A baloldal 2010-es veresége óta már többször is megjelentek a közéletben kormányellenes tüntetések révén olyan fiatalok, akik nem ok nélkül töltötték el reménységgel a baloldali pártok támogatóinak szívét. Karsay Dorottya még 2011-ben a „Nem tetszik a rendszer” című dala révén lett ismert, és vált a Milla-tüntetések egyik arcává. Több mint öt évvel később az Együtt tiltakozásán tűnt fel a sajtóban kockás inges Jeanne d’Arcnak becézett Kövesdi Veronika. A két időszak között ismerhettük meg a Hallgatói Hálózat, a Középiskolai Hálózat, „Az alkotmány nem játék” aktivistáit. Közülük többen mozgalmárként vagy éppen pártpolitikusként továbbra is aktívan részt vesznek a közéleti vitákban és cselekvésben.
Népszerű vélemény, hogy az ifjú politikusok alkalmasak lehetnek arra, hogy megszólítsák a politikából rendre kiábránduló aktuális fiatalokat. A kortárs politikusok hitelesebbek a fiatalok számára, jobban tudják, hogy milyen problémákkal küzdenek, milyen üzenetekkel szólíthatóak meg. A jelenleg is zajló amerikai elnökválasztás azonban azt mutatja, hogy a nem éppen fiatalos Bernie Sanders különösen népszerű az ún. millenniumi korosztály, tehát az 1980 és 2000 között születettek körében. Az önmagát szocialistának valló 74 éves szenátor ugyanis olyan problémákra mutat rá és olyan megoldásokat kínál, amelyek vonzóak a gazdasági válság során felnőtt, diákhitellel és a foglalkoztatás bizonytalanságával küszködő fiataloknak.
| ||
A hitelesség másik forrása lehet, hogy a fiatal mozgalmárok esetében többnyire feltételezhető, hogy ők még „romlatlanok”, nincsenek sötét ügyeik, nem volt részük semmilyen korrupciós ügyben. Ezt a véleményt gyakran ők maguk is megerősítik a médiában. A 2012–13-as hallgatói tüntetések során gyakran elhangzott az is, hogy az akkori egyetemista generáció már „demokratikus keretek között” nőtt fel, nem cipeli tehát a súlyos kádári örökséget. Tegyük hozzá, ez egyrészt életkor szerinti diszkrimináció, másrészt a társadalmi érték átadása ennél összetettebb folyamatok szerint történik. Mindenesetre az általános meggyőződés az, hogy a fiatal mozgalmároknak érintetlenségük okán nagyobb politikai hitele van, mint az elhasználódott pártok elhasználódott politikusainak.
A politikán kívül is kapcsolódnak olyan másodlagos jelentések a fiatalsághoz, mint a romlatlanság, őszinteség és becsületesség, azonban a közéletben az ilyen konnotációknak mozgósító erejük van. Ezt az erőt már a rendszerváltás során felfedezte magának egy akkori demokratikus ifjúsági mozgalom. Sokan emlékezhetnek még a Fidesznek arra a plakátjára, amelyen egy kedves fiatal pár csókolózik, míg felettük Brezsnyev és Honecker üdvözli egymást elvtársi módon. Tessék választani! A fiatalság ethoszának időtlenségét mutatja az is, hogy az 1990-es években a hazai politikatudományban a Fideszt tekintették a rendszerváltás utáni, posztkommunista nemzedék reprezentatív kisebbségének, amelyik hordozza és kitermeli a generációs tudatot.
| ||
A társadalmi kötelékek gyengülésének, a gyorsabb kommunikációnak és a magasabb választói elvárásoknak is köszönhető, hogy a pártverseny hitelességi versennyé alakult, azonban a politikai hitelességnek több forrása is van. Ha csak a 2010 előtti politikai tapasztalat hiánya számítana, akkor nem a „régi” baloldali pártok, tehát az MSZP és a DK lennének a legnépszerűbbek a fragmentált demokratikus ellenzéki oldalon. A hitelesség forrása közé tartozik a makulátlan múlt mellett a szakmai kompetencia és az üzenet konzisztenciája is. Ugyanilyen fontos a szociokulturális azonosság, hogy a választó életformája, tapasztalatai, élményei révén közel érezze magához a politikust, de legalábbis ne legyen azoktól teljesen idegen.
Mindezek figyelembevétele nélkül a fiatalítás csak a célját és bázisát nem találó politika újratermelése.
