Barak László: Ne tessék gyarmatosítani a lelkeket!

  • 2002. május 30.

Publicisztika

Duray Miklósnak, a Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnökének emlékezetes, bizonyos tekintetben pedig elhíresült Kossuth téri jelenése azonkívül, hogy világossá tette, kicsoda és mire képes a szlovákiai magyar sérelmi politika fenegyereke, arra is jó volt, hogy elgondolkodjanak az érintettek, milyen irányba mozgott a rendszerváltás óta eltelt több mint egy évtized alatt prezentált Kárpát-medencei kisebbségi politika. Merre orientálódott a szóban forgó problémakörben az "anyaországi" - minő infantilizáló kategória - politikai elit, s miről szólt a határon túli magyarok helyenként hamu alatt parázsló, máskor meg a mozgalmi tábortüzek lángjával lobogó identitáskeresése. Az identitás, az önazonosságtudat problematikáját kell ugyanis vizsgálat tárgyává tenni, mert a külhoni magyarok viszontagságos, alkalmanként önsorsrontó szocializálódása elsősorban az identitás evidens zavarai miatt olyan, amilyen. Ugyanis a határon túli magyarok, elsősorban persze a politikusok és értelmiségiek alapvető dilemmája az, hogyan lehet normális emberi életet élni egy bizonyos körön belül úgy, hogy egyszersmind azért a körön kívül maradhassanak, ha érdekeik, úgymond, megkövetelik ezt tőlük. Csakhogy a körön kívülre kerülvén, nyilvánvalóan egy másik körön belül találják magukat. Ami, ha nem is jelent egy az egyben tudathasadásos állapotot, nem teszi viszont oly gömbölyűvé a létezést, mint az olyan magyarok esetében, akik egy és ugyanazon politikai és kulturális haza lakói. Lám, ilyen bonyolult, egyszersmind egyszerű és átlátható a kisebbségi lét. Ha egy ember vagy embercsoport évtizedeken keresztül ilyen élethelyzetbe kényszerül, óhatatlanul sérül lelki élete. Közhelyszámba megy, hogy a nép jellemzően a túlélésre rendezkedik be előbb-utóbb, hiszen hétköznapi gondjai a legkevésbé arra ösztönzik, hogy naponta világmegváltó szándékokkal bíbelődjön. Főként ha a nemzetének államától elválasztó határokat még a nagypapák idejében jelölték ki a politika néhai aktorai. Magyarán, kénytelen a nép abban a hazában "túlélni", gyökeret verni, érvényesülni, ahol megszületett. Tekintet nélkül arra, hogy hányszor változtak a feje fölött (talpa alatt) az államhatárok. Szitokszó és dacos düh csak akkor gerjed a népben, ha a napi taposómalom, a hétköznapi túlélési manőverek végeztével alkalomadtán a pohár fenekére néz övéi közt. Meg akkor, ha rokonként nemzetének országába látogatva lebüdöstótozzák vendéglátói, mert halvány sejtelmük sincs arról, hogy a határokon túl is léteznek igazi magyar emberek, vagy éppen azért nem kívánatosak, mert féltékenyek rájuk.
Duray Miklósnak, a Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnökének emlékezetes, bizonyos tekintetben pedig elhíresült Kossuth téri jelenése azonkívül, hogy világossá tette, kicsoda és mire képes a szlovákiai magyar sérelmi politika fenegyereke, arra is jó volt, hogy elgondolkodjanak az érintettek, milyen irányba mozgott a rendszerváltás óta eltelt több mint egy évtized alatt prezentált Kárpát-medencei kisebbségi politika. Merre orientálódott a szóban forgó problémakörben az "anyaországi" - minő infantilizáló kategória - politikai elit, s miről szólt a határon túli magyarok helyenként hamu alatt parázsló, máskor meg a mozgalmi tábortüzek lángjával lobogó identitáskeresése. Az identitás, az önazonosságtudat problematikáját kell ugyanis vizsgálat tárgyává tenni, mert a külhoni magyarok viszontagságos, alkalmanként önsorsrontó szocializálódása elsősorban az identitás evidens zavarai miatt olyan, amilyen. Ugyanis a határon túli magyarok, elsősorban persze a politikusok és értelmiségiek alapvető dilemmája az, hogyan lehet normális emberi életet élni egy bizonyos körön belül úgy, hogy egyszersmind azért a körön kívül maradhassanak, ha érdekeik, úgymond, megkövetelik ezt tőlük. Csakhogy a körön kívülre kerülvén, nyilvánvalóan egy másik körön belül találják magukat. Ami, ha nem is jelent egy az egyben tudathasadásos állapotot, nem teszi viszont oly gömbölyűvé a létezést, mint az olyan magyarok esetében, akik egy és ugyanazon politikai és kulturális haza lakói. Lám, ilyen bonyolult, egyszersmind egyszerű és átlátható a kisebbségi lét. Ha egy ember vagy embercsoport évtizedeken keresztül ilyen élethelyzetbe kényszerül, óhatatlanul sérül lelki élete. Közhelyszámba megy, hogy a nép jellemzően a túlélésre rendezkedik be előbb-utóbb, hiszen hétköznapi gondjai a legkevésbé arra ösztönzik, hogy naponta világmegváltó szándékokkal bíbelődjön. Főként ha a nemzetének államától elválasztó határokat még a nagypapák idejében jelölték ki a politika néhai aktorai. Magyarán, kénytelen a nép abban a hazában "túlélni", gyökeret verni, érvényesülni, ahol megszületett. Tekintet nélkül arra, hogy hányszor változtak a feje fölött (talpa alatt) az államhatárok. Szitokszó és dacos düh csak akkor gerjed a népben, ha a napi taposómalom, a hétköznapi túlélési manőverek végeztével alkalomadtán a pohár fenekére néz övéi közt. Meg akkor, ha rokonként nemzetének országába látogatva lebüdöstótozzák vendéglátói, mert halvány sejtelmük sincs arról, hogy a határokon túl is léteznek igazi magyar emberek, vagy éppen azért nem kívánatosak, mert féltékenyek rájuk.

H

Vannak aztán a népnek fiai és leányai, akik abból teremtettek önmaguknak egzisztenciát, hogy kisebbségi sorban élnek. Elnéző tisztelet illeti azon kisebbségi váteszeket, akiknek küldetéstudata veleszületett. Utóbbiak (előbbiek is) azzal szereznek tekintélyt övéik és a magyar hivatalosság köreiben, hogy ösztönösen vagy előre megfontolt szándékkal a köznép számára ismeretlen vagy éppen ismert tabukat porolnak le. A célközönséget persze egyáltalán nem érdekli, hogy a nemzetébresztő közbeszéden rendre átszüremlik az egyáltalán nem érdek nélkül való szerepjátszás meg a haszonelvűség. Így születnek a nemzetiségi, kisebbségi törzsfőnökök! Akik jól elvannak békeidőben is. Ha azonban ezt a békeidőt valamilyen jelképes vagy valóságos kardcsörtetés váltja fel, akkor a túléléssel törődő nép egy része olyan ügyekben is mozdítható, piedesztálra emelvén az érinthetetlen törzsfőnököket, amelyek rendesen a tudatalattijában lappanganak. A törzsfőnökök pedig ilyen helyzetekben mintegy varázsütésre olyan magas fordulatszámra pöröghetnek föl, mint a mi Duray Miklósunk a Kossuth téren. Aztán a határ már a csillagos ég. Irány a forradalmi honfoglalás.

Mondják, a politika a helyzetteremtés művészete. A Kárpát-medencében jelenleg zajló nemzetiségi, kisebbségi aktivizálódást Antall József rendszerváltó kormánya idején generálták először. Leszámítva Szűrös Mátyás 1990-ben Václav Havelnek, Csehszlovákia akkori köztársasági elnökének írt zűrös nyílt levelét, amelyben először tett kísérletet magyarországi politikus arra, hogy a szlovákiai magyarokat szembeállítsa hazájuk politikusaival. Történt volt mindez a bársonyos forradalom hozta szabadság és szabadosság euforikus állapotában...

H

Antallnak, a lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének, részben kegyeleti okok miatt is, el kell ismerni, valószínűleg jóhiszeműen cselekedett. Más kérdés, mennyire volt korszerű és a szomszédsági politika tekintetében empatikus és taktikus, nem utolsósorban pedig a szlovákiai magyarok számára hasznos a meghirdetett új magyarságdoktrína. Hasznos is volt, meg nem is. Ideig-óráig bizonyosan hasznos volt a doktrína meghirdetői számára. Elméletileg hasznos lehetett volna a megcélzott kisebbségek számára is, a természetes és mesterségesen működtetett asszimiláció fenyegetettségében. Gyakorlatilag azonban politikai acsarkodást váltott ki a határon túli magyarokkal szemben szülőföldjükön, és gondoljunk csak bele, az akkori magyarországi közhangulat sem volt egyértelműen határontúli-párti. A célközönség számára tehát nem jelentett értékelhető segítséget a szóban forgó doktrína. Sokkal inkább otthoni kirekesztettséget és megosztottságot eredményezett. Magyarországon pedig szintén antipatikus közhangulatot idézett elő. Lám, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Az igazság végül is az, hogy az antalli törekvésnek, szándéknak egyáltalán nem kellet volna zátonyra futnia. Leginkább abban az esetben nem, ha a szándékot nem nyúlják le politikai kalandorok, karrieristák és a lehető legmegalapozatlanabbul határrevízióról álmodozó szélsőségesek meg szimpla konjunktúralovagok. A kudarc további oka volt, hogy a magyarság kulturális értelemben való egyesítése is megrekedt a propaganda szintjén. A vastagon nemzeti töltetű szónoklatoknál és a határon túli klientúra kiépülésénél sajnos több valójában nem is történt az Antall-kormány választási fiaskójáig.

H

Jött aztán a szocialista-szabad- demokrata adminisztráció négyéves országlása. A legnagyobb jóindulattal sem állítható, hogy ez a koalíció avatottabban nyúlt volna a határon túli magyarok problematikájához, mint a szellemet a palackból kieresztő Antallék. Nyilván azért volt ez így, mert elsősorban belpolitikai, gazdasági problémák égették a hivatalos körmöket, továbbá azért, mert a kormányzó pártok, enyhén szólva, nem is rendelkeztek kisebbségpolitikai koncepcióval, esetleges alternatíváról nem is beszélve. Így, szegény ember vízzel főz alapon, meghagyták és adekvát partnerként kezelték a Magyar Demokrata Fórum által kitalált és használt határon túli klientúrákat. Ennek tetejébe, hályogkovácsként és kutyafuttában megkötötték a szlovákokkal is az államközi alapszerződést, amely, lévén hogy egy populista, nacionalista húrokat pengető kókler, Vladimír Meciar szentesítette azt aláírásával, már megszületése pillanatában behajthatatlan volt "kisebbségileg". Lám, megint csak a propagandapolitikánál tartunk.

Minden látszat ellenére a Fidesz fémjelezte, immár leköszönőben lévő kormány esetében sem volt szó másról. Vagyis hogy markáns nemzeti retorikából, a jelképes gesztusokból nem volt hiány az elmúlt négy évben sem. Mindez a státustörvénnyel koronáztatott meg. Elfogadására és hatálybalépésére sajnálatos módon a magyarországi választási kampány finisében került sor, amely helyzet a belpolitikai csetepaték közepette mintegy ágyútöltelékké silányította a határon túli magyarokat. Leginkább ez a konklúzió látszik igazolni, hogy a legutóbbi magyar kormánynak sem volt - saját napi propagandájának hizlalásán túl - érdemi, stratégiai elképzelése a határon túli magyarokkal történő kapcsolattartásról és azok civilizált istápolásáról. Mégpedig azért nem, mert Szlovákia esetében is csupán az ottani etnikai jellegű politikai párt - Magyar Koalíció Pártja - még Antallék által kiválasztott politikusaival tartottak csak érdemi kapcsolatot. Legközelebbi és meglehetősen befolyásos konzultánsuk s feltételezhetően politikai és gazdasági kliensük az a Duray Miklós volt, aki szellemében megmaradt rendszerváltás előtti polgárjogi, nemzetiségi gerillának a huszonegyedik századra is. Ha úgy tetszik, olyan volt a kelet-közép-európain újdonsült, gyermekbetegségekkel küszködő demokráciák porcelánboltjában, mint egy közvetlenül a Gulagról szabadult Gyenyiszovics-klón. Ennyit Duray minapi budapesti és szlovákiai közszerepléseiről.H

Világos tehát, hogy mielőbb tiszta vizet kell önteni egy majdhogynem gazdátlan pohárba. Vagyis a most felálló magyar kormánynak olyan magyarságdoktrínát kellene érvényre juttatnia, amely, ha végérvényesen nem is oldja meg, ám az európai uniós csatlakozásig közmegelégedésre kezelni képes a határon túli magyarok evidens és latens problémáit. Mert abban nyilván létezik Magyarországon közmegegyezés, hogy valóban felelősséget kell érezni a mindenkori magyar kormány miniszterelnökének az ötmilliónyi határon túli magyar iránt. Nyilvánvalóvá kell tenni hát, hogy ez ügyben valódi áldozatokra is képes felelősségvállalásról lehet csak szó, nem csupán a határon túli magyar lelkek gyarmatosításának uzsorási szándékáról, mint ahogyan ez az elmúlt évtized során történt. Ehhez azonban korántsem elegendő, hogy továbbra is kizárólag határon túli pártkapcsolatokra építsen a hivatalos magyar politika. Mert a pártokat óhatatlanul, tegyük hozzá, teljesen természetesen, éppen aktuális pártpolitikai, partikuláris érdekek is befolyásolják. Következésképpen a kisebbségi társadalom egyéb szegmensei, az ún. harmadik szektor, az alapítványok, a kulturális intézményrendszert alkotó szakmai és civil szerveződések képviselőit pontosan olyan súllyal kellene partnerként kezelni a folyamatos informális és intézményes kapcsolattartás során, mint a kisebbségi politikusokat. Mert érdemi szakmai és politikai viták, döntés-előkészítő eszmecserék híján az "anyaország" ugyanúgy kiönti majd a fürdővízzel együtt a határon túli "gyereket", mint ahogyan ez idáig megtörtént.

A szerző költő, a Csallóköz című szlovákiai folyóirat főszerkesztője.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.