Mitől jó egy reklám?

  • Lendvai Dávid
  • 2014. január 14.

ReklámBlokk

Január van, és januárban reklám-uborkaszezon, ilyenkor olcsóbb a tévé, ilyenkor kéklenek az óriásplakátok, és ilyenkor nem kell megőrülni a felugró, kinyíló, oldalra dobó bannerektől. A hirdetők jól elköltötték a pénzüket decemberben, és most azt számolgatják, megérte-e.

Itt a remek lehetőség tehát arra, hogy elidőzzünk annál az egyszerű kérdésnél, hogy mi a fenétől is jó egy reklám. Mert a reklámokat utálják az emberek, a jó reklámokat viszont szeretik. (Nekem speciel kiskoromban a REKLÁM volt a kedvenc tévéműsorom, külön jelölve volt a műsorújságban, a szilveszteri reklámokért pedig egyenesen megőrültem, azt csinálták, hogy összekeverték a narrációkat a képekkel, nagyon vicces volt.)

Hogy honnan az ellentmondás, arra viszonylag egyszerű a válasz. Az emberek azokat a reklámokat szeretik, amelyek megérintik, megnevettetik vagy elgondolkodtatják őket, azokat pedig nem, amelyek idegesítők, tolakodók vagy egyszerűen csak semmilyenek. A „Melyik a kedvenc reklámod?” kérdésre szinte mindenkinek van válasza, de sokszor még a szakma iránt érdeklődők sem tudják felidézni, hogy az adott reklám melyik márkát is hirdette. Attól, hogy a nézők jó reklámnak tartanak valamit, még nem biztos, hogy a reklám szakmailag is rendben van.

Vegyük például a „gerappát”. Pár éve ez sokak kedvence volt, ám nemhogy most, visszagondolva, hanem még a kampány ideje alatt sem tudták biztosan beazonosítani, hogy melyik autómárkát is reklámozta. (Tippeljen, mielőtt kattint!) A legtöbb kreatív (díjnyertes, vicces, szofisztikált) reklámmal (legyen az film vagy print) pont az a baj, hogy nem márka-, hanem kategóriareleváns, tehát nyugodtan lehetne cserélgetni rajtuk a logót.

Ez speciel most jött szembe a neten.

false


Nagyon jó a vizuális ötlet, aha!-élmény is van, de valójában nem a márkát hirdeti, hanem a kávézást magát. Én rögvest ittam is egy Nespressót, ahogy megláttam. Akkor meg miért is jó? A fogyasztó szereti ugyan, de a hirdető kevéssé fogja érezni a hatékonyságát, mert minden kategóriareklám főként a mindenkori piacvezető brandet erősíti. Ezernyi ilyen példát sorolhatnék, de játszhatjuk azt is, hogy a kedves olvasó felidézi néhány kedvenc reklámját, és próbál emlékezni rá, ki is volt a hirdető.

false


Az ilyen reklámot viszont nem nagyon szeretik az emberek, mégis pontosan tudják, melyik márkáról van szó. Mert hiába idegesít (emlékezz Pocakra), a jó reklám ott kezdődik, hogy a márkának tiszta a pozíciója. Sokszor írtam már, a pozíció nem más, mint az az egy dolog, ami a fogyasztónak az adott márkáról eszébe jut. Ha ez olyasmi, ami releváns, tehát amire szüksége is van az embereknek, és senki más nem mondja ugyanazt, akkor a márka jó, lehet foglalkozni a kreatív megvalósítással. Ha nincs rá igény, vagy a termék csak követni akarja a piacvezetőt, akkor lehet a legzseniálisabb, legszellemesebb, legérzelmesebb a világon, a fogyasztó nem fog emlékezni a hirdetőre.

A jó reklám tehát az, amely a termék pozícióját erősíti, mert hatékony. A rossz reklám pedig az, amely a kategóriát hirdeti. És lehetséges a kettő együtt? Van olyan márka, amelynek tiszta a pozíciója és még a reklámjai is jók? Naná. Elég sok, szerencsére. Itt van mondjuk az Axe, hogy ne mindig a Coca-Colát emlegessük.

Az Axe a csajozás pozícióját foglalta el az emberek fejében. Releváns a márkára nézve, releváns a célcsoportra, tiszta a pozíció, nem mondja más. Ezt sokféleképp lehetne dramatizálni, szerencsénkre az Axe viccesen teszi. Nem előtte-utána spotokkal, nem a termékelőnyre fókuszálva, hanem a csajozás területét lefoglalva.

Ráadásul ezt elég bátran teszi, kinek jutna eszébe például ez.

false

Ha valaki még a spotra is emlékszik, abban a lányok letépték csokoládéemberünk karját. Ez aztán minden, csak nem előny. Annyira erős a pozíció, hogy még szegmentálni is képes – azaz egy adott almárkára újabb és újabb alpozíciót épít – tényleg bravúros. Ez a tavalyi film pedig teljesen más, és mégis ugyanazt a márkát építi. Ha bármelyik konkurens olyan reklámot készítene, amiben a termék használója becsajozik, akkor Axe-reklámot csinálna a saját pénzén. (Elfoglalhatta volna ezt a pozíciót a Derby dezodor is, kár hogy nem lett világmárka.)

A baj az, hogy itthon a legismertebb márkák még odáig sem jutnak el, hogy megteremtsék a pozíciót. Azok meg, akiknek mégis van, gyakran módszeresen tönkreteszik.

Még több reklámblokkra vágysz? Lájkold a blog Facebook-oldalát!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.