Bár egy időközi választás eredményei önmagukban nem vetíthetők ki országos eredményekre, korántsem tanulság és következmények nélküliek ezek a választások. A 2014-es parlamenti választás óta három időközi országgyűlési választást tartottak, és egyik sem volt tét nélküli, sőt: mindhárom a mai napig fontos hivatkozási pont. Ebbe a sorba illeszthető be a vasárnapi polgármester-választás is Salgótarjánban.
Két választás között, különösen akkor, ha rendszeresen megjelenő és hasonló eredményeket mutató közvélemény-kutatások nélkül vagyunk kénytelenek a pártok erőviszonyairól képet alkotni, felértékelődik egy-egy olyan választás, amely potenciálisan sok választót mozgat meg, és a pártok maguk emelik a jelentőségét azzal, hogy aktívan kampányolnak. A salgótarjáni időközi választás is ilyen volt: az MSZP, a Jobbik és a Fidesz vezető politikusai egyaránt aktívan részt vettek a Nógrád megyei polgármester-választás kampányában. Mindhárom politikai erő számára fontos volt a jó szereplés: a Fidesz 2015 tavaszán kétszer is kikapott Veszprém megyében, azóta viszont a mérések szerint jelentősen erősödött – ezt erősíthette volna meg a győzelem. Az MSZP számára volt a legnagyobb a győzelmi nyomás: egyrészt az elhunyt polgármestert is a baloldal adta, ráadásul Salgótarján maga is baloldali körzetként van elkönyvelve, annak ellenére, hogy 2006 és 2014 között fideszes polgármestere volt, és a 2014-es három választáson is fej-fej mellett végzett csupán a baloldal és a kormánypárt. Végül a Jobbik esetén sem beszélhetünk tét nélküli választásról: egyrészt az északi-magyarországi, magas munkanélküliséggel sújtott település jellegét tekintve közel áll ahhoz a terephez, ahol hagyományosan erősnek vélik a Jobbikot, másfelől a radikális párt a tapolcai győzelem óta igyekszik magát a kormánypárt egyértelmű kihívójaként beállítani.
| ||
A fenti várakozások alapján az MSZP a választás egyértelmű győztese, a Jobbik pedig legnagyobb vesztese: Fekete Zsolt győzelmének mértéke ugyanis azt jelenti, hogy a baloldal nem csupán megőrizte szűk előnyét, hanem érdemben bővíteni tudta szavazótáborát. Ezzel szemben Hulitka István, aki 2014-ben is elindult a Jobbik színeiben, csupán 6 százalékot ért el a másfél évvel ezelőtti 12 százalékhoz képest. Ezek után erősen kérdéses, hogyan lehet a kormány első számú kihívója egy párt, akinek a jelöltjét éles helyzetben nem támogatják a szavazók. Bár adódik az ózdi párhuzam 2014 őszéről, amikor a megismételt polgármester-választáson a Jobbik által támogatott jelölt nagy fölénnyel, vélhetően baloldali szavazatokkal együtt győzte le a Fidesz jelöltjét, akkor három országos szavazást követő újraszavazás volt – jóval kevésbé volt tehát országos tétje, ellentétben a mostani salgótarjáni voksolással. Ebből a szempontból a mostani választást jobban össze lehet hasonlítani a tapolcai időközivel, amit a Jobbik megnyert, de a baloldal nem tűnt el: jelöltje közel ugyanúgy szerepelt (26 százalék), mint ahogy 2014-ben a parlamenti választáson.
A salgótarjáni választás második tanulsága a Fidesz politizálásához köthető: egyrészt a félelemkeltés Kövér Lászlón és a menekültekkel való fenyegetésen keresztül egyaránt csődöt mondott. Salgótarján arra példa, hogy ahol az embereket valóban érintő problémák, mint az egészségügy vagy a munkához jutás ennyire súlyos, ott a kreált problémák hatástalanok maradnak. Hiába akarja Orbán Viktor a menekültkérdésen keresztül alakítani a politikát, ha a választók a rossz egészségüggyel, oktatással és elvándorlással találkoznak, akkor ezek alapján fognak szavazni, és megbüntetik azt a jelöltet, aki nem ezekre ad választ. A kimagasló részvétel ráadásul azt is jelzi, hogy a választók elfogadták, hogy a változás úgy érthető el, hogy a politikai alternatívák közül választanak: a tiltakozás mellett éltek a szavazás lehetőségével és döntöttek a jelöltek közül.
Végül a salgótarjáni választás egy fontos üzenettel bír a baloldali ellenzéki pártok, mozgalmak számára is. Vasárnap ugyanis egy vállaltan MSZP-s, de más pártok, illetve helyi civilek támogatásával induló jelölt győzött. Miközben a tapolcai szereplés után sokan úgy vélték, hogy a baloldali jelölt azért veszített – szemben a győztes, független Kész Zoltánnal – mert pártjelölt volt, a most vasárnapi választás aláhúzza, hogy nem feltétlenül ezen múlik. Fekete Zsolt győzelme ezért egyszerre a baloldali ellenzék és az MSZP győzelme: utóbbi a jelöltet adta, előbbi pedig a támogatást. Ha a három időközi országgyűlési és a mostani polgármester-választást nézzük, úgy a baloldalnak nincs miért szégyenkeznie a győzelmek száma miatt, érdemes viszont végiggondolnia, mi a legsikeresebb győzelmi stratégia. Meggyőződésem, hogy ennek az előválasztás egy jó egységes keretet adna: ha van helyben ismert, létező, ráadásul a pártokon túl a lokálpatrióta, civil szervezetek által is támogatott pártjelölt, úgy az előválasztáson vélhetően ő fog győzni. Ha egy helyben már ismert, de a pártpolitikától távol álló civil indul el és derül ki róla, hogy ő lenne a legalkalmasabb, a pártok erőforrásaikkal mögé fognak állni. Nincs értelme végletekben gondolkodni: 2018-ban nem 106 Kész Zoltánra, de nem is 106 Fekete Zsoltra lesz szükség, hanem arra a kombinációra, amit a helyi szavazók a leginkább magukénak éreznek.
