Gyakran lehet hallani azt a véleményt, hogy a menekültek tömeges érkezése nem lehet spontán folyamat, hanem tudatos tervezés vagy legalábbis rásegítés eredménye. A menekültválság haszonélvezői és ezzel együtt a folyamat gerjesztői nagyhatalmak – elsősorban az Egyesült Államok – és/vagy az európai, hazai baloldal, a Szocialista Internacionálé, amely szavazatokat remél a betelepült, állampolgárságot kapott menekültektől. Az, hogy milyen mértékben lehet irányítani ilyen nagy arányú folyamatokat, nemcsak az összeesküvés-elméletek propagálóit és ellenzőit foglalkoztatja, hanem a társadalomtudományokban is visszatérő téma az ágens és a struktúra szerepe, valamint azok kapcsolata a társadalmi változások tekintetében. Messzire vinne és a tények kellő ismeretének hiányában nem is érdemes itt a menekülthullám mögötti szándékoltságot tárgyalni, ellenben a menekültek, bevándorlók szavazói szokásaival kapcsolatban elegendő adat áll a rendelkezésünkre.
| ||
A szavazói viselkedés és a bevándorlóstátusz közötti kapcsolat mögött az a meglátás áll, hogy mivel a jobboldal a nemzeti érdekek képviselője, a baloldal pedig természeténél fogva internacionalista, így a nemzethez eredetileg nem tartozó bevándorlók majd a baloldalt fogják támogatni. Amellett, hogy a honosítás lassú folyamat, és szó sincs arról, hogy a menekütek automatikusan állampolgárok lesznek, arányuk sem akkora, hogy megváltoztatnák a politikai erőviszonyokat, még ha egy tömbben is szavaznának. Ha el is tekintünk ezektől a tényektől, vagy feltételezzük, hogy jelentősen nőni fog az Európába érketők száma, az sem jelenti azt, hogy – hosszú távon – feltétlenül a baloldalt erősítenék a migráns szavazatok. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy nem állandóak a bevándorlók politkai preferenciái, hiszen maga a politikai mező is folyamatos változásban van, valamint a bevándorlók megítélése, szociális és gazdasági helyzete sem állandó. A legjobb példa erre az Egyesült Királyság, ahol a 90-es évekhez képest a Munkáspárt elveszítette indiai származású szavazóinak nagy részét.
| ||
A hosszú távú folyamatok hatásai az Egyesült Államokban figyelhetőek meg, amely közismerten a több hullámban érkezett bevándorlók hazája. Az 1800-as évek első harmadában érkezett ír bevándorlók nagy arányban szavaztak a Demokrata Pártra, amely sokkal toleránsabb volt a többségi protestánstól eltérő vallásúakkal szemben. Jól szemlélteti a felekezeti hovatartozás fontosságát, hogy mekkora jelentősge volt annak, amikor John F. Kennedy lett az ország első – és máig egyetlen – katolikus elnöke. Mellesleg Kennedy elnöksége, halála és temetési ceremóniája is segített a katolikusok elfogadásában. Bár a fekete kisebbség manapság a Demokrata Párt hagyományos szövetségeseinek számít, ez is csak később alakult ki. A polgárháborút követően az egykori rabszolgák döntő többsége Abraham Lincoln pártjára, a Republikánusokra szavazott, ami jellenző volt egészen a 30-as évek elejéig, és csak a New Deal intézkedései után váltak a feketék demokrata szavazókká. A kép, miszerint az egyre nagyobb számú latinok is demokrata szimpatizánsok, szintén némi árnyalásra szorul. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a legális státusúak, a hosszabb ideje az Egyesült Államokban élők és második generációsok körében egyre magasabb a Republikánus Pártot választók aránya.
A jelenlegi menekülthullám elsődleges célországának számító Németországban eddig is jelentős számú bevándorló és áttelepült élt. Míg a bevándorlók elsősorban Törökországból és Dél-Európából érkeztek, az áttelepültek Kelet-Európa, elsősorban a Szovjetunió és utódállamai, Lengyelország és Románia német kisebbségeihez tartoztak. Utóbbiak száma jelentősebb, mint gondolnánk: míg az országban mintegy 2,7 millió török származású német állampolgár él, az áttelepültek száma 3,2 millió.
A Kelet-Európából áttelepült németek hagyományosan a kereszténydemokrata CDU-t, a bevándorlók a szociáldemokrata SPD-t támogatták. Előbbiek pártválasztását magyarázta, hogy a CDU aktívan támogatta az áttelepülést, míg a török származásúak osztályhelyzetük, szakszervezeti kötődésük és a jobboldal keresztény jellege miatt döntöttek az SPD mellett. Az is fontos körülmény, hogy a kommunista országokból áttelepült németek érhetően nem tudnak azonosulni a baloldali pártokkal. Annak ellenére, hogy a CDU tett gesztusokat a török származású németek felé (ők jelöltek először muszlim vallású nőt képviselőnek), és az SPD renoméját megtépázta Thilo Sarrazzin egykori szociáldemokrata politikus iszlámellenes könyve, a 2013-as választásokon a török származásúak 88%-a valamelyik baloldali pártot (SPD, Balpárt, Zöldek) támogatta, jóllehet ebben a kutatásban a szavazati joggal nem rendelkezők is részt vettek. Bár a német ökopárt főleg a magasabb státuszúak pártja, a Zöldek a török származású társelnök, Cem Özdemir miatt lehet népszerű a bevándorlók körében.
A bevándorlólét tehát hatással van a szavazói viselkedésre, de nem közvetlenül, hanem a közösségükre jellemző valláson, foglalkozáson, társadalmi státuszon és a kollektív élményeken keresztül. Ha a bevándorlók egy idő után egyre kevésbé viselkednek elkülönült társadalmi csoportként, úgy egyre inkábbb a többségi társadalomra jellemző szavazói magatartást követik. A paradoxon tehát abban áll, hogy a minél sikeresebb integráció nyomán veszíthetik el a baloldali pártok a bevándorlók szavazatait.
