Orbán Viktor és az alternatívanélküliség mítosza

  • Tóth Csaba
  • 2015. november 24.

Liberális szemmel – Republikon

A magyar politikai diskurzusban esetenként még a baloldalon is megjelenik az a gondolat, hogy az Orbán Viktor által képviselt politikának nincs alternatívája. Ez a gondolat tartalmilag téves, politikailag pedig irracionális.

Miután az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11-én terrortámadás érte, az amerikai politikai viták szerkezete teljesen átalakult. A legtöbb elemző azonnal korunk új konfliktusának nevezte az iszlám terror elleni küzdelmet, azt prognosztizálva, hogy ez a kérdés minden más politikai témát elsöpör majd. A választók 80 százaléka felsorakozott Bush elnök mögött; az ellenzéki Demokrata Párt szavazói is jellemzően támogatták a republikánus elnököt. Ebben a helyzetben a Demokrata Párt politikusai nehéz feladat előtt álltak: ha támogatják az elnököt, megszűnhet ellenzéki identitásuk – ám ha szembemennek vele, saját választóik is elfordulhatnak tőlük. A legtöbb hatalomban lévő demokrata politikus végül az elnök támogatása mellett döntött.

Egyetlen, később fontossá váló politikus ellenezte kezdettől fogva a republikánus elnök politikáját: Barack Obama. Évekkel később a politikai helyzet alapvetően átalakult: a politikai témák szerkezete megváltozott, a választók pedig sokkal kritikusabbak lettek elnökükkel szemben. A 2007/2008-as előválasztási kampányban Barack Obama hatalmas előnye volt, hogy – szemben ellenfeleivel – kezdettől fogva Bush ellenzékét alkotta. A tapasztaltabb demokrata szenátorok azért is vesztették el az előválasztást Obamával szemben, mert a kezdetekben felsorakoztak Bush mögött – e döntés később óriási hibának bizonyult.

false

Minden analógia sántít – így az említett példa sem azt hivatott sugallni, hogy biztosan valami hasonló történik majd Európában is. Néhány fontos tanulsággal azonban mindenképpen szolgál az akkori amerikai események ismerete. Egyrészt, hogy nincs az a társadalom, amelynek kezdeti reakciója az őt ért támadásra ne a támadókkal szembeni minél határozottabb fellépés igénye lenne. A biztonság iránti igény, a támadók megsemmisítésének követelése természetes reakció, amit Amerikában, de Angliában, Izraelben és most Franciaországban – sőt Európa egészében – láthatunk.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a terrortámadásokra mindig a leginkább rendpárti válasz lenne a legmegfelelőbb. Így van ez tartalmilag: a rendpárti érzelmek erősödése, a többség és kisebbség közötti feszültségek növekedése éppen a támadások célja. Az Iszlám Állam a párizsi támadások előtt „hazai” frontján éppen visszaszorulóban volt; a támadások jelentette médiajelenlét új erőt adhat a szervezetnek. Az Iszlám Állam tudja, hogy Európát nem képes érdemben fenyegetni a Közel-Keleten; tényleges katonai ereje eltörpül nyugati – vagy éppen orosz – ellenfeleihez képest. Érdemi hatást csak akkor érhet el, ha a nyugati országokat ráveszi, hogy maguk verjék szét társadalmi és politikai rendszereiket.

Az erősödő rendpártiság azonban politikailag sem mindig kifizetődő. Sokak számára tűnhet úgy, hogy Orbán Viktor jeleníti meg az európai jobboldal új irányát; hogy előbb-utóbb más európai jobboldali politikusok is „belátják” – hangzik az érvelés –, hogy a nemzetállami megoldások, a kerítések és a menekültek démonizálása jelenti a politikai győzelem kulcsát. Mindez azonban egyáltalán nem magától értetődő; Orbán politikája könnyen visszafelé is elsülhet.

Jó példa erre a „minden terrorista migráns” nemrég elhangzott mondata. A miniszterelnök e migránsok alatt alighanem a közel-keleti menekültekre gondol – ám Nyugat-Európában szavait nem véletlenül nem értelmezik így. A menekültellenes Svéd Demokraták kampányaiban például nem csak az iszlám, de a „romániai” – vagyis: kelet-európai – bevándorlás ellen is fellép; a brit Függetlenségi Párt hajlamos egy kalap alá venni az iszlám és a kelet-európai „migránsokat”. A populista jobboldal ma szövetségesként tekint Orbánra, ezért nem viszi el a miniszterelnöki mondatot logikai konklúziójáig: hogy ha nincs szükség bevándorlásra, mit csinálnak magyarok – és románok, lengyelek, bolgárok – százezrei Londonban vagy Berlinben. E kérdés felvetődése a magyar retorika változatlansága esetén csak idő kérdése.

Hollande, Merkel, Juncker

Hollande, Merkel, Juncker

 

Hasonló a helyzet a most ünnepelt kerítéssel is. Orbán Viktor a kerítéssel Európa határait kívánja megvédeni; úgy véli, pontosan ez menti meg a schengeni zónát. Ám már a múlt héten megjelent egy – holland – javaslat, amely egy „mag-Európa” határait védte volna meg; a Benelux országok, Németország és Ausztria tartozott volna ide – mindenki más kívül rekedt volna az új, mini-Schengenen. E konkrét javaslatból most nem lesz semmi – ám kellemetlen emlékeztetőt jelentett, hogy sokak számára Európa nem Röszkénél, hanem Hegyeshalomnál kezdődik. Ha bármelyik fenti vagy ehhez hasonló javaslat megvalósul, az komoly ellenreakciót válthat ki a magyar kormányfővel szemben.

Orbán politikájának hátulütői azonban csak akkor ütnek vissza a miniszterelnökre, ha azokat politikai ellenfelei idejekorán megfogalmazzák – s nemcsak általános kritikaként, hanem konkrét alternatívával együtt. Orbán politikája közel sem az egyetlen lehetséges út. A megtámadott Franciaország elnöke például – a légicsapások folytatása és az európai biztonsági intézkedések szigorítása mellett – kiállt a szíriai menekültek befogadása mellett. Bár egyelőre nem világos, hogy a francia politikai helyzet hogyan alakul majd át, Hollande elnök mindenképpen mutatott egy utat az európai baloldal számára: hogyan lehet a biztonság iránti igényt a befogadással összekapcsolni.

A legnagyobb hiba, amit Orbán hazai ellenfelei tehetnek, ha elhiszik, hogy az általa képviselt politikának nincs alternatívája: Merkel, Hollande és Juncker, Európa ma legfontosabb politikusai is egészen mást képviselnek, mint a magyar miniszterelnök. A magyar belpolitikai vitákban sem érdemes tartani az alternatíva megfogalmazásától.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.