Nem tudom, önök hogy vannak vele, én magam fanatikus szelektív gyűjtő vagyok, már az is idegesít, ha a feleségem a kamrában a hulladékot nem szortírozza fajta szerint, az meg pláne, ha nem nyomja össze a pillepalackokat. Komoly családi balhék forrása az összenyomatlan kókzérós palack mellé gyömöszölt Aldi tájékoztató (nem viccelődőm, ez a neve), nem is részletezem, el tudják képzelni.
Az utóbbi időben viszont egyre nehezebben találok szelektív hulladékgyűjtő szigetet (ennek a helyesírásában bizonytalan vagyok, a továbbiakban nevezzük szigetnek). Egy városnak keresztelt faluban lakom Budapesthez közel, ahol pár éve még két sziget is volt, de mindkettőt felszámolták, mert a területen úrrá lett a dzsuva. Nem elég ugyanis, hogy a gyűjtők hamar megteltek, sokan odahordták még a kommunális hulladékot is, a rendes emberek (mint én) meg álltak a bűzlő szemétdomb közepén, és kis tanácstalanság után, ám nagy lelkifurdalás mellett letették a kiborult szutymó mellé a zacskókat, jó esetben benne hagyva, bízva abban, hogy majd úgyis elviszik, szelektálják, rendet raknak.
És bízva abban is, hogy ezentúl majd sűrűbben viszik, látva, hogy errefelé rendes, zöld népek laknak, akik azt szeretnék, hogy a papírból újra papír, a borosüvegből útburkolat, a kókzérós palackból meg kötött sapka legyen.
De nem raktak. Illetve raktak, de úgy, hogy városomban, továbbá a szomszédos városban is megszüntették a szigeteket, de konkrétan az összeset, egyetlen hely maradt csak, a helyi Hulladékudvar (de szép szó), ide viszont nem lehet akármikor vinni a cumót, ennek nyitva tartása van, mint a postának, nem magyarázom, értik.
Mindezt csak azért tartottam fontosnak elöljáróban elmondani, mert az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (tudták, hogy van ilyen?) épp a szemünk láttára tapsol el uszkve 700 milliót arra, hogy újabb kampányban buzdítsa az embereket a szelektív hulladékgyűjtésre. (Az, hogy a 700 milkóhoz gyorsított közbeszerzésben, 10 nap alatt találtak alkalmas pályázót, nem egy reklámblog tárgya, legyen annyi elég, hogy a dolog – stílszerűen – büdös.)
Lett is kampány. De még milyen! Tévé, rádió, sajtó, sőt óriásplakát! (Utóbbiért, mivelhogy szennyezi a környezetet, úgynevezett környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni, nem sokat ugyan, egy ilyen volumenű kampánynál úgy 100 rugóra saccolom. Ez rosszabb, mint amikor a Horn-kormány idején egy környezetvédelmi témájú sajttájon a pulpituson ülők előtt katonásan sorakoztak a pár évre rá visszaváltásra kötelezett PET-palackok.) Nézzék meg őket bátran, itten van az összes.
Mi ezzel a kampánnyal a baj?
Nem az a baj, hogy a filmekben az egyik leggyakoribb reklámsémát sütik el, a megszemélyesített tárgyat (ha nincs ötleted, egynek mindig jó). Lehetne ezt jópofán is csinálni, de az OHÜ megoldása rosszabb, mint a tea, ami kényeztet, pedig a teáskannának öltözött éltes udobrinkmann konkrétan ijesztő. Ráadásul az ötletet már egy korábbi szelektívkampányban is elsütötték, ott a kukákból simán kiröppent a nem odavaló tárgy. (A már megszűnt minisztérium weboldalán még láthatók. Ha pedig jó reklámot akarnak ugyanebben a témában, kattintsanak ide.)
Nem is az a baj a kampánnyal, hogy az óriásplakátok felfoghatatlanok. Annyi rajtuk ugyanis a betű, hogy valószínűleg eredetileg sajtóhirdetésnek készültek. Ezen a gondon sajnos az artisztikusnak vélt grafika sem segít.
Nem is az a baj vele, hogy a reklám alapszabályát rúgja fel, amikor mellőz minden releváns, fogyasztói gondolatot (insightot). Nem a mi szemszögünkből közelít, hanem a kukákéból. A mondóka ráadásul olyannyira szofisztikált (pszichológusi kanapén ücsörgő, fájdalmukat kibeszélő szemetesek), hogy nyilvánvaló, a készítők magasan tettek rá, ki is a célcsoport.
Ezzel a reklámmal az a baj, hogy semmi sem történik a hatására.
És nem azért, mert a www.szelektivinfo.hu webcímet csak úgy sikerült leolvasnom, hogy indokolatlan forgalomlassítást idéztem elő, hanem azért, mert ezen a weboldalon az ügynökség önfényezésén és saját fontosságának bizonygatásán túl semmilyen érdemi információ nincs.
Igen, jól értik, az sincs fönt, hogy hová a ménkűbe vihetem a kamrából a cuccomat.
Úgyhogy engedtessék meg nekem, hogy ezúttal a szavaimmal ne legyek szelektív.
Elmegy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség a picsába.
