A 2014-es országgyűlési választás idején honosodott meg a magyar politikában a „lejtő pálya” gondolata. A kifejezés azt tükrözi, hogy miközben a választás formális feltételei egyenlőséget biztosítanának az egyes induló pártoknak, a kormányoldal olyan előnyökkel is rendelkezik, amelyek kezdő pozícióját sokkal jobbá teszik versenytársainál. Elsősorban a kormányoldal erőforrásfölényére és az akkori kétharmados többségre lehetett itt gondolni: mivel a kormányoldal egyoldalúan tudta módosítani a választási szabályokat, előnyösebb helyzetből várhatta a voksolást, mint ellenfelei.
Az 2014-es választások azonban a fair play mintaszerű megjelenítésének tekinthetők a mostani népszavazáshoz képest. A népszavazásnál a kormányoldal olyan mértékben tudta manipulálni a voksolás kritériumait, hogy az a csoda, hogy a Fidesz nem áll még jobban a kvótareferendum kérdésében.
| ||
A választás szabályainak meghatározásán és a választás napjának eldöntésén túl a szavazásra feltett kérdést is a kormányoldal fogalmazhatta meg. Minden népszavazás eredménye függ a feltett kérdéstől – nincs ez másképp most sem. A „kvótanépszavazás” jogi abszurditására sokan rámutattak már, ám érdemes két politikai dilemmát is bemutatni.
Egyrészt, bár a kormányoldal a népszavazást mint a migrációról szóló voksolást pozicionálja, a kérdés megfogalmazása olyan, hogy a „migrációpárti” álláspontra igazán nem lehet szavazni. Bár a kormány „Brüsszelt” rendszeresen mint a kvótapárti álláspont képviselőjét mutatja be, az igazság az, hogy a kvóta értelméről liberális körökben is komoly vita van. Nagyon sok olyan választó, aki egyébként szeretne sokkal több menekültet befogadni, ellenzi a kvótát, mert más módon valósítaná meg ezt a célt.
Másrészt, a kérdés a szuverenitás bevezetésével még tovább bonyolítja a kormánnyal egyet nem értők dolgát. Ha például valaki azt gondolja, hogy az lenne helyes, ha Magyarország sokkal több menekültet fogadna be – és erről a magyar parlament döntését is elvárná –, még ő is szavazhat „nemmel” a népszavazáson, hiszen magyar és nem brüsszeli döntést várna a kérdésben.
A kérdésfeltevés jól látható célja az ellenzők nehéz helyzetbe hozása. A kormányoldal pontosan tudhatta, hogy a feltett kérdésre menekültpárti oldalon nincs megfelelő válasz. Az „igen” szavazat növeli az érvényesség esélyét, ráadásul a kvóta melletti elköteleződést jelent – akkor is, ha valaki más módon szeretne menekülteket Magyarországon látni. A bojkott iránt mindig nehéz lelkesítő módon érvelni: egy politikai párt célja legtöbbször a szavazók mobilizálása, nem pedig otthon tartása. Az érvénytelen szavazat problémája pedig, hogy – különösen alacsony arány esetén – úgy lehet majd érvelni: csak pár százaléknyi választó nem ért egyet a kormányoldallal.
| ||
Mindezek a szempontok azonban eltörpülnek az erőforrás-különbséghez képest. Már különösebb felháborodást sem kelt, hogy a kormány egyértelműen közpénzből kampányol bizonyos népszavazási álláspont mellett. Nem voltak hangos követelések, hogy a kormány a „Tudta Ön?” kampányt objektív tájékoztatásra használja – nyilván azért, mert esélye sem lett volna, hogy ezek a követelések eredményt érjenek el.
Mindez azonban azt jelentette, hogy a választók a nyári politikai uborkaszezonban olyan erejű és olyannyira egyoldalú kampánnyal találkoztak, mint az utóbbi hat évben még soha. Egy független becslés szerint a kormány listaáron 3,5 milliárd forintot költött el a menekültellenes kampányra – ez több, mint amit a Fidesz a 2014-es országgyűlési kampányra költött úgy, hogy 2014-ben azért – ha kisebb erővel is – az ellenzék is jelen volt a kampányköltésekben. Ráadásul jelenlegi tudásunk szerint ez csak az „előkampány” – a valódi kampány most kezdődik. Mindez persze csak a fizetett kampányra vonatkozik, és nem veszi figyelembe a kormányközeli média manipulatív hírműsorait.
Ennyire egyoldalú, ekkora erőforrás-különbségre épülő, az egyenlő versenyfeltételek elvét ennyire megszegő kampány rég nem zajlott Magyarországon.
