Bár meg lehet tiltani, hogy a pártok hozzáférjenek lakcímünkhöz, valójában hasznos, ha a kampányban a választók elérhetők maradnak. A címzett legyen ismerős!

A közösségi és a hagyományos médiában is egyre gyakrabban lehet arról olvasni, hallani, hogyan tudja elkerülni a választópolgár, hogy a pártok hozzájussanak címéhez. A Társaság a Szabadságjogokért külön instrukciót is ad a leiratkozásra „választasz” programján belül. A választói címjegyzéket ugyanis a pártok egy hónappal a választások előtt megvásárolhatják annak érdekében, hogy kapcsolatba lépjenek a választókkal. A kapcsolatfelvétel általános módja, hogy a pártok levelet küldenek a választó címére, amiben bemutatják programjukat. Több forrást igényel, ha az adott párt egy válaszborítékot is mellékel, így visszajelzésre is lehetőség nyílik. A válasz természetesen nem csupán arra szolgál, hogy a választók véleményéről kapjon információt a párt, de azt is fel tudja mérni, hol vannak támogatói. Erre szokás azt mondani, hogy címlisták készítéséről van szó.

A személyes adatok védelme – különösen a digitális kommunikáció expanziója következtében – egyre érzékenyebb terület. A politikai pártokkal szembeni általános bizalmatlanság miatt érthető is az ellenérzés azzal szemben, hogy a pártok megkapják levelezési címünket. Ráadásul a nemzeti konzultációk sora sem feltétlenül erősíti a hitet abban, hogy a politikai szervezetektől érkező levelek jóhiszemű kommunikációs és részvételi igényeket elégíthetnének ki. (A nemzeti konzultációk irányított kérdései révén ugyanis a kormány célja nem a tájékoztatás, a kétirányú kommunikáció, hanem elsősorban a politikai befolyásolás, másodsorban egy olyan sokaság létrehozása, amire hivatkozhat a demokratikus felhatalmazást emlegető politikus. A legbiztosabb, ha az általad meghatározott témában van többséged.)

Érdemes lenne azonban túllépni az alapvető bizalmatlanságon. Már az sem feltétlenül igaz, hogy lakcímünk annyira érzékeny adat lenne, mint korábban, hiszen egyre többen osztanak meg magukról korábban még a családi fotóalbumba se illő fényképeket. Az pedig tagadhatatlan, hogy a képviseleti demokráciákban a népképviselet a politikai pártokon keresztül valósul meg. A demokratikus politikai rendszerek szempontjából a pártoknak sok fontos funkciója van. Ilyen a közpolitikai alternatívák megfogalmazása, a kormány ellenőrzése, új politikusok, aktivisták toborzása, az egyes társadalmi csoportok érdekeinek megfogalmazása, képviselete. Könnyen belátható az is, hogy ezen funkciók ellátásához szükség van a rendszeres kommunikációra a pártok és a választók között.

A pártok és választóik közötti kapcsolat sokat változott az 1970-es évektől kezdve. Korábban a tömegpártok, így elsősorban a baloldali és a keresztényszocialista pártok a „bölcsőtől a sírig” részei voltak az egyén mindennapjainak. A pártok és a szakszervezetek dalárdát, természetjáró kört, kulturális rendezvényeket szerveztek nagy létszámú tagságuknak. Sokak számára nem volt kérdés, hogy belép-e egy pártba, az családi, közösségi hagyomány volt. Később aztán fokozatosan csökkent a pártokkal való erős választói kapcsolat, megszűntek a szatellitszervezetek, csökkent a tagság, és magasabb lett a választói volatilitás, azaz egyre illékonyabbá vált a pártok szavazótábora. Magyarországon ráadásul a rendszerváltásig nem is létezhettek demokratikus pártok, 1989 után pedig gyorsan az alacsony társadalmi kötöttség lett jellemző. A pártokkal szembeni bizalmatlanság sem használ az erős társadalmi kapcsolatok kialakulásában. Jellemző, hogy míg korábban a politikai tudatosság mércéje a párttagság volt, most inkább a szkepszis és az egyenlő távolságtartás.

A pártok és a választók között tehát egyre kevésbé van napi szintű kapcsolat. Lakossági fórumokon lehetséges a kétirányú kommunikáció, továbbá meghatározó lett a közvélemény-kutatások szerepe abban, hogy a politikusok szakpolitikájukat, kommunikációjukat teszteljék. A probléma tehát nem az, hogy a pártok nem hagynák nyugodni a választókat, hanem éppen az, hogy nehézkes, esetleges a választók és a pártok közötti kommunikáció. A pártoktól érkező levelekre tekintsünk tehát úgy, mint a párbeszéd ajánlatára, amely azonban meg sem kezdődhet, ha letiltjuk adatainkat a számukra átadható címlistáról.