Világít a szájukban

  • Lendvai Dávid
  • 2013. december 20.

ReklámBlokk

Itt az új Negro-film.

Kissé zavarban vagyok, mert a gyártó produkciós cég vezetője jó barátom, de azt, ami alant következik, neki is elmondtam, amikor megmutatta a spotot.

Elmondom a sztorit, mert nem biztos, hogy a filmből átjön.

Egy zenei stúdió épülete. Éjjel. A biztonsági őr furcsa hangokra lesz figyelmes. Meglepettségében bekap egy Negrót. Elindul megkeresni a zaj forrását. Az egyik próbateremből jön. Benyit. Két különös alakot lát, egy nőt és egy férfit, akik rémes zenét jammelnek. Felkapcsolja a villanyt, a két alak elcsendesül. Odalép hozzájuk, megkínálja őket Negróval. A két alak Palya Bea és Mező Misi. A zenészek a Negro hatására menten hallgatható zenét kezdenek játszani, az őr megnyugszik, a folyosón pedig sasszézik örömében.

Na már most.

A Negro azon kevés márkák egyike, amelynek a kezdetek kezdete óta tiszta és releváns a pozíciója. A Negro fekete, mézzel töltött, tradicionális magyar gyógycukorka. A torok kéményseprője. Tudjuk tehát, mire jó, hasonló sincs a piacon, és igény is van ilyen termékre.

Az eredeti Negro íze kissé ánizsos, fura, de a fura íz épp a hatását támasztja alá. Ezzel nem lenne gond. Számos olyan termék létezik a világon, aminek íze elsőre szokatlan, mégis sikeres, elég a Guinness sört vagy a Dr. Peppert említenem – annál a terméknél pedig, amelynek lényege a fizikai hatás, különösen igaz, hogy a fogyasztó jobban elhiszi róla, hogy használ, ha az íze kicsit rossz – lásd a Red Bullt vagy az Unicumot. Az tehát, hogy egy termék íze jó legyen, nem alapfeltétele a sikernek.

A Negro azonban a termékfejlesztés során mégis hibázott: készült egy csomó színes-ízes változat, vélhetően azért, hogy a piacon időközben meglehetősen nagy reklámköltéssel megjelenő konkurensek térnyerését lassítani próbálja. A marketinget közben teljesen elhanyagolták, a Negrót elfelejtették életben tartani. (Weboldala például ma sincs.)

A nyolcvanas években a Mericske Zoltán főszereplésével készült, bárgyú „Csokoládé, vanília, mogyoró”-film után mindössze egyetlen kampánnyal jelentkeztek. Az erdélyi (?) környezetbe helyezett filmek vicceskék voltak ugyan, de ha a márkát nem is rombolták nagyon, már jelezték a totális bizonytalanságot. Fókuszba a régi és a modern szembeállítása került ahelyett, hogy a pozícióval foglalkoztak volna. Nem annak ellenére jó ugyanis a termék, hogy nagyanyáink is ezt ették, hanem épp azért. Most pedig azt vették észre (nyilván alapos kutatások eredményeként), hogy a márka már ciki, nyilván túl szoci, piaci pozíciója pedig árnyéka húsz évvel ezelőtti önmagának.

A Negro ma a Mondelezé, ahogy minden korábbi Kraft- (és Győri-) termék, ők pedig nagypályások, Ritzcel, Milkával, Oreóval, hadd ne soroljam az összes világmárkát. Ebből azonban sajnos nem következik, hogy azoknak, akiknek a márkát a kezébe adták, ne világíthatna szájukban a Negro. A megoldást ugyanis abban látták, hogy egy ostoba, semmitmondó márkaértéket aggatnak rá.

„Mindig akkor vagy a legjobb, ha önmagad vagy. Maradj eredeti!”

Szó szerint imigyen szól a tanulság, ami túl azon, hogy semmilyen relevanciával nem bír a terméket illetően, annyira rossz, hogy már fáj. Hány reklámot láttunk már ezzel az üzenettel? „Valósítsd meg önmagad!”; „Merj önmagad lenni!”; „Ami belül van, az számít igazán!” Jelentem: önmagam vagyok, a márka pedig legyen szíves, és találja ki, hogyan tud megszólítani.

Konkrétan ez a bullshit van itten leforgatva: Palya és Mező nem azért kezdenek el jobban énekelni, mert addig fájt a torkuk, hanem azért, mert Negro nélkül a szerencsétlenek nem voltak önmaguk, ellentétben a biztonsági őrrel, aki nyilván ötpercenként kap be egy cukrot, nehogy – teszem azt – vérfarkassá változzon.

A tartalmi idiotizmus mellett szinte fel sem tűnik, hogy a film mennyire rosszul van vágva. A két zenészről egy közeli sincs, minek következtében azonosításuk problémás, a narrátor az egészen slágeresre sikerült dal legjobb részénél kezd el beszélni, miközben olyan fölösleges dolgokra megy el az idő, hogy emberünk négy lassú lépést tegyen. Az elején nyolc másodpercig csak az őrt látjuk, pedig Hitchcock óta tudjuk, hogy sokkal nagyobb az izgalom, ha a bajban lévőket mutatjuk, miközben a baj már közelít. Összességében a Palya Bea és Mező Misi főszereplésével készült film főszereplője a teljesen jellegtelen biztonsági őr.

De a legklasszabb snitt mégis a termék bemutatása, az ún. packshot. A csomagoláson ugyanis ott figyel a ma is jól működő szlogen, és az epic kéményseprő figura. Gondolom, a következő lépés az lesz, hogy ezeket is lecserélik.

Még több reklámblokkra vágysz? Lájkold a blog Facebook-oldalát!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.