A kormány ellentmondásos vagy egyszerűen csak érthetetlen döntései mögött sokan nyers politikai-hatalmi vagy gazdasági érdekeket látnak. Ám a valóságban a legtöbb kormány, így a mostani Orbán-kabinet döntéseiben is keverednek e szempontok az őszinte ideológiai meggyőződéssel. A vasárnapi zárva tartás bevezetésének biztosan vannak gazdasági aspektusai – ha nem így lenne, nem lenne feltűnően sok CBA nyitva vasárnap –, de a fő motiváció ideológiai jellegű. A keleti nyitás, a korábbiaknál barátságosabb viszony Oroszországgal jól jön a kormányhoz közeli gazdasági szereplőknek, de többről szól: a Fidesz azon meggyőződéséből is fakad, hogy a keleti „modell” sok tekintetben sikeres, ezért másolásra érdemes. Az illiberális demokrácia emlegetése részben biztosan „gumicsont” a kormány kritikusainak – de alighanem miniszterelnöki meggyőződést is tükröz.
Ez a helyzet a most bejelentett felsőoktatási átalakításokkal is. Aligha véletlen, hogy a kormány legutóbbi – részben visszavont, részben lebegtetett – tervének fő vesztese az ELTE Társadalomtudományi Kara lenne – ami már korábban is a kormányellenes hallgatói tiltakozások egyik központja volt. Ám az ELTE TÁTK bosszantása – és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem további támogatása – érdekében a kormány aligha kockáztatná, hogy közreműködik az enélkül egyébként éppen lecsengőben lévő tüntetések újraéledésében.
| ||
A kormány felsőoktatási átalakítási terveinek egyik legmegdöbbentőbb eleme, hogy mennyire nem azokra a problémákra reflektál, amelyek a magyar felsőoktatást jellemzik. A magyar egyetemek a nemzetközi összehasonlításokban rendre alulteljesítenek, és nemzetközileg gyakran kevéssé versenyképesek. A nemzetközi mobilitás – a modern felsőoktatás egyik kulcseleme – még mindig rendkívül alacsony. A magyar felsőoktatás reflexeit a kölcsönösen alacsony elvárások rendszere jellemzi. A hallgatókat pedig gyakran még mindig nem egy szolgáltatás igénybe vevőjének, hanem az oktatás passzív szereplőjének – innen a név is: „hallgató” – tekinti a felsőoktatás sok szereplője.
A fenti problémák megoldása azonban fel sem vetődik a kormány javaslataiban.
Ehelyett a kormány két irányból közelít a felsőoktatáshoz. Az egyik pénzügyi: hogyan lehet olcsóbban működtetni a felsőoktatást. A másik pedig tipikus „álprobléma”: hogyan lehet elérni, hogy a „megfelelő” szakokon tanuljon minél több hallgató. A válaszok pedig jól mutatják, hogyan gondolkodik a Fidesz-kormány a felsőoktatásról – sőt általában a kormányzás helyes irányairól.
A válasz első része a központosítás, az erősebb központi kontroll. Bármikor és bárhol, ahol a kormány általa felelőtlennek talált gazdálkodást, pazarlást vagy egyszerűen csak megszerezhető többletforrást látott, válasza hasonló volt: a helyi – egyetemi vagy akár önkormányzati – autonómia megnyirbálása, központilag vezérelt szervek létrehozása. Ez történt a közigazgatásban, az egészségügyben és az oktatásban is. A felsőoktatásban ezt a szemléletet tükrözte a kancellári intézmény létrehozása, majd legújabban a „konzisztórium” felvetése. Történik mindez annak dacára, hogy az utóbbi évek jól mutatják: a központi bürokráciához tartozó intézmények semmivel nem gazdálkodnak felelősebb módon, mint az autonóm testületek.
A válasz másik része a kormányzat által vélelmezett „helyes” szakmai és ideológiai koncepciók erőltetése. E koncepció pedig azt sugallja, hogy vannak „hasznos” és „haszontalan” képzések – s ez utóbbiak között szerepelnek a társadalomtudományok.
| ||
A társadalomtudományok támadása nem magyar találmány. Különösen jobboldali politikusok az Egyesült Államoktól Európáig gyakorta élcelődnek a társadalomtudományi képzéseken. Rick Scott, Florida republikánus kormányzója pár éve komoly vitát gerjesztett, amikor arról értekezett, hogy államának nincs szüksége több antropológusra. Az angolszász kritikusok persze soha nem azt mondják, hogy az állam lehetetlenítsen el egy képzést: ők rábíznák ezt a piacra. Az az ötlet, hogy gazdaságilag egyébként életképes szakok szűnjenek meg, már igazi hungarikum.
A társadalomtudományok támadása mögött legtöbbször e képzések értelmének – gyakran tudatos – félreértése húzódik. A modern munkaerőpiac egyik jellemzője, hogy fogalmunk sincs, öt vagy tíz év múlva milyen munkahelyek születnek majd; hogy a gazdasági és technológiai fejlődés milyen területeken hoz majd létre munkahelyeket. Nem mintha e területeken a társadalomtudósoknak szégyenkezniük kellene. A legtöbb ilyen prognózisban – az informatikusok és mérnökök mellett – pont a nemzetközi tanulmányok szakemberei szerepelnek előkelő helyen: a globalizáció okán a gazdasági szereplőknek egyre fontosabb más országok, kultúrák és szokások megértése.
A modern gazdaság elsősorban rugalmasságot, alkalmazkodóképességet, nyitott és adaptív gondolkodást, a folyamatos tanulás és változás igényét követeli – olyan készségeket, amelyekre a társadalomtudományi képzések készítenek fel. Steve Jobs, az Apple megalkotója több interjúban világossá tette: az Apple titka a technológiai tudás mellett az „emberi” tényezők megértésében rejlik. Ahogyan fogalmazott: az Apple DNS-ének lényege, hogy a technológia mellett a „szabad művészetek”, a társadalom- és bölcsészettudományok kombinációja révén éri el a cég, hogy „szívünk énekeljen”.
Jobs társadalmi-kulturális nyitottsága nélkül nincs Apple; ha nincs Apple, nincs iPad – ha nincs iPad, Szájer József nem tud rajta alaptörvényt írni. Így végső soron a Fidesz-kormány által elfogadott alaptörvény sem létezne társadalomtudományi inspiráció nélkül. Ha más nem, ez meg kellene hogy győzze a kormánypárt politikusait e képzések hasznáról.
