyerje a 2002-es választásokat, mivel a szocialisták gazdasági-kulturális-társadalmi networkje nem bírna ki még négy évet ellenzékben. Politikailag húzódtak csak háttérbe, annak reményében, hogy egy újabb kormányzati szerepvállalás során gazdasági pozícióikat meg tudják erősíteni. Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltté történt megválasztása illeszkedett ebbe a folyamatba: a ´89 előtti reformer állami vezetők öszszefognak az akkor még csak a párt- vagy KISZ-apparátusbeli karrier közepén álló generációval, és együttesen meghirdetik a középre húzó baloldal programját, a "jóléti rendszerváltást" és a "modernizáció" folytatását.

A szabaddemokraták korábbi legbefolyásosabb vezetői sikeresen védték meg párton belüli hatalmukat a ciklus során. A ´98-as vereség után változásokat szorgalmazó két csoport - nevezzük őket fodoristák helyett polgári radikálisoknak és demszkysták helyett szabadelvű pragmatistáknak - egyike sem tudta elérni, hogy az SZDSZ-t érintő legfontosabb döntéseket ne azok az emberek hozzák meg, akik ´95 után rossz döntések árán benn tartották a pártot egy vállalhatatlan koalícióban. A polgári radikálisok lényegében a pártellenzék - számukra lassan megszokott - szerepébe kerültek, a szabadelvű pragmatisták pedig visszavonultak az országos politikától. A szabaddemokraták sem személyeket, sem politikai tartalmat tekintve nem változtak 1998 óta.

H

A kormány szocialista tagjai négy, jól körülhatárolható csoportba sorolhatóak. A Németh-kormány egykori tagjai közül Csehák Judit, Kovács László és Medgyessy Péter a most alakuló kormánynak is tagja; Jánosi György és Kiss Péter 1990 után került a szocialisták meghatározó politikusai közé. 1998 után tűnt föl a már emlegetett fiatalabb szocialista nemzedék képviselőjeként Juhász Ferenc, Lamperth Mónika és Németh Imre; míg külső szakértőként, vagyis politikai súly nélkül tagja a kormánynak Bárándy Péter, László Csaba és Görgey Gábor. A "szakértő miniszterek" politikailag egyértelműen a kormányfőhöz kötődnek, ezért megállapíthatjuk, a kabinetet szocialista oldalról a ´89 előtti reformerek és a ´98 után pozíciókhoz jutó fiatalabb politikusok szövetsége dominálja. A Kovács-Medgyessy-vonal MSZP-n belüli ellenzéke Jánosi György személyében ugyan képviselteti magát a kormányban, ez azonban csak két, kisebb jelentőségű minisztérium vezetését jelenti.

A szabaddemokraták fajsúlyos politikusai közül csak Magyar Bálint tagja a kormánynak, Kóródi Mária és Kovács Kálmán a párt másodvonalába tartozik. Csillag István személyében az SZDSZ egyik meghatározó szakértőjét vonja be a kormányba, ami azért is különösen fontos, mert az 1994-1998-as ciklusban fontos gazdasági minisztériumot nem irányított a párt. Sokak számára meglepő volt, hogy Kuncze Gábor inkább a frakció vezetését választotta a kormányzati szerepvállalás helyett. Ezt egyetlen dolog indokolhatja: miniszterként a nyilvánosság előtt óhatatlanul policy típusú, vagyis szakpolitikai kérdésekben kellene megnyilvánulnia. Márpedig a szabaddemokrata pártelit ´98-ban megtanulhatta: a szakpolitikák nem összegződnek automatikusan általános politikává, vagyis önmagukban még az esetlegesen sikeres szakpolitikák sem teszik lehetővé, hogy a választók számára vonzó alternatívát nyújthasson a párt.

H

Az MSZP által delegált miniszterek számbavételekor megállapítottuk, Medgyessy Péter kabinetjének gerincét a Németh-kormány reformer tagjai és az ötvenes évek második felében született, fiatalabb szocialista politikusok szövetsége alkotja. Ez az összefogás volt képes arra, hogy - legalább időlegesen - megtörje az utódpártra annyira jellemző döntéshozatali mechanizmust: a platformok közötti Horn Gyula-féle egyensúlyozást. Egy új hatalmi központ született meg az MSZP-n belül, amely már valamivel kevésbé kötődik a Kádár-rendszerhez, valamivel otthonosabban mozog a média világában, és valamivel közelebb áll az európai szociáldemokráciához. A párt azonban nem változott körülöttük, az még mindig a Kádár-rendszert túlélő politikai-gazdasági érdekszövetségnek tűnik. Nem felejthetjük el azt sem, hogy a pártot ma vezető politikusok egy része még Kádár János uralma alatt lett először kormánytag, másik része pedig tipikus pártapparátusi karriert futott be, és csak életkora miatt érte az igazgatás középszintjén a rendszerváltás. Ízig-vérig utódpárti múlttal és szocializációval rendelkező kádereket delegált tehát az MSZP a kabinetbe, csak éppen mind az idősebb, mind a fiatalabb generáció tagjai "modernebbnek" tűnnek a Jánosi Györgyhöz szokott közönség számára. A közvélemény pedig a "modernizációs", rózsaszín ideológiát azonosítja a liberalizmussal; ennek következtében szabadelvűnek számít jóformán mindenki, aki határozott híve az euroatlanti integrációnak, és nem kifejezetten rasszista. Tartalmi kérdésekről szólva meg kell állapítanunk, a liberálisok válasza az egészségügy, az agrárreform vagy az érdekegyeztetés kérdéseire gyökeresen különbözik az utódpárt megoldási javaslataitól - és ezekben a kérdésekben a kormányprogramot egyértelműen a szocialista elképzelések dominálják.

H

A szabaddemokraták számára a négy miniszteri tárca megszerzése így is előnyös alkunak tűnik, különösen azért, mert lehetőséget ad egy átfogó, 21. századi vízió felvázolására. Az oktatási és az informatikai tárca egyaránt a jövőhöz, a "tudásalapú, információs társadalomhoz" kötődik. A Környezetvédelmi Minisztériumnak ma még ugyan nincs akkora súlya a kabineten és a társadalmon belül, mint Nyugat-Európa országaiban, két parlamenti ciklus múlva azonban valószínűleg lesz - és ha egy párt az elmúlt tizenkét év töketlenkedése után tud végre zöldpolitikát csinálni, a politikai piac egy fontos szegmensét tudja megszerezni a maga számára. A Gazdasági Minisztérium megszerzésével lehetőséget kapott arra az SZDSZ, hogy bizonyítsa a választói előtt: nemcsak liberális pénzügypolitika, hanem szabadelvű gazdaságpolitika is létezik.

Árnyalja ugyanakkor az imént felvázolt kedvező képet számos tényező. Az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára egy fajsúlyos szocialista politikus, akinek ráadásul további karrierjéhez elengedhetetlen annak bizonyítása: le tudja gyűrni a hiperaktív Magyar Bálintot. Az informatikai minisztérium a jelek szerint nem rendelkezik majd a kormányzati informatikai beruházásokkal, azok megmaradnak a Miniszterelnöki Hivatal kebelén belül; így pedig jóformán csak a szabályozó hatóság szerepét töltheti be a minisztérium. Nem is beszélve arról, hogy a tárca politikai államtitkárának heteken át tartó keresése arra utal, személyzetileg finoman szólva sincs felkészülve az SZDSZ a tárca irányítására.

A legnagyobb politikai teher mégis - paradox módon a szakértőből kormánytaggá vált - Csillag István vállát nyomja. Egy szervezetileg és költségvetésében egyaránt hatalmas minisztériumot vezet, amelynek azonban legalább három politikai államtitkár képében található ellensúlya a Miniszterelnöki Hivatalban. Fejlesztési források milliárdjai tartoznak minisztériumához, éppen ezért viszont már-már emberfeletti, mindennapos küzdelmet kell majd folytatnia a közpénzekre éhes szocialista érdekcsoportokkal, akik politikai befolyásuk gyengülését gazdasági érdekeltségeik kiterjesztésével próbálják majd kompenzálni. Mindeközben pedig szabadelvű politikusként ő tehet a legtöbbet azért, hogy a szabaddemokraták végre ne a rendszerváltás nosztalgiájának, hanem azoknak a jól körülhatárolható választói célcsoportjaiknak politizáljanak, amelyek 2002-ben döntően a szocialistákra és a Fideszre szavaztak.

H

A szabaddemokraták valószínűleg ilyen kormányt álmodtak maguknak ´94 és ´98 között: valóban, az MSZP legjobb arcát mutatja miniszterelnökének és minisztereinek képében. Az a helyzet azonban, hogy a szocialisták vezetői "modernebbek" saját, utódpárti reflexekkel működő pártjuknál, csak a siker folyamatos garantálása és az érdekcsoportok folyamatos etetése által tartható fent a párt. Egy versenyképes és ma még vereségtudat nélküli ellenzék mellett ez hihetetlenül nehéz feladat. Ha pedig a szocialistákon belül elindul a menetrendszerű elégedetlenségi hullám, az elsősorban a szabaddemokraták, másodsorban saját minisztereik ellen fog irányulni. Az SZDSZ ezért nem tehet föl mindent egy lapra, vezetőinek tudniuk kell, korántsem visszafordíthatatlan az utódpárton belül a "modernebb" szocialista politikusok térnyerése. Nem az tehát a cél, hogy az MSZP-n belüli "jófiúk" pozícióinak megerősítésén dolgozzanak, hanem hogy visszaszerezzék saját politikai súlyukat.

Ehhez a pártnak fel kell tudnia mutatni legalább egy önálló, a kormányon kívül álló hatalmi centrumot, ami jelenleg azt jelenti, hogy mindenképpen meg kell őriznie a főpolgármesteri széket, mégpedig úgy, hogy a város pénzügyei fölötti ellenőrzést nem adhatja ki a kezéből. Ezen túl az SZDSZ vezetőinek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy 2004 nyarán pártjuk biztosan a parlamenti küszöb fölött álljon a közvélemény-kutatásokban, máskülönben az egyéni egzisztenciális érdekek minden politikai racionalitást elnyomnak majd a ciklus második felében.

publikálva
2002/23. (06. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk